Detailed search

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott 2014. augusztus 29-én egy gólyatáborban fotósként dolgozott, ahol szexuális bűncselekményt követett el az egyik résztvevő fiatal nő sérelmére, ennek során fotókat is készített.
 

A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül – előkészítő ülésen – 2 év börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 31 éves kiskunhalasi férfit, aki lopást majd két nap múlva rablást követett el ugyanabban az áruházban.

A Pécsi Járásbíróság 2017. november 10-én elrendelte egy komlói férfi előzetes letartóztatását személyi szabadság megsértésének bűntette és emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége, valamint 3 rendbeli szeméremsértés vétsége alapos gyanúja miatt.
 

A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hozott jogerős ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki megyeszerte több településen követett el lopási cselekményeket.

 

A Komáromi Járásbíróság nagyobb kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte annak a szlovák férfinek a letartóztatását, aki rendszeres haszonszerzésre törekedve követett el vagyon elleni bűncselekményeket. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás veszélyeztetése, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés nem végleges, a gyanúsított védője fellebbezést jelentett be.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 21 éves férfinek, akivel szemben jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmény miatt folyik büntetőeljárás.

A Kiskunfélegyházi Járásbíróság 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 20 éves csongrádi férfit, aki egy áruházban követett el rablást. 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak gyanúsítottnak, aki 2018 áprilisa és júliusa között a gyanú szerint hat alkalommal követett el idős személyek sérelmére erőszakos bűncselekményt.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi Miskolcon az elmúlt három hónapon belül hat idős sértettől vette el arany fülbevalóit. A módszere az volt, hogy a sértettek háta mögé kerülve egy hirtelen mozdulattal kitépte fülükből az ékszereket, majd elmenekült a helyszínről. 

 

Image

Három napos konferenciával zárul a Hercule rendezvénysorozat. A 2019. február 14-16. között megrendezett Téli Akadémiát az Országos Bírósági Hivatal közreműködésével a Miskolci Egyetem szervezi, házigazdája pedig a Magyar Igazságügyi Akadémia lesz. 

A Szolnoki Törvényszéken lezárult az a büntetőügy, amit dr. Cz. Cs. pótmagánvádlóként indított a vele szemben alkalmazott kényszerintézkedés meghosszabbítása során eljárt ügyésszel szemben. 

A férfi, akivel szemben a Szegedi Törvényszéken zajlik büntetőeljárás előbb feljelentést tett az ügyében eljárt ügyésszel szemben, akiről azt állította, hogy hivatali visszaélést követett el, majd miután a Központi Nyomozó Főügyészség, a Legfőbb Ügyészség által is helyesnek talált módon elutasította a feljelentését, pótmagánvádlóként kívánt fellépni az ügyész ellen. 

A Szolnoki Járásbíróság 2017. január 30-án meghozott, aznap jogerős ítéletében közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek és 8 hónap – végrehajtásában 1 évi próbaidőre - felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a 20 éves fiatalembert, aki 2015. augusztus 15-én éjjel az örményesi sportpályán tartott falunapi rendezvényen ittas állapotban felment a színpadra, majd a vele szemben emiatt intézkedni próbáló polgárőr formaruhát viselő polgárőrt egy alkalommal, két kézzel a vállánál fogva meglökte. 

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2022 májusában ifj. V.M. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. december 27-én tartott ülésen, lopás bűntette miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki sorozatosan követett el lopásokat az ország több pontján. A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a bizonyítás megnehezítése, illetve meghiúsítása érdekében tárgyi bizonyítási eszközt rejtene el vagy semmisítene meg, valamint a bűnismétlés veszélye is fennáll, ezért a letartóztatás indokolt.

A Miskolci Járásbíróság 2021. november 22-én megtartott előkészítő ülésen ítéletet hozott annak a két fiatalkorú vádlottnak az ügyében, akik Miskolc belvárosában vették el a kiskorú sértettől a hangszóróját. 

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2022. április 5-én jogerős ítéletet hozott a kifosztás bűntette és lopás bűntettének kísérletével vádolt ózdi férfi ügyében.

Az első fokon eljárt Ózdi Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2021 májusában a sértett házához ment és a nyitva felejtett bejárati ajtón keresztül a hálószobába bejutott. Az ott alvó sértett feje alól elvette annak autóstáskáját, amiben 10.000 forintot talált, ezt magához véve elhagyta a helyszínt. 

A Zalaegerszegi Törvényszék ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, aki a vita hevében meglökte ismerősét, aki leesett a lépcsőn, az így elszenvedett sérülések következtében pedig elhunyt.

2021. december 16-án megtartott ülésén a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akinek az ügyében gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmény miatt a BRFK XII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomoz.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság jogerősen – vagyonelkobzás és kártérítési kötelezettség mellett – 1 év 11 hónap börtönbüntetésre, valamint 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a vádlottat, aki ellen összesen 26 rendbeli lopás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott 2019. június 18-án bement egy budapesti gimnáziumba, ahol az udvaron tartott tanévzáró ünnepséget kihasználva különböző értékeket – mobiltelefonokat, bankkártyát és készpénzt – tulajdonított el az őrizetlenül hagyott osztálytermekből.

Két év börtönbüntetést kapott 5 évre felfüggesztve az a fiatalember, akik 2004 novemberében ittasan és jogosítvány nélkül vezetett egy autót Nyírbárbány belterületén, egy kanyarban elvesztette uralmát az autó fölött és nekicsapódott egy villanyoszlopnak. A balesetben egy fiú súlyosan, egy lány könnyebben megsérült. A két vádlott azonban nem várta meg a mentők és a rendőrség kiérkezését, hanem elmentek a helyszínről. 
 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt C. A. albán állampolgárságú vádlott ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 7 év börtön és 7 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett. A bíróság kimondta, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmadának kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.