Távmeghallgatás – VIA VIDEO PROJEKT

Thumbnail

A bírósági eljárások időszerűségének javítása, az eljárások átláthatóságának növelése alapvető társadalmi elvárás, melyhez kapcsolódóan az Országos Bírósági Hivatal (OBH) kiemelt célja az egyre szélesebb körű és hatékonyabb elektronikus bírósági ügyintézés megvalósítása, ezen belül pedig az országos szintű távmeghallgatás és tárgyalótermi kép- és hangrögzítés megteremtése és üzemeltetése.

Ennek érdekében az OBH elnöke belső projektet indított el 2018. szeptemberében, melynek célja, hogy a bíróságok munkáját a XXI. századi követelményeknek megfelelő technikai eszközökkel segítse és megvalósuljon a bírósági tárgyalótermek távmeghallgatásra alkalmas összekötése a nemzetközi szervekkel, belföldi társintézményekkel és más bíróságokkal.

Az eszközök alkalmasak az eljárásban résztvevő személyek biztonságának garantálására, az állampolgárok oldaláról pedig a bíróság előtti megjelenéssel járó idő és költség ráfordítások csökkentésére, ezzel is erősítve a bíróságok szolgáltató jellegét.

A tárgyalótermi kép- és hangrögzítés elősegíti a tárgyaláson történtek pontos, valósághű dokumentálását. A tárgyalások kép- és hangfelvételekkel való rögzítése egyrészt kiválthatja a klasszikus jegyzőkönyv-vezetési munkát, nagymértékben gyorsítva ezzel a határozatok megszületését, másrészt garantálhatja a tárgyalások pontos, szükség esetén bármikor rendelkezésre álló dokumentálását.
A bírósági tárgyalótermek távmeghallgatásra alkalmas összekötése a belföldi társintézményekkel és más bíróságokkal képes a perben résztvevő személyek biztonságának garantálására, illetve a bíróság előtti megjelenéssel járó idő és költség megtakarítására.

A lezárult projekt keretében a távmeghallgatás és a tárgyalótermi kép- és hangrögzítés alkalmazása jogi lehetőségeinek vizsgálatára is sor került. A projekt megvalósítása, valamint az előkészítés eredményeinek felhasználása részben a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. „Elektronikus megoldás az eltérő földrajzi helyszíneken történő közigazgatási ügyintézés munkaszervezésének és kommunikációjának fejlesztésére” című projektje keretében történt meg. A projekt során országszerte a bíróságokon, járási és kormányhivatalokban, kormányablakokban, illetve büntetés-végrehajtási intézményekben kerültek távmeghallgatási végpontok kialakításra.

Jelenleg 202 bírósági helyszínen került kialakításra távmeghallgatási végpont.

Orsz%C3%A1gt%C3%A9rk%C3%A9p%20Via%20Video.PNG

Az OBH távlati célja: minden tárgyalóterem távmeghallgatásra, valamint tárgyalótermi kép- és hangrögzítésre alkalmas eszközzel való felszerelése. 

via%20video.JPG