Detailed search

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt K. Tibor és társai ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. 
 
Az I. rendű vádlott büntetését 4 év börtönről és 4 év közügyektől eltiltásról 7 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra súlyosította. 
 

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2018. december 13-án az I. rendű Sz. Zs. L. vádlott büntetését 594 rendbeli befolyással üzérkedés bűntette miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltás súlyosbította, ezentúl  239 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vád alól felmentette.

Image

A bírósághoz való hozzáférés megkönnyítését és egyszerűsítését szolgálja a Budapest Környéki Törvényszék (BKT) 14. járásbíróságaként működő Érdi Járásbíróság elindítása. Az újonnan felálló bíróságnak ideiglenesen helyt adó épületet dr. Handó Tünde az, Országos Bírósági Hivatal elnöke, Radich Orsolya, a Pest Megyei Kormányhivatal főigazgatója, T. Mészáros András, Érd Város polgármestere, valamint dr. Gerber Tamás, a BKT elnöke adta át. 

A Fővárosi Törvényszék megtagadta az európai elfogatóparancs végrehajtását abban az ügyben, amelyben a horvát hatóságok H. Zs. átadását kérték. A bíróság egyúttal elrendelte a terhelt szabadlábra helyezését is.
 
A rendelkezésre álló adatok alapján a horvát hatóságok azzal gyanúsítják a terheltet, hogy a 2008-ban és 2009-ben a MOL és a horvát kormány között folyó tárgyalások során 10 millió eurót ajánlott fel az akkori horvát kormányfőnek a MOL-INA szerződések megkötése érdekében. A megkötött szerződések a horvát kormány érdekeivel ellentétesek voltak.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban elrendelte Sz. Zs. gyanúsított előzetes letartóztatását.
 

Agresszívvá vált az alkoholtól az a férfi, aki rendszeresen italozott és verte az őt eltartó nőt. Előfordult, hogy sérülései miatt a sértett dolgozni sem tudott menni, mégis csak évekkel később fordult a hatósághoz. Erőszakkal, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt a Nagykátai Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben. A Budakörnyéki Járásbíróság 2022. február 11-én a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el a terhelttel szemben.

 
A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa érdemben helybenhagyta a Szegedi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, melyben a vádlottat közúti baleset okozásának vétsége miatt 2 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 4 év közúti járművezetéstől  eltiltásra ítélte.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. március 21-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével gyanúsítanak.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével 312 óra közérdekű munka büntetéssel, valamint 200.000,- Ft pénzbüntetéssel sújtotta azon ügy 19 éves elsőrendű vádlottját, melyben az ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat. Az ügy 43 éves másodrendű vádlottjával szemben a bíróság 8 hónap – végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottakat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére, valamint a bűnügyi költség és az eljárási illeték megfizetésére.
 

Rablás bűntette miatt a Dabasi Rendőrkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben a Budakörnyéki Járásbíróság 2022. február 24-én elrendelte az egyik terhelt letartóztatását.

Vagyoni haszonszerzés végett több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást az ellen a három férfi ellen, akiknek a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2022. június 27-én elrendelte a letartóztatásukat.

Jelzőlámpákat kidöntve, száguldva próbálta kivonni magát a rendőrök intézkedése alól az a férfi, aki illegális határátlépőket akart az osztrák határhoz szállítani. Menekülés közben a terhelt balesetet okozott, amelyben 4 személy sérült meg. A sofőrrel szemben vagyoni haszonszerzés végett, államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást, a bíróság pedig letartóztatta őt.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa a mai napon helybenhagyta  a közúti baleset okozásának vétsége miatt S. Z. vádlottal szemben elsőfokon kiszabott 2 év fogházbüntetést. A közúti járművezetéstől eltiltás mellékbüntetést 4 évről 3 évre csökkentette a törvényszék.
 
A törvényszék szóbeli ítélethirdetésén elhangzott indokolás szerint a vádlott 2016. június 30-án este Csenger külterületén közlekedett egy tehergépkocsival és a hozzá kapcsolt vontatmánnyal. 

A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljárt büntető tanácsa 2016. február 9-én meghozott határozatával helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság ítéletét, amelyben H.J. I. rendű, R.F. II. rendű, és F.A. III. rendű vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett lopás bűntettében. Ezért az I. rendű vádlottat 1 év 6 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra, a II. rendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt 1 év 10 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra, míg a III.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a gazdálkodó szervezet dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette miatt Sz. M. ellen indult büntetőügyben a Debreceni Törvényszék ítéletét helybenhagyta.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott 2014 tavaszán elhatározta, hogy haszonszerzés céljából a rendelkezésére álló készpénzen marihuánát fog termeszteni és 1600 Ft/g áron értékesíteni. A vádlott ennek érdekében egy internetes oldalon tájékozódott a termesztésről, majd Bécsbe utazott és ott kannabisz magot vásárolt. A vádlott a magokat tartózkodási helyén elvetette, majd azokat le is szüretelte, szárította, darálta és kiadagolta. A vádlott 2015 tavaszán ismét Bécsbe utazott, ahol 70 db kannabisz magot vásárolt, ezeket is elvetette.
A Miskolci Törvényszék 2016. október 19-én hirdetett ítéletet az M.I. román állampolgárságú vádlott ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőügyben. A  vádlott 2015. július 18-án a 37-es főútvonalon haladt kamionjával, amikor egy enyhe balra ívelő, csak rövid távon belátható útkanyarulat előtt szabálytalanul előzni kezdte az előtte haladó autóbuszt.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. 

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2018 decemberében S. I. vádlottat emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2019 áprilisában L. T. vádlottat emberölés bűntette miatt 9 év 6 hónap börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét.