Detailed search

A vádlott és a sértett együtt laktak szívességi lakáshasználóként a ház körüli munkák elvégzése fejében. Rendszeresen fogyasztottak szeszesitalt, többször alakult ki vita közöttük. A vádlott és a sértett 2019. augusztus 22-én a délelőtti órákban a ház körül karbantartási munkát végeztek, majd a sértett a településen kéregetett, és az így szerzett pénzből szeszes italt vásárolt, amelyet kora délutánra elfogyasztott, így súlyos fokú befolyásoltság állapotába került, munkát végezni nem tudott. A vádlott motoros fűkaszával kívánt dolgozni, ezért a benzinkútra ment üzemanyagért.

Hat hónap börtönbüntetésre ítélte – két évre felfüggesztve – gyorsított eljárásában a Hajdúböszörményi Járásbíróság azt a férfit, aki 2017. március 3-án elvitte az adománygyűjtő perselyt a hajdúdorogi Görög Katolikus Székesegyházból. A bíróság R. F-t szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt 2750 forint vagyonelkobzásra is ítélte.
 

Az Országos Bírói Tanács szeptemberi ülésén új kitüntetés, elismerés alapításáról, a  Juhász Andor díj arany és bronz fokozat kitüntetés keretszámának növeléséről határozott.

Meghallgatta a Fővárosi Ítélőtábla mellett működő elsőfokú és a Kúria mellett működő másodfokú szolgálati bíróság elnökeinek tájékoztatóját a bírák és igazságügyi alkalmazottak írásbeli figyelmeztetéseiről, fegyelmi ügyeiről és a velük szemben indult szabálysértési és büntetőeljárásokról.

1 év 10 hónap, két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Hajdúszoboszlói Járásbíróság azt a 19 éves férfit, aki még 2015. szeptember 15-én ittasan támadt egy mentősre Hajdúszoboszlón. A bíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében, becsületsértés és könnyű testi sértés vétségében találta bűnösnek a vádlottat.
 
A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2017. március 10-én megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság ítéletét, és többek között 4 év 6 hónap fegyházbüntetésre enyhítette S. Á. J. vádlott szabadságvesztését. A másodfokú bíróság a vádlott bűnösségét annyiban pontosította, hogy a garázdaság bűntettét a vádlott nemcsak fegyveresen, hanem a köznyugalmat súlyosan megzavarva is elkövette.
 

A Veszprémi Törvényszék a közelmúltban hirdetett ítéletet a folytatólagosan elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés bűntette miatt öt vádlott ellen folyamatban lévő büntetőügyben. 

Év: 2012 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
A Zalaegerszegi Járásbíróság 2017. január 18-án jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a vádlottat, aki a munkahelyén használt bérszámfejtő program manipulálásával több mint 9 millió forintot sikkasztott el. A bíróság tárgyalás lemondás mellett hozta meg ítéletét. 
 
Az ügyről
 
Image

Másfél éve lépett hatályba az új polgári perjogi kódex, amely évente mintegy kétszázezer polgári per és milliónál is több nemperes eljárás kereteit adja. A jogalkotó egyik fontos célja az új szabályozás bevezetésével az eljárások gyorsabbá és költséghatékonyabbá tétele volt. Az OBH elkötelezett e jogalkotói cél támogatása mellett, melynek érdekében sokat tett az elmúlt időszakban. 

Előzetes letartóztatás elrendelésére került sor családon belüli erőszakos magatartás következtében a Székesfehérvári Járásbíróságon. 2015. január 26. napján sárosdi otthonukban a terhelt a feleségére támadt egy bírósági idézés kézhezvétele miatti indulatában. Több alkalommal ököllel sújtott le a sértettre, ennek következményeként annak lépe megrepedt. Fájdalmai miatt pár nappal később mentő szállította kórházba, ahol lépét kioperálták.

Dr. Király Pétert, a Marcali Járásbíróság elnökét nevezte ki a Kaposvári Törvényszék elnökhelyettesének az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2015. április 1-től 2021. március 31. napjáig terjedő határozott időre.
 

A Pécsi Járásbíróság 2018. december 19-én – két külön eljárás során - két pécsi férfi letartóztatását rendelte el egy hónapra tartással elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint mindkét ügyben bűnügyi információk alapján tartottak házkutatást a gyanúsítottak ingatlanjaiban, és mindkettőjüknél jelentős mennyiségű – kábítószergyanús – zöld növényi származékokat, fehér színű pasztát, ismeretlen eredetű tablettákat, növényi magvakat és egyiküknél több száz simítózáras tasakot foglaltak le.

Év
2022
Időszak
Éves
Ülésterv
Komlósi Tamás polgármesterjelölt helyi választási bizottság választási eredményt megállapító döntésével szemben előterjesztett fellebbezését a Vas Megyei Területi  Választási Bizottság elutasította.
 
Típus: Ajánlás Sorszám: 3 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019

A személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt M. R. A. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú bíróság hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárásra kötelező döntésével egyetértett, ezért a mai napon meghozott végzésével helybenhagyta azt. A megismételt elsőfokú eljárás ezúttal magasabb hatásköri szinten, a Fővárosi Törvényszéken folytatódik. Az ítélőtábla döntése ellen nincs helye jogorvoslatnak, az a mai napon véglegessé vált.

Válogatott szakirodalom

 

E bibliográfia a bírósági intézmények könyvtári állományának legújabb szakirodalma alapján készült.

 

Az Országos Bírósági Katalógus újdonságai:

 

Könyvek:

2025. 04. 10.

Az emberölés bűntette miatt Gy. T. és társa ellen indult perújított büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. Gy. T. elsőrendű vádlott élet elleni cselekményét – az elsőfokon megállapított bűnsegédi alakzat helyett, az ügyészi fellebbezést ebben a körben alaposnak találva – felbujtóként elkövetett emberölés bűntettének minősítette, és a szabadságvesztést eggyel enyhébb fokozatban, börtönben állapította meg. Az elsőfokon kiszabott büntetések tartamát azonban nem érintette, így a járulékos kérdések kisebb pontosításával a minden tekintetben megalapozott elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyta. Ezzel az eljárás mindkét terhelttel szemben jogerősen befejeződött. Gy. T. elsőrendű terhelt a törvény erejénél fogva legkorábban a büntetése háromnegyed részének kitöltését követően szabadulhat, míg másodrendű terhelt az életfogytig tartó szabadságvesztésből legkorábban 20 év letöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.

A Fővárosi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság 2017. március 29. napján B. Gy. vádlott ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, a másodfokú bíróság ítéletét – annak helyes indokainál fogva –  helybenhagyta.
 
 
Egy év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte  - öt évre felfüggesztve - a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki Debrecen főterén mutogatta magát 2016 nyarán. A bíróság T. I. Cs-t szeméremsértés bűntettében mondta ki bűnösnek. A Debreceni Járásbíróság a leghosszabb próbaidő – öt év – mellett döntött. Ha vádlott ez időn belül újra bűncselekményt követ el és a bíróság szabadságvesztésre ítéli, akkor a most kiszabott börtönbüntetést is le kell töltenie.