Detailed search

A Székesfehérvári Törvényszék 11 tényállási pontban állapította meg a vádlottak és ismeretlen társaik által elkövetett cselekményeket. 2012. október és 2013. február között több rablási cselekményt követtek el a vádlottak, amelyek közül némely bűnszövetségben és csoportosan valósult meg. Magánlaksértés, valamint személyi szabadság megsértésének bűntettében is bűnösnek találta a vádlottakat a bíróság.
 
Az Ajkai Járásbíróság 2018. március 19-én hirdetett ítéletet a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt B. G. ellen indult büntetőügyben. A bíróság a vádlottat bűnösnek találta, és őt 1 év – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte, egyúttal előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.
 
A Győri Járásbíróság elsőfokú ítéletében H. A. vádlottat három év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre és négy év járművezetéstől etiltásra ítélte. A vádlott legkorábban a büntetés fele részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság rendelkezett a mintegy nyolcszázezer forintos bűnügyi költség megfizetéséről is.
 

A Salgótarjáni Járásbíróság 12 év fegyházbüntetésre ítélt egy 52 éves bátonyterenyei férfit zsarolás bűntette, magánlaksértés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt.

A napokban másodfokon jogerősen lezárult annak a férfinak a büntetőügye, aki 2016 őszén alig két hónap leforgása alatt háromszor bántalmazta volt élettársát a nyílt utcán, végül be is zárta az asszonyt. A férfival szemben elsőfokon kiszabott büntetést a másodfokú bíróság csaknem kétszeresére súlyosította. 
 
A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2018. június 27-én a járásbíróság ítéletét megváltoztatta.  I.rendű B. P. vádlottat egy rendbeli hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vád alól felmentette. Ugyanakkor a vádlott társaival közösen elkövetett hűtlen kezelés és hamis magánokirat felhasználás miatt I. rendű B. P. vádlottat 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. II. rendű D. P. vádlottat 1 év, III. rendű N. J.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2013. december 9. napján dr. D. J. M-t az ellene halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vád alól bizonyítottság hiányában felmentette.
 

A Debreceni Törvényszék súlyosította az elsőfokú ítéletet és 7 év 6 hónap, illetve 9 év börtönre ítélte, valamint 8 és 9 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától azt a két férfit, akik 2012 nyarán Rivotrillal bekevert itallal elkábították, majd kirabolták áldozataikat Debrecenben. A másodfokú bíróság társtettesként elkövetett rablás bűntettében, közokirattal visszaélés, illetve készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségében mondta ki bűnösségüket. Első fokon a Debreceni Járásbíróság mindkét vádlottra 6-6 év szabadságvesztést szabott ki.

A Debreceni Járásbíróság 2018. november 13-án előkészítő ülésen ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, akit 2018 júniusában a Terrorelhárítási Központ azért fogott el, mert információ merült fel arra vonatkozóan, hogy lőfegyvereket és lőszereket tart magánál.

 

A Szolnoki Járásbíróságon 2019. június 26-án az elkészült igazságügyi szakértői vélemény és további iratok ismertetésével, majd az ügyészi és védői perbeszédekkel folytatódott a hacker-ügy tárgyalása. Az ítélethirdetésre július 10-én kerül sor.

A Budapest Környéki Törvényszék 2016. július 26. napján tartott tanácsülésén fenntartotta a különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt S. I. I. r. vádlott és K. L-né II. r. vádlott lakhelyelhagyási tilalmát az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig. 
 
A Pest Megyei Főügyészség 2016. július 22-én emelt vádat S. I. és 5 társa ellen.
 
A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a Szegedi Járásbíróság A. A. R.
Jogerősen is két-két év próbára bocsátotta a Debreceni Törvényszék azt a két fiatalkorút, akik tavaly áprilisban horogkeresztet festettek a Debreceni Református Nagytemplom talapzatára. A másodfokú bíróság mindössze a minősítésen változtatott: társtettesként elkövetett rongálás bűntettében mondta ki bűnösnek a két vádlottat. Egyebekben a törvényszék helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, így a két fiatalkorú a próbára bocsátás idején pártfogó felügyelet alatt áll. 
 

A Debreceni Törvényszék 2022. április 21-én ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki a nőismerősét rávette arra, hogy pénzért szexuális tevékenységet folytasson, majd a pénzt elvette. 

A bíróság a vádlottat rendszeres előnyszerzés céljából, a sértett sanyargatásával, szexuális cselekmény végzése érdekében elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért a férfit a törvényszék 6 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2023. március 1-jén kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki azt a vádlottat, aki 2021 decemberében rátámadt egy nőre Hajdú-Bihar vármegyében. Az erőszakos bűncselekmény során a nő gyermeke is megsérült.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt N. D. és társa ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét. Mindkét vádlott esetében a bűntetteket társtettesként elkövetettnek minősítette a táblabíróság, és a II. rendű vádlott büntetését 6 évről 9 év fegyházra, míg a közügyektől eltiltás időtartamát 5 évről 7 évre súlyosította. 
2018. január 16-án, a Budapest Környéki Törvényszéken Szegedi Gyöngyvér büntető bíró folytatólagos és nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a mentőápolónak az ügyében, akit bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, fegyveresen elkövetett rablás bűntettével vádolt meg az ügyészség.
 
Nem jogerősen 5 év fegyházat kapott az a férfi, aki egy 18. életévét még be nem töltött lányt vett rá prostitúcióra, majd 150.000 Ft ellenében megpróbálta „továbbadni” a sértettet. 
 
A Szolnoki Törvényszéken júniusban két tárgyalási napon, 2018. június 21-én és 28-án további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság mindkét napra egész napos tárgyalást tűzött ki. Az eljárás ezen szakaszáig a bíróság 11 tárgyalást tartott az ügyben, melyekre összesen 67 tanút idézett meg, akik közül 47-en, azaz mindössze a megidézettek kétharmada jelent meg a bíróságon. A tárgyaláson megjelent tanúkat a bíróság részletesen, jellemzően több órán keresztül hallgatta ki.

Bűnösnek mondta ki a Berettyóújfalui Járásbíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében azt a vádlottat, akik egy berettyóújfalui társasház építésénél elmulasztotta a munkabiztonsági intézkedéseket, amely miatt a sértett elhunyt.

A vádlottat a bíróság 2024. május 6-án egy év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. A járásbíróság a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. A sértett hozzátartozója által bejelentett polgári jogi igényt a bíróság egyéb törvényes útra utasította.