Detailed search

A Mohácsi Járásbíróság 2017. március 21-én kelt és a Pécsi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2017. szeptember 14-én jogerőre emelkedett ítéletével O. K. vádlottat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette és tartás elmulasztásának vétsége miatt 5 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.
 

A Budaörsi Járásbíróság nyilvános és folytatólagos tárgyaláson folytatta munkáját G. L. és 8 társa büntetőügyében, akiket gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolnak.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2017. január 25.-én  nem peres eljárásban döntött Kisléta polgármesterének méltatlansági ügyében. 
Az eljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal kezdeményezte, mivel Kisléta Község Önkormányzata Képviselő-testülete, a polgármester újraválasztása óta nem hozott döntést a polgármester méltatlanságával összefüggésben.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. augusztus 21-én elrendelte annak a férfinak a házi őrizetét, aki a gyanú szerint 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül, autójával a Dózsa György úton halálos közúti balesetet okozott.
 
Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégium tanácselnöki (38. számú) álláshelyének betöltésére

Az Érdi Járásbíróság a 2019. december 4-én, nyilvános tárgyaláson hozott ítéletet kábítószer kereskedelem bűntette miatt három vádlott ellen indult ügyben.

300 óra közérdekű munkára és 360.000 forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki sajátja helyett a féltestvére adatait adta meg a rendőröknek egy közúti ellenőrzés során.

Ítéletet hirdetett a Budapest Környéki Törvényszék K. Árpád és társai ügyében, akiket az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt meg.

A bíróság ítélete szerint:

I. rendű K. Árpád Sándor vádlott
bűnös

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

BÜNTETŐJOG

A büntetés lélektani dilemmájának megjelenése a társadalom tagjaiban és intézményeiben / Bolgár Judit. – In: Belügyi Szemle ISSN 1789-4689. – 67. évf., 2. sz. (2019) p. 7-21.

Eljárások drónok felderítésére / Jarolin József. – In: Belügyi Szemle ISSN 1789-4689. – 67. évf., 1. sz. (2019) p. 137-146.

2019. január 10-től heti négy napon további tanúk kihallgatásával folytatódik a Quaestor-ügy tárgyalássorozata. A nyári ítélkezési szünetig a bíróság összesen 90 tárgyalást tűzött ki az ügyben.

 

A Debreceni Törvényszék 2022. június 24-én határozatot hirdetett abban a polgári perben, melyben a felperes Magyar Állam kártalanítás visszafizetése címén 20 millió forintot követelt id. B. F. alperestől. 

 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 25 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
1 év 4 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte gyorsított eljárásban a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki a múlt héten négy kölyökkutyát dobott élve a háza melletti emésztőgödörbe Vámospércsen. Az állatok megfulladtak. A vádlottat állatkínzás bűntette miatt marasztalta el a bíróság, a bűncselekményt különös szenvedést okozva, több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozó bánásmód alkalmazásával követte el.
 

Tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzést a Nagykanizsai Járásbíróság annak az olasz férfinak az ügyében, aki 56 kutyakölyköt próbált meg kicsempészni Magyarországról. 

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. szeptember 24-én hirdetett ítéletet annak a négy vádlottnak az ügyében, akiket az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntettével és más bűncselekményekkel vádoltak.

Év: 2012 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
Pályázási határidő

Pályázat a Kúria büntető ügyszakos tanácselnöki (26. számú) álláshelyének betöltésére 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

Az elbírálás során előnyt jelent a büntető fellebbviteli, illetve kúriai ítélkezési, valamint fellebbviteli bíróságon szerzett vezetői tapasztalat.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon ma elkezdődött a házi őrizetben lévő T. K. P. ellen halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügy tárgyalása.
 

Kétséget kizáró módon nem bizonyított, hogy a sértettet a vádlott bántalmazta volna, s ennek következtében veszítette életét, ezért a Nyíregyházi Törvényszék felmentette L. F. vádlottat az ellene halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vád alól.

2017. május 24-én reggel 8.45 órától párhuzamosan 4 büntető bíró, összesen 21 ügyet tárgyalt ittas járművezetés vétsége miatt, gyorsított eljárásban.