Detailed search

A Szekszárdi Járásbíróság a 2022. szeptember 7-én tartott tárgyaláson közúti veszélyeztetés bűntette és bűnsegédként elkövetett lopás vétségének kísérelte miatt mondott ki bűnösnek egy kaposvári férfit. A bíróság a vádlottat, mint többszörös visszaesőt – halmazati büntetésül – két év hat hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, öt év közúti járművezetéstől eltiltásra, valamint öt év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. A kiszabott szabadságvesztésből a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

Projekt neve:    

„Szervezetfejlesztés a Szekszárdi Törvényszéken az ítélkezési munka támogatásának, a szervezet hatékonyságának, gazdaságos működésének érdekében” című ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0063

Támogató szervezet:    

Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága

Támogatás forrása:    

Az Európai Unió, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és hazai központi költségvetési előirányzat vissza nem térítendő támogatása

Közreműködő szervezet:    

MAG-Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.
Cím: 1139 Budapest, Váci út 83.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 126 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 74 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 126 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 37 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

A Szekszárdi Járásbíróság a 2024. január 31-én tartott előkészítő ülésen ítéletet hirdetett a Szekszárd és Várdomb között, 2021 nyarán történt halálos közúti baleset ügyében. 

Az első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2020. december 2-án tartott zárt tárgyaláson aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és lopás vétségének kísérlete miatt halmazati büntetésül 20 év fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a húszas évei elején járó férfit, aki tavaly Szekszárdon megölte a hat éves unokatestvérét.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. szeptember 25-én tartott nyilvános ülésén – helybenhagyva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – 3 év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte jogerősen azt a fiatal férfit, aki autójával 2021 nyarán Szekszárd és Várdomb között halálos kimenetelű közlekedési balesetet okozott. A vádlott a szabadságvesztés büntetésből a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Szekszárdi Törvényszék a 2022. november 9-én tartott tárgyaláson 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a húszas évei elején járó szekszárdi férfit, aki 2018 tavasza és 2019 augusztusa között kábítószert, marihuánát értékesített három személynek, rendszeres haszonszerzésre törekedve.

A Szekszárdi Járásbíróság a 2024. május 6-i tárgyaláson ítéletet hirdetett annak a férfinek az ügyében, aki tolatás közben ütött el egy idős nőt Szekszárdon. A járásbíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, ezért őt a bíróság 1 év 8 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre, 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, továbbá kötelezte a több mint 800.000 forint bűnügyi költség megfizetésére. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. 

A Szekszárdi Járásbíróság a 2022. november 24-én tartott tárgyaláson foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult büntetőügyben hirdetett ítéletet. 

A Szekszárdi Járásbíróság a 2022. november 28-i tárgyaláson közúti veszélyeztetés bűntettében, garázdaság vétségében és könnyű testi sértés vétségében mondott ki bűnösnek egy óbányai férfit. A bíróság a vádlottat 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 200.000 forint pénzbüntetésre és 2 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. 

Előkészítő ülést tartott a Szekszárdi Járásbíróság a sikkasztás bűntettével vádolt terhelt ügyében, akit azzal vádol az ügyészség, hogy a sértett gazdasági társaság által részére folyósított rendszeres havi 276 euró járadék helyett 2016. október hónapban véletlenül 267 ezer euró került átutalásra. Az akkoriban Németországban élő vádlott a mintegy 82 millió forintot 3 nap alatt felvette a számlájáról és nem utalta vissza azt a sértett felszólítása ellenére sem, hanem elköltötte.

A Szekszárdi Járásbíróság a 2021. szeptember 22-én megtartott előkészítő ülésen közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, valamint bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségben mondta ki bűnösnek azt a férfit, aki személyautójával egy szekszárdi gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy gyalogost, továbbá egy másik alkalommal a közúti közlekedésben bódult állapotban vett részt.

A Szekszárdi Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a két vádlottnak az ügyében, akik még 2019. novemberében arra vettek rá egy nyugdíjas korú sértettet, hogy hitelkártyát igényeljen, majd a hitelkártyát jogosulatlanul felhasználva mintegy 241.000 forint kárt okoztak a sértettnek. 

Pályázási határidő

Pályázat a Szekszárdi Törvényszék illetékességi területén 3 bírósági titkári álláshely betöltésére

Munkavégzés helye: 
-    Szekszárdi Járásbíróság,
-    Bonyhádi Járásbíróság
-    Paksi Járásbíróság 

A pályázat beérkezésének határideje:
2025. február 28. 16:00 óra

A pályázat beadásának helye:
Szekszárdi Törvényszék Elnöki Irodája (7100 Szekszárd, Dózsa György utca 2.)

Ítéletet hirdetett a Szekszárdi Járásbíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés miatt indult büntető ügyben, amelyben a lerészegedett vádlott bántalmazott egy kórházi ápolót.
 

Pályázási határidő

74.E/2023. (II. 3.) OBHE határozat
pályázati kiírás a Szekszárdi Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Szekszárdi Törvényszéken egy büntető ügyszakos törvényszéki bírói (38. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2023. március 10. napja