Detailed search

Kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt a Dabasi Rendőrkapitányság indított eljárást annak a terheltnek az ügyében, akinek a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2022. július 22-én elrendelte a letartóztatását.

Üzletekből és ingatlanokból próbáltak értéket eltulajdonítani és járókelőket támadtak meg a terheltek. Bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt a Nagykőrösi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, 2023. június 28-án pedig a Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte a terheltek letartóztatásának meghosszabbítását.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. október 30-án nyilvános ülésen hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki egy családi házba bejutva, az egyik szobában alvó gyermekek mellől eltulajdonított egy mobiltelefont. A gyerekek felébredtek, a vádlott mutatóujjával jelezte, hogy hallgassanak. A vádlott rovásán más bűncselekmény is volt.

 

A Szombathelyi Törvényszék jelentős értékre felfegyverkezve, bűnszövetségben, folytatólagosan és társtettesként elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben az I. rendű vádlottat halmazati büntetésül 10 év fegyházra, a II. rendű vádlottat halmazati büntetésül 9 év fegyházra ítélte. Az I. rendű vádlottal szemben 7.600.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

A Pécsi Járásbíróság 2025. március 20-án elrendelte egy finn állampolgárságú házaspár bűnügyi felügyeletét négy hónapra tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, a sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette alapos gyanúja miatt. A gyanúsítottak a lakóhelyüket képező település közigazgatási területét nem hagyhatják el engedély nélkül.

Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hozott annak a négy vádlottnak az ügyében, akikkel szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette, illetve kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat az ügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék letöltendő fegyházbüntetésre ítélte azt a négy férfit, akiket embercsempészet bűntettével vádolt az ügyészség.   

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. május 3-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak. A bíróság a letartóztatás helyéül az IMEI-t jelölte ki.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte annak a terheltnek a letartóztatását, aki a szabadulását követően rövid időn belül újabb betöréses lopásokat követett el.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt idén márciusban történt szabadulását követően alkalmi munkából tartotta fenn magát, azonban az így megkeresett pénzt felélte, ezért elhatározta, hogy a Balaton környékére utazik, és trafikokból tulajdonít el dohányárut, hogy azok eladásából jusson pénzhez.

A Kiskunhalasi Járásbíróság – távollétében – 2 év börtönre ítélte és 5 évre kiutasította Magyarországról azt a 32 éves algériai férfit, aki okirat-hamisításokat követett el.
 

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2022. március 21-én ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki a szomszédjában lakó 71 éves sértett nő sérelmére követett el több erőszakos bűncselekményt.

Már rendőrt hívott a szülei veszekedése miatt a fiú, amikor azt hitte, édesapja bántalmazni fogja az édesanyját és emiatt egy bicskával támadt a sértettre. Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a terhelt ellen, akinek az ügyében a Budapest Környéki Törvényszék 2021. február 9-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás. 

A harmincas évei elején járó vádlott és a sértett élettársi kapcsolatban éltek egy plédekből és nejlonból összetákolt sátorban. Állandó munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkeztek. Napi rendszerességgel nagy mennyiségű alkoholt fogyasztottak, és ilyenkor veszekedtek, több alkalommal tettleg is bántalmazták egymást.

2019. június 14-én a Fővárosi Törvényszék távmeghallgatási rendszer segítségével hallgatta meg J. R.-t, aki jogerős életfogytiglani büntetését tölti a szegedi Csillagbörtönben. J. R. részletes, feltáró vallomásában azt állította, hogy 1996-ban ő gyilkolta meg P. J. vállalkozót. 

A Tiszafüredi Járásbíróság 2017. június 1-jén meghozott, aznap jogerős ítéletével tartási kötelezettség elmulasztásának vétségében mondta ki bűnösnek és 120 óra közérdekű munkára ítélte azt a 48 éves büntetlen előéletű debreceni férfit, akinek noha a bíróság jogerős végzésével jóváhagyott egyezség alapján gyermektartásdíj fizetési kötelezettsége állt fenn kiskorú gyermeke után, ennek több mint két és fél éven át önhibájából csak részben, nem az előírt összegben, illetőleg gyakorisággal tett eleget. 
 
A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság 2017. április 3-án hirdetett ítéletet annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki a vádirat szerint 2016. július 19-én Sárospatak - Halászhomok tanya közötti úton a kerékpárjával közlekedő sértettet hátulról az út jobb oldalán húzódó árokba borította, majd őt megragadva a kukoricásba vonszolta azzal a szándékkal, hogy szexuális cselekményre kényszerítse. A vádlott szexuális erőszakot nem követett el, a sértettet kérésére elengedte, majd a helyszínről eltávozott.
 
A Zalaegerszegi Járásbíróság 706 rendbeli csalás vétségében mondta ki  bűnösnek nem jogerősen azt a vádlottat, aki egy zalai alapítvány nevében gyűjtött adományokat. 
 

A Debreceni Törvényszék 2021. október 20-án megtartott nyilvános ülésen hirdetett ítéletet annak a négy vádlottnak az ügyében, akik közül ketten kereskedtek a sértettel, ketten pedig azért fizettek, hogy a kiskorú lánnyal szexuális cselekményt kövessenek el.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa a mai napon kihirdetett ítéletével megváltoztatta a folytatólagosan, önálló intézkedésre jogosult személy által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt L. I. A. és társai ellen indult büntetőügyben a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa elsőfokú ítéletét.