Detailed search

A Hevesi Járásbíróság a mai napon gyorsított eljárásban a 2018. január 14-e óta őrizetben lévő S. J. vádlottat rablás bűntette miatt három év börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte.
 

A Salgótarjáni Járásbíróság lopással megvalósított tulajdon elleni szabálysértés miatt 20 nap elzárást szabott ki egy harminc éves salgótarjáni férfival szemben.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint az eljárás alá vont személy idén február végén, a kora délutáni órákban bement egy salgótarjáni drogériába, ahol a ruházatába rejtett két darab, összesen 33000 forint értékű férfi parfümöt, majd fizetés nélkül távozott az üzletből. 

A Nagykanizsai Járásbíróság a 2023. szeptember 27-én megtartott előkészítő ülésén jogerős ítéletet hozott annak a letartóztatásban lévő tunéziai férfinek az ügyében, aki társaival embereket csempészett Szlovéniába és Ausztriába.

A Kecskeméti Járásbíróság 4 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 39 éves kecskeméti férfit, akivel szemben lopás, jármű önkényes elvétele, valamint rongálás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hirdetett annak a férfinek az ügyében, aki bozótvágó karddal támadt ismerősére Arlón.
 
A Veszprémi Törvényszék 2018. február 1-jén kihirdetett ítéletében M. S. vádlottat kereskedéssel, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette miatt mint különös visszaesőt 7 év fegyházbüntetésre és 600 000 forint pénzbüntetésre, mellékbüntetésül 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság a szabadságvesztésbe a vádlott által 2016 decembere óta átadási letartóztatásban és előzetes fogvatartásban töltött időt beszámította. Megállapította, hogy a vádlott a kiszabott szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.
A Fonyódi Járásbíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 1 évre próbára bocsátott egy 54 éves vasutast. 
 

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. április 12-én tartott ülésen, emberölés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben egy hónapra elrendelte az ukrán állampolgárságú gyanúsított letartóztatását. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint a bizonyítás meghiúsításának veszélye miatt indokolt. A végzést az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a védő az ülésen nem volt jelen. A védő részére 3 nap biztosított a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

A Tatabányai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki márkás parfümöket lopott a drogériából. 

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban megtartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével az elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntette, két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette, társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntette, bűnsegédként elkövetett testi sértés bűntette, okirattal visszaélés vétsége miatt – mint többszörös visszaesőt – halmazati büntetésül tizenegy év hat hónap fegyházra és tíz év közügyek gyakorlásától eltiltásra, a másodrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett rablás bűntette, két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette, bűnsegé

A Szombathelyi Járásbíróság 1 rendbeli közúti veszélyeztetés bűntette és 1 rendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt halmazati büntetésül -mint visszaesőt- 3 év 6 hónap börtönre, végleges hatályú a közúti járművek vezetésétől eltiltásra, mellékbüntetésül 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit. Elrendelte továbbá a Dunaújvárosi Járásbíróság által korábban kiszabott 2 év és 1 év 10 hónap börtönbüntetések utólagos végrehajtását.

A vádlott az alábbi bűncselekményeit a felfüggesztett szabadságvesztés-büntetések próbaidejei alatt követte el.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki élettársa szeretőjét autójával üldözte, majd a vád szerint az útról leszorította.

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárásban életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésre és tíz év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte 2024. június 25-én a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki 2022-ben élve elásta a párját.

A Pécsi Törvényszék a 2024. április 25-én megtartott nyilvános tárgyaláson kihirdetett ítéletével Gy. B. Gy. vádlottat védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt tizennégy év fegyházra és tíz év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, továbbá a vádlottat végleges hatállyal eltiltotta a betegápolói, egészségügyi szakdolgozói foglalkozás gyakorlásától. Kötelezte a vádlottat 1.229.144 forint bűnügyi költség államnak történő megfizetésére. A vádlott a kiszabott szabadságvesztésből feltételes szabadságra nem bocsátható.

Több esetben osztott meg gyermekpornográf tartalmakat az a férfi, akinek ügyében 2024. december 11-én nyilvános előkészítő ülésen a Tatabányai Törvényszék ítéletet hozott.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a vonaton erőszakkal szerezte meg a sértett pénzét.

Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki egy vita hevében leforrázta élettársát, valamint lopási cselekményeket is elkövetett.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája távmeghallgatás keretében megtartott ülésen gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben 2 hónappal meghosszabbította két gyanúsított letartóztatását. A letartóztatás fenntartása egyik gyanúsítottnál a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt, a másik gyanúsítottnál a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés egyik gyanúsított esetében sem végleges.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiknek gondatlansága miatt nevelt gyermekük elhunyt az őt ért égési sérülések miatt. 

A bíróság által megállapított tényállás szerint az élettársi kapcsolatban élő vádlottak közül a nő főállású nevelőszülő, a férfi külföldi munkavégzése miatt alkalomszerűen vett részt közös és a nevelt kiskorú gyermekek gondozásában.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki késsel hadonászva próbálta megszerezni a szeszesitalt.