Zalaegerszegi Törvényszék - Felfüggesztett 706 rendbeli csalásban
Beküldés dátuma
2017.02.22. - 16:20
Szervezeti egység
Zalaegerszegi Törvényszék
A Zalaegerszegi Járásbíróság 706 rendbeli csalás vétségében mondta ki bűnösnek nem jogerősen azt a vádlottat, aki egy zalai alapítvány nevében gyűjtött adományokat.
A vádlott egy 2013-ban bejegyzett alapítvány létrehozója és működtetője volt, ő kezelte az adományokból befolyó pénzösszegeket is. Az alapítvány fő célja elsősorban az önmagukról gondoskodni nem, vagy csak korlátozottan tudó kiskorúak támogatása volt, s ennek érdekében pénzt gyűjtött több dunántúli településen is. A gyűjtést a vádlott, valamint a vádlott által megbízott személyek végezték, utóbbiak annak tudatában, hogy hátrányos helyzetű, illetve beteg gyermekek érdekében tevékenykednek. Az adománygyűjtők készpénzes adományokat fogadtak nyugta ellenében, illetve csekket adtak későbbi befizetés céljából. A vád szerint a befolyt összegeket a vádlott az adománygyűjtők jutalékának kifizetésére, azok támogatására, fenntartási költségekre, üzemanyagköltségre, valamint a saját céljaira fordította. 2014-2015-ös években 694 nyugtát állítottak ki 20 és 5.000 forint közötti tételekkel, csaknem 400.000 Ft értékben, illetve közel 14 ezer forint érkezett utalással. Az eljárás során a nyugtát kapó vádlottak közül 691 esetben nem volt megállapítható az adományozó személye.
A bíróság a váddal egyező tényállást állapított meg, s a vádlottat első fokon bűnösnek mondta ki 706 rendbeli csalás vétségében, amelyből 519 rendbeli csalást közvetett tettesként követett el. Ezért őt a bíróság halmazati büntetésül 9 hónap szabadságvesztés büntetésre ítélte, melyet 1 évi próbaidőre felfüggesztett. Mindezek mellett a vádlottal szemben 112.645 forint értékben vagyonelkobzást rendel el.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt tartott fenn.
Zalaegerszeg, 2017. február 22.
Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztály