Detailed search

A K. Zs. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 3.Fk.112/2024. ügyszámú büntetőügyben 2025. február 28-án 9 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart a földszint 32. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. február 27-én 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. február 27-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A H. L. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 14.B.149/2022. ügyszámú büntetőügyben 2025. április 7-én 9 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart a II. emelet 36. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. április 4-én 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. április 4-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A Cs. B. C. felperes K. I. M. B. A. A. alperes ellen kártérítés iránt indított 28.P.21127/2024 ügyszámú ügyben a Fővárosi Törvényszék 2025. március 6-án 9 órakor tárgyalást tart. 

A tárgyalás helyszíne: Fővárosi Törvényszék (1055 Budapest, Markó utca 27.) földszint 13. számú tárgyalóterem.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. március 5-én 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. március 5-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

2025. 07. 07.

A Debreceni Törvényszék mint másodfokú bíróság 2025. július 7-én, nyilvános ülésen hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki erőszakkal akart közösülni egy általa látásból ismert nővel egy Hajdú-Bihar vármegyei településen. 

Év: 2019 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 185 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 28 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 57 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 302 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 667 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 116 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 218 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Image

Az ügyfelek, a bírák és igazságügyi alkalmazottak személyi biztonságának megerősítése, valamint a vagyonbiztonság növelése céljából korszerűsítik a biztonságtechnikai berendezéseket a Nyíregyházi Törvényszéken. 

2024. II. félévében 13 törvényszéken, összesen 24 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.

A pályázatok beérkezésének határideje 2024. június 21. (péntek) 14 óra. 

A pályázat benyújtásának módja:

személyesen: Országos Bírósági Hivatal (1055 Budapest, Markó u. 9.)

postai úton: Országos Bírósági Hivatal (1363 Budapest, Pf.: 24.)

A fogalmazói felvételi versenyvizsga írásbeli és szóbeli vizsgából áll, melynek célja, hogy felmérje a pályázók általános jogi műveltségét, az egyes jogi problémák felismerésére, azok eldöntésére és álláspontjuk megfogalmazására vonatkozó képességeit, készségeit, valamint a szóbeli kifejező-, döntés- és konfliktuskezelési képességeit.

A felvételt nyert bírósági fogalmazók a 3 éves joggyakorlat ideje alatt folyamatos helyi- és központi képzések keretében valamennyi ügyszakban gyakorlatot szereznek, így részt vesznek a büntető, a polgári, a közigazgatási és munkajog területén az első- és másodfokú bírói munkában, de megismerik a cégbíróság munkáját, az ügyfélszolgálati irodák, kezelőirodák működését, határozat-tervezeteket szerkesztenek, jegyzőkönyvet vezetnek a tárgyalásokon. A tapasztalatok alapján a fogalmazói időszakban megszerzett szakmai tudás nagyban hozzájárul a szakvizsgák sikeres, kiváló eredménnyel történő letételéhez.

Mindezeken túlmenően a fogalmazók részt vesznek az ügyfélsegítő napokon, ahol eljárásjogi ismereteikkel segítik a jogkereső állampolgárokat, illetve az egyes bírósági beadványok rögzítésében közreműködnek.

A fogalmazóknak lehetőségük nyílik továbbá külföldi ösztöndíjprogramokban és tanulmányutakon való részvételre, illetőleg a nyelvtudásuk továbbfejlesztésére is.

2017-ben hatályba lépett a bírósági fogalmazók felvételi rendjéről szóló szabályzat [3/2016. (II. 29) OBH utasítás], amely megújította a felvételi eljárást. 

A Szabályzat ösztönözni kívánja a pályázókat abban, hogy minél több időt töltsenek el a bíróságokon szakmai gyakorlaton. 

Ennek érdekében, egységessé vált az egyetemek által kötelezően előírt, és az ezen túlmenően, a bíróságokon önként teljesített szakmai gyakorlatok pontozása is.

Immár nemzetközi vagy bíróság által országos nevezési lehetőséggel meghirdetett perbeszédversenyen elért helyezés vagy különdíj, valamint az OTDK-n kapott különdíj is értékelésre kerül a Szabályzat alapján. 

Az idegen nyelvismeret értékelésére, a bírói álláspályázatok elbírálásának részletes szabályairól és a pályázati rangsor kialakítása során adható pontszámokról szóló 7/2011. (III. 4.) KIM rendelettel azonos módon kerül sor. Fontos kiemelni, hogy bár a jövőben a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga után is jár többletpont a pályázók részére, azonban e többletpont(ok) beszámítására csak abban az esetben kerülhet sor, amennyiben a nyelvvizsga bizonyítvány közjegyző által hitelesített példányát a pályázó csatolja a pályázatához. 

A fogalmazói versenyvizsgák kapcsán az alábbi linkeken találhat további információt:

https://birosag.hu/birosagi-fogalmazoi-palyazatok

A Pécsi Törvényszék illetékességi területén, most a Pécsi Járásbíróságon két fogalmazói álláshelyre pályázhatnak a jelentkezők.

Típus: Szabályzat Sorszám: 2 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2014
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 112 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 114 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020