A Székesfehérvári Törvényszék sajtóközleménye előzetes letartóztatásról

Szervezeti egység
Székesfehérvári Törvényszék
Azt követően, hogy 2013. július 24.-én szabadult abból a 3 napi elzárásból, amit a sárbogárdi járásbíróság által elrendelt távoltartó határozat szabályai megszegése miatt rendőrségi szabálysértési feljelentés alapján a Székesfehérvári Járásbíróság szabott ki egy dégi férfival szemben, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt büntető eljárást is indított, mert a férfi tettlegesen is bántalmazta feleségét.
 
A Székesfehérvári Járásbíróság 2013. július 28-án a Sárbogárdi Járási Ügyészség indítványára a férfi előzetes letartóztatását rendelte el – nem jogerősen – 30 napra.
 
A bíróság úgy ítélte meg, hogy a gyanúsított tekintetében fennáll a bűnismétlés veszélye figyelemmel arra, hogy a férfi már korábban is bántalmazta feleségét, a távoltartás elrendelésére is emiatt került sor.
 
Egyidejűleg arra is utalt a bíróság, hogy a gyanúsításban szereplő bűncselekményen túl más bűncselekmény gyanúja is felmerülhet, amely vélelemre az ad alapot, hogy egyenlőre bizonyítatlan okból a házaspár családi háza is kigyulladt akkor, amikor a férfi a távoltartás szabályát megszegve a közös családi otthont felkereste, majd pedig feleségét bántalmazta.
 
 
Székesfehérvár, 2013. július 29.
A Székesfehérvári Törvényszék Sajtóosztálya