Detailed search

A Szolnoki Törvényszék 2018. október 1-én, két órás előkészítő ülést követően jogerős ítéletet hozott annak az apának és két fiatalkorú fiának a büntetőügyében, akik idén márciusban Karcagon, a nyílt utcán úgy megvertek egy férfit, hogy közvetlen életveszéllyel járó sérüléseket szenvedett, és ha nem kapott volna időben szakszerű orvosi ellátást, belehalhatott volna a sérüléseibe. 

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket egy idős asszony sérelmére elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kedden vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2016. február hó 14-ig tart. 
 
A Zalaegerszegi Járásbíróság tanácsa 2014. november 4-én hozott nem jogerős elsőfokú ítéletet azokkal a fiatalokkal szemben, akik a magukat rendőrnek kiadva léptek fel egy kiskorú sértettel szemben. 
 

A Szegedi Járásbíróság meghosszabbította a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás során gyanúsítottként kihallgatott dr. C. Cs. A. letartóztatását, emellett a gyanúsított védőjének letartóztatás megszüntetése érdekében tett indítványait is elutasította. A gyanúsított letartóztatása 2018. december hó 05. napjáig tart.

A Makói Járásbíróság P. J. vádlottat bűnösnek mondta ki közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettében és testi sértés vétségében, ezért őt halmazati büntetésül 150 óra szellemi munkakörben végzendő közérdekű munkára ítélte.
 
A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság lakhelyelhagyási tilalmat elrendelő végzését és az ügyészség előzetes letartóztatás elrendelésére irányuló indítványát elutasította.
 

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. március 20-án megtartott nyilvános előkészítő ülésén ítéletet is hirdetett annak az anyának az ügyében, akit bűnösnek mondott ki életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségében. A Törvényszék a vádlottat elsőfokon hat hónap két évi próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte. A vádlott a szabadságvesztés utólagos végrehajtása esetén legkorábban a büntetés kétharmad részének, de legkevesebb három hónapnak a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

 

Jogerős ítélet született annak a férfinak az ügyében, akit halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondott ki bűnösnek az első fokon eljárt Ózdi Járásbíróság.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. A vádlott szabadságvesztés büntetését és a közügyektől eltiltást is 8 évre súlyosította. Egyebekben helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg és helyesen minősítette a vádlott cselekményeit.
A Kunszentmártoni Járási Ügyészség 2015. szeptember 14-én vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva, társtettesként elkövetett embercsempészés büntette miatt vádat emelt egy 26 és egy 28 éves szarvasi férfi ellen. 
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét és új eljárás lefolytatására utasította az Egri Törvényszéket. A vádlottal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, a tárgyalás előkészítő szakaszában megszületett határozatig.
 
A Heves Megyei Főügyészség 2015. október hó 27. napján emelt vádat D.M. és 131 társával szemben költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.
 
A kiemelt jelentőségű büntetőügyben a 132 vádlott védelmét 99 védő látja el.
 
A 797 oldalas és 151 tényállást tartalmazó vádirat szerint a 2009. és 2013. évek között budapesti és egri központtal működött bűnszervezetet D. M. I. r. és Sz. Sz. II. r. vádlottak vezették és irányították.
 
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben közveszéllyel fenyegetés bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást azért, mert az alapos gyanú szerint 2016. március 25. napján 10.00 óra körüli időben a gyanúsított mobiltelefonról felhívta a Székesfehérvári Törvényszék lajstromirodáját, ahol a vele szemben folyamatban lévő eljárás irataiba betekintési szándékát jelezte.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája távmeghallgatás útján megtartott ülésén 2020. május 20-án három hónappal meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, kizsákmányolás céljából, erőszakkal elkövetett emberkereskedelem bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsít.

 

Négy év és 1 év 6 hónap közötti időtartamú szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla az adócsalás és más bűncselekmények miatt E. Z. és társai ellen indított büntetőügyben érintett 6 vádlottat. A legsúlyosabb büntetéseket (4-4 év börtön) az I. és a II. rendű vádlott kapta, emellett mindkettőjükkel szemben 87,9 millió forint összegre vagyonelkobzást rendelt el, illetve a IV. rendű vádlott esetében az 1 év 6 hónap szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette az ítélőtábla.
 

A Fővárosi Törvényszék a mai napon az előkészítő ülést követő tárgyaláson 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 10.000 Ft vagyonelkobzásra ítélte azt a férfit, akit az ügyészség bűnsegédként elkövetett pénzmosás bűntettével vádolt.

A Nyíregyházi Törvényszék 2022. január 06-án II. rendű K. R. A. vádlottat társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt 180.000 forint pénzbüntetésre ítélte. 

Ugyanebben az ügyben I. rendű A. Sz. vádlottal szemben a törvényszék korábban testi sértés bűntettének kísérlete miatt 2 év - végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetést szabott ki.

A Szolnoki Járásbíróság 2017. június 1-jén meghozott, június 27-én jogerős ítéletével maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek és 216.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a tiszatenyői férfit, aki az általa 2014. június 3-án tartott munkavédelmi oktatás során nem ismertette a község önkormányzata által közhasznú munkavégzés céljából beszerzett földtéglaverőgép használatára vonatkozó szakmai szabályokat, ami alig egy héttel később súlyos balesethez vezetett.

A vádlott és volt élettársa között szóváltás alakult ki, mivel a sértett obszcén tartalmú üzeneteket írogatott a vádlott nevében női ismerőseinek. A vita odáig fajult, hogy a vádlott a nyílt utcán egy késsel többször megszúrta a sértettet a nyakán és a karján, életveszélyes sérüléseket okozva volt élettársának. A Balassagyarmati Törvényszék az ügyben tartott előkészítő ülésen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottat.

Megkötözte és életveszélyesen megfenyegette a tinédzser sértettet a három gyanúsított. 2021. augusztus 13-án a bíróság elrendelte az egyik terhelt letartóztatását. Az ügyben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére aljas indokból vagy célból, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.