A Tatabányai Törvényszék a költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége, közokirat hamisítás bűntette miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen a 48 vádlottból 10 vádlottal szemben hozott ítéletet. A bíróság a II., III. és V. rendű vádlottakat 1 év börtönbüntetésre, 1 millió forint pénzbüntetésre, 1 év közügyektől eltiltásra, négy vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 500.000-2 millió forint közötti pénzbüntetésre, két vádlottat 1 millió forint, míg egy vádlottat 5 millió forint pénzbüntetésre ítélt. Az ítélet jogerős.
Detailed search
A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak az 53 éves, büntetett előéletű, közlekedési bűncselekmények miatt korábban már elítélt, és számos közlekedési szabálysértési bírságot magáénak tudó, vezetői engedéllyel nem rendelkező tiszapüspöki férfinak a büntetőügye, akit 2022. márciusa és októbere között nem kevesebb, mint hat alkalommal kaptak járművezetéstől eltiltás hatálya alatti vezetésen a szolnoki rendőrök a város bel-, illetőleg lakott területén. Tettét tovább súlyosította, hogy az egyik esetben ittasan ült a volán mögé és próbaidő hatálya alatt állt.
Halált okozó testi sértés bűntette – Vádtól eltérő minősítés a Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében
A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében 5 év börtönbüntetést és ugyanilyen időtartamú közügyektől eltiltást szabott ki a vádlottal szemben és rendelkezett arról, hogy a vádlott a kiszabott büntetés 2/3-ának letöltését követően feltételes szabadságra bocsátható. Az ügyben az ügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat a vádlottal szemben, aki egy díszkarddal olyan módon sebesítette meg nevelőapját, hogy az belehalt sérülésébe. A bíróság a vádtól eltérően, halált okozó testi sértés bűntette miatt állapította meg a vádlott felelősségét.
A Szolnoki Törvényszéken 2025. április 11-én másodfokon, jogerősen lezárult a Karcagi Járásbíróság elmúlt évtizedének, a vádlottak, az elkövetett bűncselekmények és a tárgyalások száma, valamint a nyomozati iratok és az ítélet terjedelme alapján egyaránt, legnagyobb volumenű büntetőügye.