Detailed search

Image

Dr. Dzsula Marianna 1990-ben végzett Szegeden, summa cum laude diplomával. A Debreceni Városi Bíróságon kezdett fogalmazóként dolgozni, bírói kinevezését 1992-ben kapta meg. 2009-től a Debreceni Törvényszék megbízott, majd 2010-től kinevezett gazdasági kollégiumvezetője lett. 2013-ban áthelyezték a Debreceni Ítélőtáblára, 2018 októberében pedig a Fővárosi Ítélőtáblára (FÍT) rendelték ki. Áthelyezésével egyidejűleg 2019. januárjában egy évre kapta meg kinevezését a FÍT Polgári Kollégiumának élére

2024. 06. 19.

A Tatabányai Törvényszék nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki kábítószer hatása alatt állva egy késsel, több alkalommal megszúrta az édesapját. A bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt öt év börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, míg a vádlott és védője minősítés megváltoztatását kérte életveszélyt okozó testi sértésre, illetve enyhítés miatt jelentett be fellebbezést.

2024. 01. 23.

Otthonukban bántalmazta a sértetteket, majd egy mobiltelefont tulajdonított el tőlük a vádlott. Amikor távozott a helyszínről, mindkét sértett testét meggyújtotta. Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat ellene a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. január 23-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

2024. 03. 04.

A Tatabányai Törvényszék a 2024. március 4. napján tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki a vád szerint Esztergomban bántalmazta gyermekét. A bíróság a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezést, a vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt kért.

A K. N. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 2.B.229/2022. ügyszámú büntetőügyben 2025. április 2-án 9 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart.

A tárgyalás helyszíne: a Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. számú tárgyalóterme.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. április 1-jén 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. április 1-jén 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék

Sajtóosztály

Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés

A Budapest Környéki Törvényszék másodfokú büntetőtanácsa 2019. július 4-i ülésén ügydöntő határozatot hirdetett annak a férfinak az ügyében, akit első fokon a Ceglédi Járásbíróság 2018. június 26-án meghozott ítéletében folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében mondott ki bűnösnek. Ezért őt 6 év 6 hónap fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a büntetés négyötöd részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra, a korábban előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításával.

A Budapest Környéki Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2022. június 14-én hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, akit első fokon a Dunakeszi Járásbíróság 2021. október 18-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében mondott ki bűnösnek, és amiért őt 6 év fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt.

A Balassagyarmati Törvényszék végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a lengyel sofőrt, aki 2020 áprilisában tehergépkocsijával Nagyorosziban elütötte a sértettet, majd segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről. A sértett a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Több tucat illegális határátlépőt próbáltak az osztrák-magyar határhoz juttatni a vádlottak. Megállás és folyadék nélkül szállították utasaikat, akik majdnem megfulladtak a levegőtlen teherautó rakterében. Csempészett személy sanyargatásával bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt a Pest Vármegyei Főügyészség emelt vádat a terheltek ellen, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2023. július 5-én megtartott nyilvános tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

A Szombathelyi Járásbíróság 2018. szeptember 13-án  elrendelte annak a 23 éves férfinek a letartóztatását, aki ellen emberölés bűntette kísérletének gyanúja miatt folytat eljárást a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

Felfegyverkezve elkövetett rablás kísérletével gyanúsítják azt a férfit, aki 2018. július 30-án Hernádnémetiben egy dohányboltból késsel próbált sört szerezni. A férfi a boltba belépve az eladótól egy üdítőt kért, majd amikor az eladó a hűtőszekrényhez fordult, a férfi mögé lépett, elővette a nála levő kést, felemelte a feje fölé és közölte az eladóval, hogy adjon neki sört. Egy alkalommal az eladó irányába is szúrt, aki a támadást elhárította és a gyanúsított kést tartó kezét fogva dulakodni kezdtek. E közben az eladó vágásos sérülést is szenvedett.

A Pécsi Járásbíróság 2018. augusztus 16-án elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását szeméremsértés vétségének alapos gyanúja miatt egy hónapra.

 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2018. augusztus 13-án az esti órákban, Pécsett egy játszótéren, egy ott tartózkodó nő közelében önkielégítést végzett. 

 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. augusztus 27-én gyorsított eljárásban 48 óra közérdekű munka büntetésre ítélte B. A. és társa vádlottakat hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt.

 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak 2018. július 28-án elmentek egy szabolcsi település színesfém felvásárló telephelyére, és ott a felvásárlónak eladásra kínálták a magukkal vitt 35 db akkumulátort.

 

A Mohácsi Járásbíróság 2018. szeptember 11-én a szerb állampolgárságú B. M. vádlottat embercsempészés bűntette miatt 2 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte és 5 évre kitiltotta Magyarország területéről.

A terhelt a büntetése kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A Pécsi Törvényszék 2013. április 5-én 9.00 órakor folytatja a tárgyalást P.L. vádlott ellen aljas indokból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vád ügyében, Pécsett, a Rákóczi út 34. földszint II. számú tárgyalótermében.

2013. július 15-e a törvény értelmében a Bíróságok Napja. E nap az ország valamennyi bíróságán  munkaszüneti nap.

 A Zalaegerszegi Törvényszéken a nyári tárgyalásmentes időszak („ törvénykezési szünet”)  2013. július 16. napjától augusztus 16. napjáig tart.

 A tárgyalásmentes időszak alatt tárgyalásokat a megyében működő bíróságok  csak kivételesen, a jogszabályok által előírt soron kívüli esetekben  tartanak.

Azt követően, hogy 2013. július 24.-én szabadult abból a 3 napi elzárásból, amit a sárbogárdi járásbíróság által elrendelt távoltartó határozat szabályai megszegése miatt rendőrségi szabálysértési feljelentés alapján a Székesfehérvári Járásbíróság szabott ki egy dégi férfival szemben, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt büntető eljárást is indított, mert a férfi tettlegesen is bántalmazta feleségét.
 

A Székesfehérvári Járásbíróság 2013. október 17. napján jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2013. október 12. napján, Baracson megölte élettársát, és nevelt fiát.

Az előzetes letartóztatás elrendelését, a bűncselekmény törvényi fenyegetettségére tekintettel, a szökés és elrejtőzés veszélye tette indokolttá. A terhelt a kényszerintézkedés elrendelését tudomásul vette.

Székesfehérvár, 2013. október 17.