Tudományos élet
„A jogszolgáltatás legfőbb támasza, s egyúttal leghívebb barátja a hazai tudomány, s ennek körében különösen a jog-és államtudomány. Lelkiismeretén kívül a bíró csakis hozzá fordulhat teljes bizalommal tanácsért, tőle várhat útbaigazítást a jogélet nehéz problémáinak a megoldásánál. Végtelen megnyugtató minden bíróra az arról való megbizonyosodás, hogy a lelkiismeretének megkérdezése után megejtett döntése - jogi részben - a tudományos kutatás próbáját is kiállja.” vallotta Juhász Andor, a Kúria egykori jeles elnöke.
A bírósági szervezet számára lényeges, hogy a bírók kellő tudással felvértezve tudják megoldani ügyeiket, mert ez a döntések megalapozottságát, azok elfogadottságát és a bíróságok iránti társadalmi bizalmat erősíthetik. Fontos, hogy felkészült bírók magas szakmai színvonalon ítélkezzenek, akik a tudományosság alapkritériumaival is tisztában vannak, ezért az OBH Elnöke kiemelt figyelmet fordít a tudományos kapcsolatokra.
Ennek okán kiterjedt együttműködés valósult meg az OBH, a bíróságok és az egyetemi jogi karok között, melynek részeként 2017. szeptember 11-15. között a Magyar Igazságügyi Akadémián hagyományteremtő céllal Bíróságtörténeti hét megrendezésére került sor. A rendezvény sikerére tekintettel, és azt mintegy továbbfejlesztve 2018-2019-ben az ország valamennyi ítélőtábláját és törvényszékét érintő Bíróságtörténeti kiállítás- és konferencia-körút valósul meg a hazai jogtudomány kiváló képviselőinek bevonásával.
A bíróságokat érintő kutatási kérelmek kiszámítható, egységes, hatékony intézése céljából elsősorban a több bíróságot érintő ügyekben az Országos Bírósági Hivatal Magyar Igazságügyi Akadémia Tudományszervezési és Dokumentációs Osztálya végzi a kutatási kérelmekkel kapcsolatos országos koordinációt.
Az Országos Bírósági Hivatal 2014. évben hirdette meg először a Mailáth György országbíró emlékére rendezett tudományos versenyt, hagyományteremtő célzattal.
Törekvésünk, hogy mind a bírósági munka iránt érdeklődő joghallgatóknak, mind pedig a bírósági szervezetben dolgozó kollégáknak lehetőséget biztosítsunk, egyszersmind bátorítsuk őket az igazságszolgáltatáshoz és a bírósági igazgatáshoz kapcsolódó tudományos munka, kutatási tevékenység folytatására.