Detailed search

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével két év – végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki azon ügy I. rendű vádlottjával szemben, melyben erőszakkal elkövetett, jármű önkényes elvételének bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. Az ügy II. rendű vádlottját a bíróság egy év nyolc hónap – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta, őt az ügyészség erőszakkal elkövetett, jármű önkényes elvételével vádolta.

A Veszprémi Törvényszék hét év hat hónap börtönbüntetésre és tíz év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte azt a 48 éves pápai férfit, akivel szemben háromrendbeli emberölés előkészületének bűntette miatt folyt a büntetőeljárás. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére, valamint fenntartotta a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig

A Veszprémi Törvényszék 2022. június 15-én megtartott előkészítő ülés, majd az azt követő, számos tárgyalási napot felölelő tárgyalássorozat eredményeként december 7-én ítéletet hirdetett a veszprémi ékszerboltot kirabló román férfiak ügyében. 

A Veszprémi Járásbíróság 2019. március 29-én kihirdetett végzésével hivatalos minőség színlelésével, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette miatt elrendelte négy gyanúsítottnak a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 1 hónapi időtartamra.

A Veszprémi Járásbíróság ítéletet hirdetett a maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolt vádlottak ügyében. A bíróság megállapította a vádlottak bűnösségét és az I. rendű vádlottat két év, míg a II. rendű vádlottat három év időtartamra próbára bocsátotta, emellett a II. rendű vádlottat a mutatványos berendezések tanúsításától három évre eltiltotta. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottakat fele-fele arányban a bűnügyi költség megfizetésére.

A Veszprémi Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta a Veszprémi Járásbíróságnak egy szenegáli embercsempész és társai ügyében hozott elsőfokú ítéletét.

Az Ajkai Járásbíróság bíróság elé állítás alapján tartott nyilvános tárgyaláson meghozott ítéletével 1 év 4 hónap fogházbüntetésre ítélte, valamint 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától fogolyszökés és rongálás vétsége miatt azt a 27 éves devecseri férfit, aki a karján elhelyezett nyomkövető eszköz erőszakos eltávolításával szökött meg a bűnügyi felügyeletből.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak az 52 éves férfinek, akivel szemben kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája telekommunikációs eszköz használatával megtartott ülésen elrendelte a bűnügyi felügyeletét a tizennyolcadik életévét be nem töltött, kizsákmányolás céljából személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére erőszakkal, fenyegetéssel, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt indult ügy egyik gyanúsítottjának. Ennek keretében a lakóhelyéül szolgáló település közigazgatási területét csak külön engedéllyel hagyhatja el a gyanúsított.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével 120.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta azt a 40 éves balatonfüredi férfit, akivel szemben személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. A férfi 35 éves, győri társát a bíróság egy évre próbára bocsátotta.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 633 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Pályázási határidő

A Veszprémi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

A Veszprémi Járásbíróság bűnösnek mondta ki a vádlottakat vízi közlekedés veszélyeztetésének bűntettében, ezért I. rendű vádlottat 150.000, míg II. rendű vádlottat 300.000,- Ft pénzbüntetésre, továbbá mindkettőjüket 5 hónap vízi járművek vezetésétől eltiltásra ítélte.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével egy év – végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta azt a 69 éves nőt, akivel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

Az Ajkai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével 140 óra közérdekű munka büntetésre ítélte azt a 21 éves ajkai férfit, akivel szemben műemlék, vallási szertartás végzésére szolgáló épület megrongálásával, folytatólagosan elkövetett rongálás bűntette miatt indult büntetőeljárás. A bíróság kötelezte a vádlottat, hogy a magánfél részére fizessen meg közel félmillió forintot bűncselekménnyel okozott kár címén kártérítésként, továbbá ehhez kapcsolódóan rójon le eljárási illetéket az állam javára.

A Tapolcai Járásbíróság 160.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta és 1 év 4 hónapra eltiltotta a járművezetéstől azt 33 éves sümegi férfit, akivel szemben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt indult büntetőeljárás. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Image

Jogos elvárás a bíróságokkal szemben, hogy gyorsan és hatékonyan, a jogkereső állampolgárok számára minden segítséget megadva végezzék a munkájukat. Az OBH ezt szem előtt tartva határozta el, hogy új, egységes arculatú, digitális eszközökkel felszerelt, egyszóval modern ügyfélközpontokat alakít ki. Az elsőket már tavaly átadták és a beruházások folytatódnak – derült ki az OBH elnökhelyettesének szavaiból, a Veszprémi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.

A közkereseti és betéti társaságok 2015. március 15., a szövetkezetek 2015. június 15-ig kötelesek dönteni az új Polgári Törvénykönyv rendelkezéseivel összhangban való továbbműködésükről. Az erre vonatkozó döntést változásbejegyzési eljárás keretében, jogi képviselő útján kell bejelenteni a Cégbíróságnak, csatolva az új Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek megfelelő, módosított létesítő okiratot. Ezen időpontot követően a létesítő okirat nem tartalmazhat a Ptk. rendelkezéseivel összhangban nem álló rendelkezéseket. 
 

Elsőfokú ítélet aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőügyben

A Veszprémi Törvényszék 2015. november 25-én meghozott ítéletével életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében, valamint önbíráskodás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért őt 3 és fél év börtönbüntetésre, valamint 4 évi közügyektől eltiltásra ítélte.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 29 éves érdi és egy azonos korú lepsényi férfinak, akik idős személyek sérelmére követtek el rendszeresen vagyon elleni bűncselekményeket.