Detailed search

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a nőnek az ügyében, aki jogosulatlanul parkolt a mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolóban.

A Zalaegerszegi Törvényszék határozatot hirdetett azon családtagok ügyében, akik egy zalai faluban embertelen körülmények között tartották több ismerősüket is, egyikük halálát okozva ezzel.

A Kőszegi Járásbíróság társtettesként, a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt egyaránt 5 év 6 hónap börtönre és 10 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélt egy afgán és egy szír-svéd vádlottat.

A Debreceni Járásbíróság 2023. március 3-án, az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatig, de legfeljebb 2023. április 3-áig elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akivel szemben a Polgáron történt gyermekbántalmazás miatt halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás van folyamatban.

Az ügyvédi fellebbezés folytán eljárt Debreceni Törvényszék másodfokú tanácsa 2023. március 14-én helybenhagyta az elsőfokú bíróság végzését, így a gyanúsítottnak a büntetés-végrehajtási intézetben kell maradnia.

A Zalaegerszegi Járásbíróság kettő évre kiutasította Magyarország területéről azt a szír férfit, aki 2017. december 6-án éjjel úgy jutott át a horvát-magyar határon a Somogy megyei Berzence térségében, hogy átmászott az előzőleg ismeretlen személyek által kivágott határzár kerítésen. 
 
A Székesfehérvári Törvényszék büntető tanácsa 2017. október 27-én hirdetett ítéletet a 2014. decemberében elkövetett polgárdi emberölés ügyében.
 
A Székesfehérvári Törvényszék büntető tanácsa a mai napon a bizonyítási eljárással folytatta a büntetőper tárgyalását. A bíróság a tárgyaláson kihallgatta az igazságügyi elmeorvos szakértőket, valamint iratokat ismertetett. 
 
A tárgyalás 2017. december 13. napján 8.30 órakor az igazságügyi informatikai szakértők meghallgatásával folytatódik tovább, majd az iratok további ismertetését követően esetlegesen a perbeszédekre is sor kerül.
 

A Szombathelyi Járásbíróság folytatólagosan, társtettesként elkövetett zaklatás vétsége miatt a más ügyből kifolyólag jogerős szabadságvesztés büntetését töltő vádlottak közül az I. rendű vádlottat –mint többszörös visszaesőt – 1 év 4 hónap végrehajtandó börtönre, a visszaeső II. rendű vádlottat 8 hónap – szintén végrehajtandó – börtönre ítélte.

A Sárvári Járásbíróság hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt 1 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélt egy férfit, továbbá 67.790 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.

A Pécsi Járásbíróság 2022. november 11-én letartóztatott egy hónapra egy fiatal pécsi férfit 11 rendbeli pénzhamisítás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi 2022. november 6-án és november 8-án, egymás követően több alkalommal elment egy pécsi benzinkúthoz, ahol minden alkalommal egy-egy azonos sorszámú 50 eurós bankjeggyel fizetett csekély értékű energiaitalért, sörért, illetve üdítő italért.

A Szombathelyi Járásbíróság maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - fogházra és 2 év 6 hónap közúti járművek vezetésétől eltiltásra ítélt egy férfit, elrendelte pártfogó felügyeletét és kötelezte 394.972 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Székesfehérvári Járásbíróság által 2022. november 8-án tartott előkészítő ülésen beismerő nyilatkozatot tett, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról az a fiatalkorú vádlott, akivel szemben az ügyészség halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt emelt vádat.

Kábítószer kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás azzal a gyanúsítottal szemben, akinek a bíróság a mai napon elrendelte az előzetes letartóztatását. 
 

A Komáromi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében lopás vétsége miatt 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki azzal a nővel szemben, aki drogériából lopott, tettét biztonsági kamera rögzítette.

A Pécsi Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy mezőhegyesi férfi letartóztatását, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.

 

Jogerős ítélet született annak a férfinak az ügyében, aki szerelmi bánata miatt benzint locsolt egy buszmegálló elé és felgyújtotta azt.

A Szombathelyi Járásbíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt előkészítő ülésen a vádlottat 10 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházbüntetésre és 2 év közúti járművetéstől eltiltásra ítélte az ügyészi indítvánnyal egyezően. A vádlott 403.946 Ft bűnügyi költséget is köteles megfizetni.

A Kiskunhalasi Járásbíróság 7 év fegyházra, és 7 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 38 éves kiskunmajsai férfit, aki rablást és magánlaksértést követett el.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 28-ig – elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akiket nagyobb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, illetve egy vagy több közokirat, magánokirat vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak. 

Jogerősen 1 év - 1 év 10 hónap próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetést kapott az az idős férfi, aki nem gondoskodott megfelelően a gondjaira bízott kutyáról.