Detailed search

A Miskolci Járásbíróság tárgyaláson kívül közérdekű munka büntetést szabott ki garázdaság és rongálás miatt azzal a vádlottal szemben, aki kővel dobálta meg az utcán építési munkát végző sértettek autóját. 

A Szombathelyi Járásbíróság halmazati büntetésül 90 nap elzárásra ítélte azt a büntettet előéletű nőt, aki mindennapi megélhetését internetes álhirdetésekből fedezte. 

A Tatabányai Járásbíróság, rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben, két gyanúsított közül az egyik férfi letartóztatását 2022. november 8-ig meghosszabbította, míg a másik férfi letartóztatását egy hónapra elrendelte. A végzés mindkét gyanúsított esetében végleges.

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen ítéletet hirdetett annak a 4 külföldi férfinak az ügyében, akikkel szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség embercsempészés miatt emelt vádat. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. augusztus 19. napján tartott ülésén meghozott végzésében 2022. november 22. napjáig meghosszabbította a letartóztatását annak a férfinak, akit a fegyházból való szabadulását követően lopáson értek tetten. 

A gyanúsított már 9 esetben volt büntetve, legutóbb a Tatabányai Járásbíróság 2016. július 14. napján jogerős ítéletével rablás bűntette miatt, erőszakos többszörös visszaesőként 6 év fegyházbüntetésre ítélte, amelyből 2022. február 14-én szabadult.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki egy tapétavágó késsel a sértett nyakán vágásos sérülést ejtett. 

A Miskolci Járásbíróság 2021. február 11-én szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki a vád szerint kirabolta a három zárkatársát. 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte két kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsított férfi letartóztatását.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 30 éves kunszentmártoni férfinak, akit rablás kísérletével gyanúsítanak.

A Jászberényi Járásbíróság garázdaság vétsége miatt, mint különös visszaesőt 60 nap elzárásra ítélte azt a többszörösen büntetett előéletű, 52 éves férfit, aki 2021. július 21-én délután négy óra körül, miután Jászfényszaru egyik élelmiszerboltjában, vásárlás közben az egyik termék csomagolása megvágta a kezét, minősíthetetlen dühöngésbe kezdett. Az alkalmazottakkal kiabált, a bevásárló kosarát a többi kosárhoz dobta, a padlóra köpött, és kifelé menet még az üzlet kirakatüvegébe is beleütött. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 30 éves hajléktalan férfinak, akit rablással és lopással gyanúsítanak.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2023. április 26-án tartott előkészítő ülésen, lopás bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet egy többszörös visszaeső nővel szemben.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2023. június 13-án megtartott előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki részegen, jogosítvány és engedély nélkül vitte el munkaadója személygépkocsiját.  

A Keszthelyi Járásbíróság a 2023. szeptember 27-én megtartott előkészítő ülésén nem jogerős ítéletet hozott annak férfinek az ügyében, aki gyanútlan járókelők figyelmetlenségét kihasználva lopta el a pénzüket.

A vádlott 2020 nyarán pénzváltás ürügyén négy alkalommal – háromszor Hévízen és egyszer Budapesten – szólított le embereket, majd a figyelmetlenségüket kihasználva meglopta őket. A legkisebb összeg 35.000 forint, míg a legnagyobb 120.000 forint volt. Ezeket a négy sértett pénztárcájából észrevétlenül vette ki, s összesen 243.500 forint kárt okozott.  

2025. 01. 30.

A Tatabányai Járásbíróság hatóság félrevezetésének vétsége és más bűncselekmény miatt indult ügyben tartott nyilvános előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a büntetett előéletű férfivel szemben, aki a segélyhívó telefonszámon tett valótlan bejelentést, majd a rendőri intézkedés során testvére személyi adatait adta meg. 

2024. 12. 06.

Fiatal lányokat környékezett meg, majd végzett velük szexuális cselekményt a terhelt. Mindezt úgy, hogy a tisztában volt a sértettek életkorával. 2024. december 6-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a férfit, aki ellen a Váci Rendőrkapitányság szexuális visszaélés bűntette miatt indított eljárást.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 25 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020