Az Esztergomi Járásbíróság a 2024. január 29. napján tartott ülésen, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette és egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a bűnismétlés megakadályozása érdekében indokolt. A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.
Detailed search
A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. április 29-én tanácsülésen hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki rendszeresen rettegésben tartotta, fenyegette élettársát Vámospércsen.
A Tatabányai Járásbíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki egy rendezvényen sörrel öntötte le a polgárőrt. A bíróság a vádlottat 1 év 8 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, a próbaidő tartamára elrendelte a pártfogó felügyeletét, valamint külön magatartási szabályként írta elő indulatkezelési tréningen történő részvételét. Az ítélet jogerős.
Az Esztergomi Járásbíróság a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és más bűncselekmények miatt indult ügyben, az ügyészi indítvány alapján 3 hónappal, 2025. január 9-ig meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki kórházi dolgozókat bántalmazott, illetve kórházi berendezést rongált meg. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így az nem végleges.
A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. október 30-án nyilvános ülésen hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki egy családi házba bejutva, az egyik szobában alvó gyermekek mellől eltulajdonított egy mobiltelefont. A gyerekek felébredtek, a vádlott mutatóujjával jelezte, hogy hallgassanak. A vádlott rovásán más bűncselekmény is volt.
Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet 2025. április 22-én a Debreceni Járásbíróság annak a 22 éves férfinak az ügyében, aki a kihallgatását követően rátámadt egy nyomozóra Debrecenben. A tolmács közreműködésével megtartott tárgyaláson az egyiptomi vádlott elismerte a tettét és megbánó magatartást tanúsított.
A Komáromi Járásbíróság kábítószer birtoklása miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki az alsónadrágjába rejtette a kábítószert.
Az Európai Bírói Egyesület (EAJ) koppenhágai közgyűlése 2019. május 9-én a magyar igazságszolgáltatást elítélő jelentést fogadott el. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a jelentésben foglalt valótlanságok, ténybeli és jogi tévedések miatt levélben fordult az EAJ elnökéhez.
Dr. Szentgyörgyi-Biró Enikő törvényszéki elnökhelyettesi mandátuma 2025. április 19. napján lejárt. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke kinevezte 2025. április 20-tól 6 évre dr. Horváth Tündét, korábbi közigazgatási kollégiumvezetőt, a Veszprémi Törvényszék elnökévé.
Dr. Horváth Tünde az ELTÉ-n végzett 1993-ban, summa cum laude minősítéssel. 1993-tól fogalmazó volt a Veszprémi Városi Bíróságon, 1996. január 1. napjától titkár lett ugyanitt. 1997. március 1. napjával bírónak nevezték ki, 1997 októberétől adó-, vám, illeték- és jövedéki ügyekben hozott határozatok felülvizsgálata iránt indult perekben ítélkező, valamint tb-ügyekben eljáró bíróvá jelölték ki. 2000. február 1. napjától közigazgatási ügyekben eljáró bíró. 2013-ban – sikeres pályázatot követően – áthelyezték a Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra, majd 2014. december 1. napjától ugyanezen bíróság elnöke lett. 2020. április 1. napjától a Veszprémi Törvényszéken a Közigazgatási Kollégium tanácselnöke. 2020 októberétől kezdődően a Veszprémi Törvényszék Közigazgatási Kollégiumának kollégiumvezetője volt.
Veszprém, 2025. április 23.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, 2025. március 13-ig elrendelte egy férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak.
Az Országos Bírósági Hivatal a Wagner Gyula terv keretein belül, a Gyulai Törvényszékkel egyeztetve véglegesítette a Szarvasi Járásbíróság új épületének tervezési programját.