Az Ajkai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésében az ügy I. rendű vádlottját társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt 9 hónap – végrehajtásában 1 év 3 hónap próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta, míg lányával, a II. rendű vádlottal szemben társtettesként elkövetett könnyű testi sértés és garázdaság vétsége miatt 140 óra közérdekű munka büntetést szabott ki.
Detailed search
Kocsikat tört fel és ingatlanokba is behatolt a gyanúsított. Lopással és rongálással is több millió forint kárt okozott. Lőfegyver engedély nélküli megszerzésével elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt a Szentendrei Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. február 12-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.
A Kecskeméti Járásbíróság 6 év fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 32 éves hajléktalan férfit, akivel szemben rablás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
A Komáromi Járásbíróság a 2024. február 22. napján tartott előkészítő ülésen, pénzmosás bűntette és lopás vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet egy férfivel és egy nővel szemben.
A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 35 éves férfinak és 47 éves nőnek, akikkel szemben jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt folyik büntetőeljárás.
A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a négy személynek – három nőnek és egy férfinak –, akikkel szemben felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt folyik büntetőeljárás.
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, aki késeléssel fenyegetve próbálta a sértett mobiltelefonját megszerezni, majd ennek sikertelensége után lopási cselekményt is elkövetett.
A Keszthelyi Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a nőnek az ügyében, aki azt hazudta korábbi partnerének, hogy gyereket szült tőle és ezért pénzre van szüksége.
A Tatabányai Járásbíróság a 2024. július hó 25. napján tartott ülésén meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, aki egy lakásba benyomulva a hálószobából vitt el készpénzt.
A Komáromi Járásbíróság a kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet két fiatalkorú, szlovák férfivel szemben.
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki családjával szervezetten végezhette több sértett prostitúciós tevékenységének szervezését, felügyeletét, valamint keresetük elvételét.