Pécsi Törvényszék - Letartóztatás rablás bűntette miatt
A Pécsi Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy mezőhegyesi férfi letartóztatását, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2020. december 30-án, a délutáni órákban három társával – akik közül az egyik fiatalkorú volt – italozott a komlói autóbusz pályaudvar közelében, amikor a fiatalkorú észlelte, hogy egy, szintén a közelben italozó, idős férfi a pénztárcáját nadrágjának jobb hátsó farzsebébe helyezte el.
A sértett férfi ezt követően botját és az általa vásárolt árukat tartalmazó táskát a bal kezében fogva lakása felé indult, a gyanúsított és három társa utána mentek. A gyanúsított egy kis időre lemaradt társaitól és ekkor, hátulról odalépett a sértett férfihez, karjával derék magasságban, kezeit is lefogva átkarolta, majd a jobb hátsó farzsebében lévő pénztárcáját – melyben bankkártyái és személyes iratai, valamint 90.000 Ft készpénze volt – kivette és a helyszínről távozott.
A sértett sérülést nem szenvedett.
A gyanúsított visszament társaihoz, a pénztárcában talált pénzt elosztotta velük, a tárcát a benne maradt kártyákkal és iratokkal egy esővízelvezető csatornába dobta.
A gyanúsított büntetett előéletű, a terhére rótt bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés büntetés és hasonló bűncselekmény miatt kiszabott – még meg nem kezdett - börtönbüntetés hatálya alatt követte el.
A bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyára is figyelemmel feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna.
A bíróság végzését az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vették, így az végleges.
Pécs, 2021. január 5.
Pécsi Törvényszék Sajtóosztály