Detailed search

Pályázási határidő

Pályázat a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság elnöki (275. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. Előnyt jelent a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalat.

A Tatabányai Járásbíróság kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben, 1-1 hónapra elrendelte annak a két férfinek a letartóztatását, akik három éven át árulták a kábítószert.  A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a bizonyítás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. Az ügyész a végzést tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság polgári ügyszakos csoportvezető-helyettesi (310. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2020 őszétől kezdődően rendszeresen állított elő kábítószert, amelyet aztán határmenti szlovák és magyar településeken értékesített. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított szászfai tartózkodási helyén kábítószer-gyanús anyagot, mérleget, vákuumozó gépet, készpénzt, mobiltelefonokat, illetve kábítószer előállításához szükséges eszközöket és alapanyagokat foglaltak le.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. április 28-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben a terheltet halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja az ügyészség.  

Hat év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék 2023. május 5-én azt a vádlottat, aki Debrecenben a nyílt utcán szúrta hasba egyik ismerősét.

Az elsőfokú bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. A férfi leghamarabb a büntetése kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható legkorábban feltételes szabadságra. A törvényszék a vádlottól lefoglalt bicskát elkobozta.

Két előkészítő ülés is volt 2023. március 29-én a Fővárosi Törvényszéken, amelyekben az ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat összesen öt személlyel szemben.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2023. március 17-én tartott ülésen, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki az ismerősét meglőtte egy gázriasztófegyverrel, majd egy késsel is megszúrta. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén, a bizonyításhoz szükséges nyomozati cselekmények eredményességének meghiúsítására, megnehezítésére, veszélyeztetésére törekedne a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, így a letartóztatás elrendelése indokolt.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 39 éves dunaújvárosi férfinak, akivel szemben jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás.

2025. 02. 14.

A Pásztói Járásbíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében találta bűnösnek azt a vádlottat, aki azért, mert szerinte a buszsofőr két alkalommal sem engedte felszállni a menetrend szerint közlekedő járatra, minkétszer szidalmazta, majd leköpte őt, illetve a buszba is belerúgott. A bíróság a vádlott állításával szemben más állapított meg.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2025. február 28-án kihirdetett elsőfokú ítéletével bűnösnek mondott ki két férfit, akiket csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolt az ügyészség.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki közel 600 alkalommal adott el kábítószert a vevőkörében lévő különböző személyeknek. 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott legalább 2021-től kezdődően ismeretlen forrásból új pszichoaktív anyagnak minősülő „krekket” szerzett meg fogyasztás, illetve továbbértékesítés céljából. 2023 januárja és júniusa között a kábítószert Gyöngyösről szerezte be hetente több alkalommal, majd a szert ongai lakóhelyére szállította.  

Image

Az Országos Bírósági Hivatal idén alapította meg a Werbőczy Ösztöndíj Programot, ami több ösztöndíjnak az összefoglaló elnevezése, és három fő témakörre épül. Az átfogó programról dr. Osztovits András, a Magyar Igazságügyi Akadémia igazgatója beszélt az Inforádió Paragrafus című műsorában 2018. december 21-én.

Image

Az Országos Bírósági Hivatal 2018 januárja óta partnerként vesz részt a Maastrichti Egyetem által indított „InAbsentiEAW” projektben, amelyet az Európai Bizottság támogat. A projekt célja, hogy átfogó képet adjon a terhelt távollétében hozott határozatok végrehajtása érdekében kiadott európai elfogatóparancsok intézésének uniós szintű gyakorlatáról.

Image

A veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet egységes alkalmazása érdekében hatályát veszti a 43.SZ/2020. (III. 27.) OBHE határozat 1. és 2. pontja – így döntött az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Veszélyhelyzeti Kabinet ajánlására.

 

Összbírói értekezlet  - 2024

A 2024-es összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatót 2024. április 16-án dr. Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék sajtószóvivője nyitotta meg, aki köszöntötte dr. Senyei Györgyöt, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, dr. Hajnal Évát, a Kaposvári Törvényszék elnökét, továbbá a sajtó képviselőit.

A sajtótájékoztatón elsőként az OBH elnöke szólalt fel, aki örömteli hírként közölte, hogy a Kaposvári Törvényszéket 2023-ban – az előző évekhez hasonlóan – kiegyensúlyozott ítélkezési tevékenység jellemezte, ezt pedig az érkezett, befejezett és folyamatban maradt ügyek egymáshoz való viszonyában lehet a legegyszerűbben vizsgálni.

2023-ban országos szinten nőtt az érkezések száma, mely növekedés a Kaposvári Törvényszéken is tapasztalható.

Kiemelte, hogy a befejezések és érkezések aránya is kedvezően alakult, hiszen a Kaposvári Törvényszéken 2023-ban a befejezett ügyek száma az érkezettekét meghaladta, ez pedig azzal jár együtt, hogy az ügyhátralék 4 százalékkal csökkent.

Az időszerűség kapcsán elmondta, hogy a Kaposvári Törvényszéken már 2020-ban is kevesebb elhúzódó ügy volt folyamatban, mint ami az országos átlag, számukat pedig a bíróság azóta is folyamatosan csökkenti.

Hangsúlyozta, hogy a bíróság munkájának társadalmi elfogadottságát mutatja az, ha az ítéletek nagyobb arányban emelkednek elsőfokon jogerőre. A Kaposvári Törvényszéken a polgári és gazdasági ügyek több, mint 93 százaléka elsőfokon jogerőre emelkedett, de a megalapozottságot mutatja az is, hogy a hatályon kívül helyezések aránya az előző évhez képest csökkent.

A minőségi ítélkezéshez szükséges feltételek biztosítása érdekében 2023-ban 322 millió forintos beruházások – felújítási munkálatok, eszközbeszerzések – valósulhattak meg.

Ezt követően dr. Hajnal Éva szólalt fel, aki elmondta, hogy a Kaposvári Törvényszék bírái 2023-ban kiegyensúlyozott ítélkezési tevékenységet folytattak, az ügyforgalmi adatokban pedig kiugró eltérések nem merültek fel.

Kiemelte, hogy az elmúlt 3 évben a peres ügyek száma fokozatosan emelkedett, a nemperes ügyeké azonban hullámzó. A befejezések száma az érkezésekét meghaladta, így a folyamatban maradt ügyeké csökkent.

Elmondta, hogy az ügyérkezés számában – az általános csökkenés ellenére - több területen is növekedés mutatható ki. A gazdasági perek aránya a járásbíróságokon 29 százalékkal emelkedett, ez összefüggésben lehet a megye egyes részeiben érezhető gazdasági fellendüléssel. A szabálysértési és a végrehajtási ügyek száma is emelkedett, a törvényszéken pedig a katonai, munkaügyi és az elsőfokú polgári perek száma nőtt. Másodfokon mindkét ügyszakban a peres ügyek számának emelkedése tapasztalható.

A Kaposvári Törvényszéken a munkateher arányos mind a járásbíróságokon egymáshoz viszonyítva, mind országos viszonylatban. Az országos szintet meghaladó a másodfokú büntető ügyszak leterheltsége, itt ugyanis az egy tárgyaló tanácsra jutó érkezések száma az országos átlag 167 százaléka.

Az időszerűségi mutatók évek óta kiválóak, ahogy az elhangzott, az elhúzódó ügyek száma 8 százalékos csökkenést mutat.

Az ítélkezéshez szükséges személyi feltételek 2023-ban adottak voltak; egy bíró nyugállományba vonult, 4 titkár pedig bírói kinevezést kapott. Ugyanakkor a megyében 28 igazságügyi alkalmazott szolgálati jogviszonya szűnt meg, ami mutatja azt, hogy az országosan jellemző fluktuáció a Kaposvári Törvényszéken is megindult. Két vezetői kinevezés történt: 2023-tól dr. Kostyák Krisztina a Marcali Járásbíróság elnöke, dr. Gálig Péter pedig a Siófoki Járásbíróság elnökhelyettese.

Dr. Hajnal Éva az ítélkezés tárgyi feltételeivel kapcsolatban elmondta, hogy a költségvetést 2023-ban a szakértői és tolmácsdíjak 60 százalékos emelkedése terhelte meg leginkább: erre több, mint 103 millió forintot kellett elkölteni. Jó hír azonban, hogy a Cégbíróság kiköltözhetett a törvényszék III. épületéből, melyet visszaadtak az önkormányzat részére; a bérleti díjfizetés megszűnt, így a bíróság jelentős megtakarítást ért el.

 

Kaposvár, 2024. április 17.

A Kaposvári Törvényszék Sajtóosztálya
 

2024. 06. 06.

Az ítélőtábla bírái nem csak időszerű, de egyúttal magas szakmai színvonalú ítélkezési tevékenységet folytatnak – emelte ki dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a 2024. június 6-án rendezett sajtótájékoztatón, amelyet dr. Ribai Csillával, a Fővárosi Ítélőtábla elnökével közösen tartott.

Válogatott szakirodalom

 

E bibliográfia a bírósági intézmények könyvtári állományának legújabb szakirodalma, valamint a kiadók által megjelentetett ajánlatok alapján készült.

 

Kereskedelmi újdonságok:

 

Könyvek:

Image

Spannerné dr. Csatári Zsuzsannát nevezte ki 6 évre a Székesfehérvári Törvényszék elnökhelyettesévé az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Az új elnökhelyettes munkájával az igazságszolgáltatás tekintélyét is szeretné emelni.

Az elsőrendű vádlott 2017 júniusában a másodrendű, a harmadrendű és a negyedrendű vádlottal megállapodott abban, hogy az elsőrendű vádlott által Hollandiában megvásárolt és vonattal, vagy saját gépkocsijával -élelmiszer közé rejtve- Magyarországra behozott kábítószert a másodrendű vádlott továbbszállítja a negyedrendű és harmadrendű vádlottnak azért, hogy ők azokat tovább értékesítsék kábítószer fogyasztóknak.