Detailed search

A másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét és új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot a dunai hajókatasztrófa miatt indult büntetőeljárásban. A terhelt bűnügyi felügyeletét a törvényszék továbbra is fenntartotta a megismételt eljárásra utasított bíróságnak a megismételt eljárásban a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, vagy – fellebbezés esetén – az ítélőtáblának a bűnügyi felügyelet tárgyában hozott döntéséig.

Típus: Szabályzat Sorszám: 20 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt K. Tibor és társai ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. 
 
Az I. rendű vádlott büntetését 4 év börtönről és 4 év közügyektől eltiltásról 7 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra súlyosította. 

Tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntette miatt állított bíróság elé két palesztin és két szír állampolgárt, valamint határzár tiltott átlépésének bűntette miatt egy algériai állampolgárt a Szegedi Járási Ügyészség a mai napon. Az eljárásban a Szegedi Járásbíróság nem jogerős ítéletet hozott.

Az Esztergomi Járásbíróság letöltendő, illetve felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta egy éjszakai utcai támadás elkövetőit. 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberrablás bűntette miatt K. Gy. ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év 6 hónap börtön és 7 év közügyektől eltiltás lett. Az ítélet indoklásában elhangzott: az I.

Az üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt dr. P.K.I. ellen indult büntetőügyben a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét. A vádlott terhén megállapított korrupciós bűncselekményeket részben súlyosabban minősítette, szabadságvesztésének tartamát 2 évre, a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejét 5 évre, a pénzbüntetését összességében 3.000.000 forintra súlyosította, valamint 3 évre eltiltotta az orvosi foglalkozás gyakorlásától.

A Mezőkövesdi Járásbíróság 2018. május 19-én szabálysértési eljárásban 150.000,- forint pénzbírsággal sújtotta „facebookos tolvaj” néven ismertté vált férfit.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit szexuális erőszak bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak.
 

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki egy miskolci aluljáróban rabolta ki a sértettet. 

A Fővárosi Törvényszék megtagadta az európai elfogatóparancs végrehajtását abban az ügyben, amelyben a horvát hatóságok H. Zs. átadását kérték. A bíróság egyúttal elrendelte a terhelt szabadlábra helyezését is.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján a horvát hatóságok azzal gyanúsítják a terheltet, hogy a 2008-ban és 2009-ben a MOL és a horvát kormány között folyó tárgyalások során 10 millió eurót ajánlott fel az akkori horvát kormányfőnek a MOL-INA szerződések megkötése érdekében. A megkötött szerződések a horvát kormány érdekeivel ellentétesek voltak.

Tárgyalás: január 22. kedd
9 óra – fszt. 11-es tárgyaló
Dr. Hegedűs István büntető tanácsa
Sikkasztás Csongrád megyében

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2015. szeptember hó 25-én előzetes letartóztatásba helyezte azokat a gyanúsítottakat, akikkel szemben csoportosan, bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indult meg a nyomozás.
 
A Szolnoki Járásbíróság a Mezőtúri Járási Ügyészség előzetes letartóztatásra irányuló indítványától eltérve 2016. június 24-én 30 napra elrendelte annak a rákóczifalvai testvérpárnak a házi őrizetét, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy egy kétpói tanyán a hatályos jogszabályok szerint kábítószernek minősülő indiai kendert, ún. cannabist termesztettek. 
 
2016. június 9. napján hirdetett volna ítéletet Dr. Krizsán Ágnes bírónő az 1.B.415/2014 számú,  bűnszervezetben nagyobb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt V. L. és társai ellen indult bűnügyben.
 

A Miskolci Törvényszék elsőfokú ítéletében csaknem hat évtizednyi szabadságvesztést szabott azzal a hét vádlottal szemben, akik 2017 nyarán egy Miskolchoz közeli településen marihuánás cigarettával elkábították, majd szexuálisan bántalmazták a fiatalkorú lány ismerősüket. 

Először gyónni ment a táti plébániára a férfi, majd egy órával később visszatért és kirabolta a plébánost. Az Esztergomi Járásbíróság 6 év fegyházbüntetésre ítélte a tettest bíróság elé állítás keretében.

A Fővárosi Törvényszék jogerős végzésével elrendelte két nőnek az átadási letartóztatását és egyszerűsített eljárásban történő átadását a belga és a francia hatóságoknak. A terhelteket 2017. január 12-én Magyarországon vették őrizetbe európai elfogatóparancs alapján.