Detailed search

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa jogerős ítéletet hozott Cs. S. és társa vádlottakkal szemben többrendbeli zsarolás bűntette miatt.
 
A törvényszék – a büntetés kiszabása tekintetében – helybenhagyta a Kisvárdai Járásbíróság ítéletét, melyben I. rendű Cs. S. vádlottat 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra, élettársát, II. rendű Sz. K. vádlottat 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Jogerős ítéletet hozott a Zalaegerszegi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki egy zalaegerszegi szórakozóhely biztonsági őreként bántalmazott egy vendéget. 

2017. június 21. napjáig előzetes letartóztatásba helyezte a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája azt a gyanúsítottat, aki a megalapozott gyanú szerint pénteken a hajnali órákban Novajidrányban egy vitát követően a kezében levő konyhakéssel mellkason szúrta édesapját. A mentőket a gyanúsított értesítette, azonban a sértett sérülése olyan súlyos volt, hogy az életét nem tudták megmenteni. 
 

A Székesfehérvári Törvényszék a 2020. október 8. napján hozott ítéletével 1 év szabadságvesztésre súlyosította az elsőfokú ítélet alapján harminc nap elzárásra ítélt vádlott büntetését.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott a gondozásába vett kutyát rövid láncon tartotta, számára megfelelő elhelyezést nem biztosított. Az állatot rendszeresen, hosszabb időre, akár több hétre is ellátás és ivóvíz nélkül hagyta, ezzel a kiszolgáltatott állatnak különös szenvedést okozott, mely az állat elpusztulásához vezetett.

Az ítélet jogerős.

Zaklatás vétsége miatt tartóztatott le egy férfit a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. október 15-én.  Az ügyben az Érdi Rendőrkapitányság indított nyomozást, amelynek eddigi adatai szerint a gyanúsított a sértett családtagjait is háborgatta.

Nem csak a családfőt, hanem a feleségét és fiát is bűnösnek mondta ki a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság 2017. május 24-én kihirdetett ítéletében. A család ugyanis a település több lakosával aránytalan, „kamatos kamattal növelt” ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást kötött készpénz és árucikkek – többek között élelmiszer - hitelezésére. Olyan nélkülözésnek tették ki így a sértetteket, hogy volt, akinél az áram és a vízszolgáltatást is kikapcsolták, mivel a hónap elején jövedelmük nagy részét mindig átadták a vádlottaknak.



A Salgótarjáni Járásbíróság 10 hónap végrehajtandó fogházbüntetésre ítélt egy 66 éves kazári férfit ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt.

A Kecskeméti Törvényszék másodfokú tanácsa jogerősen 1 év 9 hónap fogházra és 3 év járművezetéstől eltiltásra ítélt egy nőt, aki még 2019 februárjában okozott halálos balesetet. A vádlott a büntetése fele részének kitöltését követően bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.

Elsőfokon a Kecskeméti Járásbíróság 2019. november 13-án előkészítő ülésen hirdetett ítéletet az 55 éves vádlott ügyében, aki 2019. február 2-án, Kecskeméten halálra gázolt egy zebrán szabályosan haladó gyalogost. A vádlott a piros lámpa tiltása ellenére haladt át a kereszteződésen.

A 2017. május 31-én kihirdetett ítéletével a Székesfehérvári Törvényszék az alperes lakásszövetkezet 2016. április 21-i küldöttgyűlésén meghozott két határozatát hatályon kívül helyezte, ezt meghaladóan azonban nem találta alaposnak a 27 felperesnek a további 32 határozatot támadó keresetét.
 
A Fővárosi Törvényszék közérdekű adat kiadása iránt indított perben 2016. október 10-én első fokon meghozott ítéletében - helyt adva a magánszemély felperes keresetének – kötelezte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alperest az MKB Bank Zrt. részvényeinek értékesítésével kapcsolatos közérdekű adatok kiadására. A felperes 2016. április 5-én közérdekű adatok megismerése iránti igénnyel fordult az alpereshez, az MKB Bank Zrt.

A Szegedi Járásbíróság három lengyel állampolgárságú gyanúsított letartóztatását rendelte el a nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indult bűnügyben. A gyanúsítottak letartóztatása 2019. február hó 18. napjáig tart.

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki R. Z. R. I. r. és F. M. II. r. vádlottakat 4 rb. bűnsegédként elkövetett rablás bűntettében és 3 rb. társtettesként elkövetett csalás vétségében, R. Z. III. r. vádlottat 4 rb. bűnsegédként elkövetett jogellenes tartózkodás elősegítése vétségében, P. Zs. M. IV. r. vádlottat 4 rb. jogellenes tartózkodás elősegítése vétségében és P. ZS. V. r. vádlottat 4 rb. bűnsegédként elkövetett jogellenes tartózkodás elősegítése vétségében, ezért I. r. vádlottat 4 év, II.

Nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt 1 évi, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az Ajkai Járásbíróság 2019. január 24-én kihirdetett ítéletében azt a büntetlen előéletű vádlottat, aki, miután már két éve dolgozott eladóként a sértett tulajdonát képező nemzeti dohányboltban, 2017 őszén a megelőző napi bevételek zsákolása során a bevételből közel kétmillió forintot jogtalanul eltulajdonított.

1 év 10 hónap, két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Hajdúszoboszlói Járásbíróság azt a 19 éves férfit, aki még 2015. szeptember 15-én ittasan támadt egy mentősre Hajdúszoboszlón. A bíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében, becsületsértés és könnyű testi sértés vétségében találta bűnösnek a vádlottat.
 

Trágár szavak és egy combrúgás miatt 300.000.- forint pénzbüntetést kapott a játékos, aki egy futball mérkőzésen teremtette le a játékvezetőt.

A Pécsi Járásbíróság 2018. november 27-én elrendelte M.L. gyanúsított letartóztatását egy hónapra emberölés bűntette miatt.

 

A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított 2018. október 22. napján Pécsett egy lakásban késsel szúrt sérülést okozott a sértettnek, aki a helyszínen életét vesztette.

 

A sértett holttestét – több mint egy hónap múlva – 2018. november 24. napján 19 óra 35 perc körüli időpontban a gyanúsított lakásán foganatosított rendőri intézkedés során találták meg egy szőnyeggel letakarva.

 

 
A Fővárosi Törvényszék 2016. szeptember 29-én M. I. I. rendű vádlottat folytatólagosan elkövetett csalás és számvitel rendjének megsértése bűntette miatt halmazatban 4 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
 

A Szombathelyi Törvényszék tájékoztatja a sajtó képviselőit és az érdeklődőket, hogy a 2019. február 20-21. napjaira tűzött tárgyalás beállításra került, és a következő tárgyalást a törvényszék 2019. április 24-25-én 9 órára tűzte.

A Szombathelyi Törvényszék a tárgyalást megelőzően a kialakult gyakorlatnak megfelelő regisztrációs felhívást fog közzétenni.

Szombathely, 2019. február 19.

Szombathelyi Törvényszék Sajtóosztály

Egy évvel a baleset után már a másodfokú döntés is megszületett annak a vádlottnak az ügyében, aki 2018 februárjában az ináncsi vasúti átjáróban figyelmetlenségből a tilos jelzés ellenére a vasúti sínekre hajtott a munkáltatója tulajdonában álló tehergépjárművel. Eközben azonban Encs felől az ináncsi megállóhely felé közlekedett egy vonat három kocsival és kb. 100 utassal. A vonat nekiütközött a vádlott által vezetett tehergépjárműnek, amely ennek következtében sodródni kezdett, majd előbb egy betonkorlátnak, majd a fénysorompónak ütközött.

A Csongrádi Járásbíróság bűnösnek mondta ki H. B. vádlottat állatkínzás bűntettében, ezért 10 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte. A szabadságvesztést végrehajtásának elrendelése esetén börtönben kell végrehajtani.