Detailed search

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy IV. és VI.r. vádlottak bűncselekményének helyes megnevezése hivatali vesztegetés bűntette. II. VI.r. vádlottak feltételes szabadságra bocsátásának lehetősége - a szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén - a büntetés 2/3 részének kitöltését követő nap. A bíróság IV.r. vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. Egyebekben helybenhagyták az elsőfokú bíróság ítéletét.

Az ügyről

A Szolnoki Törvényszék lényegét tekintve helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét melyben hamis tanúzás bűntette miatt 250 óra közérdekű munkára ítélte azt a középkorú, büntetlen előéletű asszonyt, aki azért, hogy férje büntetőügyében kedvező döntés születhessen valótlan tanúvallomást tett a bíróságon.
 

Ittasan ült a sértett kocsijába, majd okozott halálos balesetet a társával az I. rendű vádlott. Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyben a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig a 2024. február 5-én megtartott előkészítő ülést követő tárgyaláson a II. rendű vádlottra vonatkozóan hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

A Fővárosi Törvényszék 2024. március 19-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit vesztegetést színlelve, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, magát hivatalos személynek kiadva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, illetve jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével, három másik társát pedig hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével vádol az ügyészség.

Év
2016
Állásfoglalás dokumentuma

Dr. Polgárné dr. Vida Judit, a Fővárosi Törvényszék elnökhelyettese 2013. október 31-ével benyújtotta lemondását, amelyet az Országos Bírósági Hivatal elnöke elfogadott.

Dr. Polgárné dr. Vida Judit beosztott bíróként - határozott időre történő kinevezéssel - az Országos Bírósági Hivatalban dolgozik.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 45 éves büntetlen előéletű rákóczifalvai nőnek a büntetőügye, aki 2016 és 2018 nyara között, 2 éven át, a gyermek 5 és 7 éves kora között, az ezt szabályozó jogerős bírósági határozat ellenére, elfogadható okokkal, érvekkel alátámasztott, életszerű magyarázat nélkül, csaknem minden kapcsolattartást meghiúsított vagy teljesen tönkretett kisfia és volt férje, a gyermek apja között. 

Pályázási határidő

Pályázat a Siófoki Járásbíróság 

elnöki (39. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Típus: Szabályzat Sorszám: 11 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2016
Pályázási határidő

A Budapest Környéki Törvényszék 

elnöke pályázatot hirdet 

 

az Érdi Járásbíróság elnöki álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A pályázat elbírálásánál -a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége. 

A pályázónak a pályázatában nyilatkoznia kell arról, hogy

Pályázási határidő

A Kecskeméti Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

 

a Kecskeméti Járásbíróság elnökhelyettesi álláshelyének (49. számú) betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A pályázat elbírálásánál -a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége. 

Pályázási határidő

A Nyíregyházi Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

 

a Fehérgyarmati Járásbíróság elnöki álláshelyének (42. számú) betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A pályázat elbírálásánál -a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége. 

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék csoportvezetői (114. számú) álláshelyének betöltésére

A Fővárosi Törvényszék 2016. szeptember 8-án kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki M. B. A. libanoni állampolgárságú vádlottat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettében, ezért őt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, amelyből leghamarabb 23 év után bocsátható feltételes szabadságra és 10 évre kiutasította Magyarország területéről.
 
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt F. É. és társai ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét. Az ügy I. rendű vádlottjának, F. É.-nak büntetését – tekintettel két kiskorú gyermekére – 6 év börtönről 5 évre enyhítette a táblabíróság. A II. és a III. rendű vádlott büntetése nem változott, vagyis maradt 7 év fegyház, illetve 240 óra közérdekű munka. Az I. és a II.
Pályázási határidő

443.E/2018. (VI. 21.) OBHE 

határozat 

a Szombathelyi Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői állásának 

pályázati kiírásáról

 

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Szombathelyi Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet. 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

Pályázási határidő

520.E/2018. (VII. 6.) OBHE 

határozat 

a Balassagyarmati Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

 

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Balassagyarmati Törvényszék elnöki tisztségére pályázatot hirdet. 

 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

 

Pályázási határidő

497.E/2019. (IX. 19.) OBHE 

határozat 

a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma

kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a Z. J. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 14 év fegyházban letöltendő szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett. Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokú bíróság törvényes és arányos büntetést szabott ki, amikor határozott idejű szabadságvesztésre ítélte a vádlottat. Tekintettel az ügy összes körülményére még a tett elkövetésétől eltelt hosszú idő, mint enyhítő körülmény sem indokolta viszont, hogy ezt a büntetést csökkentse a táblabíróság.

A Szombathelyi Törvényszék a vádlottat 1 rendbeli előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, 1 rendbeli hamis vád bűntette, 1 rendbeli  hamis tanúzásra felhívás bűntette, 2 rendbeli zaklatás vétsége, 1 rendbeli folytatólagosan, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége és 1 rendbeli személyes adattal visszaélés vétsége miatt halmazati büntetésül 13 év fegyházra, 5 év Vas megye területéről való kitiltásra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.