Detailed search

A Balassagyarmati Törvényszék, mint másodfokú bíróság jogerősen 1 év 6 hónap fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év járművezetéstől eltiltásra súlyosította a Balassagyarmati Járásbíróság ítéletét, amellyel a járásbíróság a vádlottat elsőfokon közúti baleset okozásának vétsége miatt 1 év felfüggesztett szabadságvesztésre és 1 év járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A Balassagyarmati Törvényszék a járásbíróság ítéletét megváltoztatva – azt súlyosítva – a vádlottat 60 nap elzárásra ítélte állatkínzás bűntette miatt.

A korábban a Balassagyarmati Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott állattartóként elmulasztotta a megfelelő tartási körülmények biztosítását az általa tartott szamarakból, sertésekből és juhokból álló állatállomány vonatkozásában. 

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Gödöllői Járásbíróságon 2024. április 15-én (hétfőn) áramszünet miatt  az ügyfélfogadás szünetel, valamint a bíróság telefonon és elektronikus úton sem lesz elérhető.

Megértésüket köszönjük!

Image

Óriási magyar sikerekkel ért véget az 52. Intersteno Kongresszus és Világbajnokság. Hazánk versenyzői több érmet elhódítottak, a Miskolci Járásbíróság büntető ügyszakos jegyzőkönyvvezetője pedig élete eddigi legjobb versenyeredményét produkálta.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 23 éves férfinak, akit emberöléssel gyanúsítanak.



A megalapozott gyanú szerint a férfi 2023. június 17-én éjjel bemászott egy 80 éves nő jánoshalmi otthonába, azért, hogy az értékeit megszerezze. Miután a nőt megölte, magához vette a televízióját, majd elhagyta a helyszínt.



A járásbíróság a férfi letartóztatását a jelenlétének biztosítása miatt rendelte el. A bíróság döntése nem végleges.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság és a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott olyan büntetőügyekben, ahol a vádlottak társkeresőn ismerkedve nagyobb összegeket csaltak ki a sértettektől.

A Szolnoki Járásbíróság 2022. január 12-én embercsempészés bűntette miatt 3 év 10 hónap börtönre ítélte, 7 év 8 hónapra kiutasította Magyarország területéről, és a bűncselekmény elkövetéséhez használt járművet is elkobozta attól a harmincas éveiben járó, büntetett előéletű román férfitól, aki tavaly januárban 20 szír migránst próbált meg az általa vezetett teherautó csomagterében átjuttatni a magyar-osztrák határon. Nem járt azonban sikerrel. A Nemzeti Adó és Vámhivatal munkatársai 2021. január 29-én reggel kilenc óra körül Szolnok külterületén, a 4-es számú főúton feltartóztatták.

A Miskolci Járásbíróság szabálysértési eljárásban elmarasztalta azt a férfit, aki a járművezetéstől eltiltó végzés hatálya alatt vezetett, tettenérésekor pedig próbált elmenekülni a rendőrök elől.
 
2024. 04. 23.

A Kiskunfélegyházi Járásbíróság előkészítő ülésen 2 év fegyházra és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 35 éves férfit, akivel szemben kifosztás miatt emelt vádat a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség.

A koronavírus hozta megváltozott körülmények ellenére is kedvezően alakultak tavaly a Szolnoki Törvényszék, és az illetékességi területén működő Jászberényi, Karcagi, Kunszentmártoni, Mezőtúri, Szolnoki és Tiszafüredi Járásbíróság ítélkezési mutatói.  Hamarabb fejeződtek be az eljárások, és jelentősen csökkent a hatályon kívül helyezett döntések száma az előző évekhez képest. A bírák és igazságügyi alkalmazottak számos online szakmai képzésen gyarapították tudásukat. Lezárult a Jászberényi Járásbíróság épületének teljeskörű felújítása, és több évtizedes várakozás után belátható közelségbe került a Szolnoki Törvényszék rekonstrukciója is – derül ki a Szolnoki Törvényszék 2020. évi működéséről szóló beszámolóból, amit Kissné dr. Szabó Judit elnök 2021. április 22-én nyújtott be az Országos Bírósági Hivatal Elnökéhez.

Az időszerűség javulását jól mutatja, hogy az ún. 2 éven túli, azaz a több, mint 2 éve folyamatban lévő ügyek száma a törvényszék által elsőfokon tárgyalt polgári peres ügyek esetében a felére, míg a járásbíróságok által tárgyalt polgári peres ügyek esetében 20%-kal csökkent. A törvényszék által elsőfokon tárgyalt 2 éven túli büntetőügyek száma nem változott, a járásbíróságoké azonban a negyedével csökkent. Ennek köszönhetően az ország 20 törvényszéke közül a Szolnoki Törvényszék a 9., míg a megye járásbíróságai az ország 7. legidőszerűbben ítélkező bíróságai.

Nem csupán gyorsabban, de megalapozottabban is zajlott az ítélkezés. Azon ügyek esetében ugyanis, amelyekben az elsőfokú döntés ellen fellebbezéssel éltek, a törvényszék által elsőfokon tárgyalt polgári peres ügyeknél a felére csökkent a hatályon kívül helyezések száma, míg a járásbíróságok által tárgyalt polgári peres ügyek esetében a mutató nem változott. A törvényszék elsőfokú büntető ügyei vonatkozásában is csökkenés mutatkozott, de jelentős javulás a járásbíróságok büntető peres ítélkezésében volt tapasztalható, ahol egyharmadára csökkent a hatályon kívül helyezések száma az előző évhez képest. Ennek köszönhetően az ország 20 törvényszéke közül a megye járásbíróságai az ország 6. legmegalapozottabban ítélkező bíróságai.

 

Szolnok, 2021. április 30.

Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya

2025. 01. 17.

Az Esztergomi Járásbíróság csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben, tárgyaláson kívül, büntetővégzésben döntött azzal a férfivel szemben, aki internetes hirdetési oldalon nem létező napelemeket kínált eladásra.

2024. 10. 18.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak az 54 éves férfinak, akivel szemben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és 2 rendbeli zsarolás bűntette miatt indult büntetőeljárás.

2024. 11. 14.

A Körmendi Járásbíróság előkészítő ülésen járművezetés eltiltás hatálya alatt vétsége miatt 80 nap elzárásra, 450.000 forint pénzbüntetésre és 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy büntetett előéletű férfit.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 60 éves kiskunfélegyházi férfinek a letartóztatását, akinek az ingatlanában a házkutatás során a nyomozó hatóság pszichoaktív anyagot foglalt le (szekrényből, illetve ruházatból). 

A megalapozott gyanú szerint a férfi kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítható.

A járásbíróság a többszörösen büntetett előéletű gyanúsított letartóztatását a bűnismétlés, valamint az eljárás jogellenes befolyásolásának veszélye miatt rendelte el.

Image

Európai Uniós tapasztalatszerzésre indul két bíró. Ahogy évek óta, úgy az Országos Bírósági Hivatal idén is részt vesz az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) long term csereprogramjában. Ezúttal Breczkáné dr. Békési Gabriella a Nyíregyházi Járásbíróság polgári ügyszakos bírója és dr. Balogh Márta a Tatabányai Törvényszék büntető bírója kapott lehetőséget arra, hogy hosszabb időt töltsenek el nemzetközi szervezeteknél.

2024. 02. 19.

A Tatai Járásbíróság lopás bűntette és lopás vétsége miatt indult ügyben büntetővégzésben döntött azzal a férfivel szemben, aki sorsjegyeket lopott. A bíróság a vádlottal szemben halmazati büntetésül 1 év 6 hónap – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett - börtönbüntetést szabott ki, 12.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el, valamint kötelezte a sértetteknek okozott kár megfizetésére. A végzés jogerős.