Detailed search

A Budai Központi Kerületi Bíróság négy hónappal meghosszabbította annak a hajóskapitánynak a bűnügyi felügyeletét, akit a 2019. május 29-i budapesti hajókatasztrófával kapcsolatban segítségnyújtás elmulasztásának vétségével gyanúsítanak. A bűnügyi felügyelet ideje alatt a terhelt köteles minden hónapban egy előre meghatározott időpontban személyesen jelentkezni a Budapesti V. kerületi Rendőrkapitányságon.

A vádlottak 2020. január 17-én Magyarország területén 4 szír és 8 iraki állampolgárt vettek fel az egyik elkövető ukrán rendszámú kisbuszába, amelyben a vezető ülés melletti ülésen utazott a másik férfi elkövető. A szándékuk az volt, hogy a migráns személyeknek segítséget nyújtsanak a magyar – osztrák államhatár illegális átlépéséhez, őket jogellenesen Ausztriába szállítsák. A rendőrök délután hat órakor az M1-es autópályán, Tata térségében intézkedés alá vonták a  kisbuszt, ekkor az elkövetőket és a migráns személyeket előállították.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint október 11-én Miskolcon, miután sikertelenül kért pénzt egy járókelőtől, követni kezdte és kirabolta.

A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében B. G. vádlottat előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt tizenhárom év – fegyházban végrehajtandó – szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2020. január 15-én tartott nyilvános ülést annak a négy vádlottnak az ügyében, akik egy 660 milliós állami támogatás megtartása érdekében valótlan elszámolást nyújtottak be, így a költségvetésből származó pénzzel kapcsolatban elszámolási, tájékoztatási kötelezettségüket elmulasztották.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akivel szemben egy miskolci hotelben elkövetett rablás miatt indult eljárás.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség kereskedéssel, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja a terheltet.
A történeti tényállás szerint a vádlott 2017 decemberétől 2018. január végéig Budapest területén kábítószerek – elsősorban marihuána – kereskedelmével foglalkozott. A kábítószereket a lakásán tárolta, ahol 6-7 tőből álló kenderültetvényt is gondozott abból a célból, hogy további értékesíthető marihuánához jusson. 

A Tapolcai Járásbíróság közúti baleset okozásának vétsége miatt 300.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta és 6 hónapra eltiltotta a „B” kategóriájú járművezetéstől azt a 22 éves tapolcai férfit, aki cselekményével maradandó fogyatékosságot, illetőleg súlyos egészségromlást okozott élettársának. A bíróság kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit emberölés és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolnak.

A vádirat szerint a terhelt együtt élt a sértettel és annak előző kapcsolatából született kiskorú gyermekével. Kapcsolatuk konfliktusokkal terhelt volt. 
2022. április 3-án előzetes szóváltást és dulakodást követően a férfi megfojtotta az élettársát annak zuglói lakásában, miközben – általa tudottan – a nő gyermeke is a lakásban tartózkodott.

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, aki interneten keresztül vásárolt meg egyebek mellett lőfegyvereket, hangtompítókat, lőszereket, tudva azt, hogy azokat jogellenesen szerezte és tartotta birtokában. 

Az Esztergomi Járásbíróság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki egy késsel vágta meg a sértettet Dorogon. A gyanúsított büntetett előéletű, a terhére rótt bűncselekményeket különös visszaesőként, ellene garázdaság elkövetése miatt folyamatban lévő büntetőeljárások hatálya alatt követte el, ezért nála a bűnismétlés veszélye fennáll. A végzés nem végleges, a gyanúsított, valamint a gyanúsított gondoka és védője is fellebbezést jelentett be.

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki szexuálisan közeledett a 16 éves sértett felé, majd azzal fenyegette meg a lányt, hogy ha szólni mer a szüleinek, nem engedi őt el. 

A Tatabányai Járásbíróság emberölés bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő ügyben tartott ülésen 2 hónappal – 2024. augusztus 2-ig - meghosszabbította a gyanúsított tartóztatását. A letartóztatás fenntartása a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt indokolt A gyanúsított fellebbezést jelentett be, így a végzés nem végleges.

A Tatabányai Járásbíróság kifosztás bűntette miatt indult ügyben, gyorsított eljárás keretében hozott döntést két román állampolgárságú vádlottal szemben. A bíróság az I. rendű vádlottat 1 év 4 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre és 78.000 forint pénzbüntetésre, a II. rendű vádlottat 1 év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre és 52.000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.

A vádirat szerint a vádlott több mint 20 éven át foglalkozott Ausztriában ingatlanok felújításával, fő tevékenysége a munkaszervezés volt, a szakipari- és segédmunkát magyar alkalmazottak végezték. Ezen tevékenység során ismerkedett meg a későbbi sértettekkel, az osztrák-magyar állampolgárságú és a mosonmagyaróvári villanyszerelő vállalkozó férfival. A vádlott egyéb tartozásai miatt nem tudta fizetni az alkalmazottait, és saját nevére nem bérelhetett gépeket sem.

Az MTV korábbi elnökének büntetőügyében a másodfokú bíróság érdemben nem változtatta meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság felmentő ítéletét.

Az Encsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a vádlott nőnek az ügyében, aki sérelmezte, hogy szomszédja a kapubejáróban építési munkát végez.

A Tapolcai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével 180.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint egy évre eltiltotta a közúti járművezetéstől azt a 66 éves tapolcai férfit, aki ellen járművezetés ittas állapotban vétsége miatt indult büntetőeljárás. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére is.

A Komáromi Járásbíróság gyorsított eljárásban tárgyalta annak a férfinek az ügyét, aki egy kisbéri dohányboltot próbált meg kirabolni.

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa 2023. április 6-án ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki egy terhes nő sérelmére követett el szexuális bűncselekményt Miskolcon.

A törvényszék bűnösnek mondta ki a volt önkéntes területvédelmi szakaszvezető vádlottat szexuális erőszak bűntettében, ezért őt 6 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és mellékbüntetésként 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A férfinak ezen felül a több mint 3,7 millió forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.