Detailed search

A Kazincbarcikai Járásbíróság 2019. április 16-én előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki Sajószentpéteren a nyílt utcán rabolta ki az idős, bottal közlekedő sértettet.  

A Kecskeméti Járásbíróság - nem jogerősen-  egy hónapra elrendelte annak a 34 éves bolgár állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, akit embercsempészéssel gyanúsítanak. A férfi nem azonos a parndorfi ügy szökésben lévő bolgár vádlottjával.
 

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte, annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben jármű önkényes elvételének bűntette és a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett segítségnyújtás elmulasztása bűntette miatt nyomoz az Egri Rendőrkapitányság. 

A Tatabányai Törvényszék döntése értelmében letartóztatásban marad az a két, új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel gyanúsított nő, akiknek letartóztatását a Komáromi Járásbíróság rendelte el december elején.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú férfinak a letartóztatását, akivel szemben rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A Szolnoki Járásbíróság járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés miatt több mint kétszázezer forint pénzbírságot szabott ki azzal a negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki két héttel ezelőtt Törökszentmiklóson, annak ellenére ült volán mögé, hogy korábban eltiltották a közúti járművezetéstől. A döntés jogerős. 
 
Az eset 2018. február 9-én az esti órákban Jász-Nagykun-Szolnok Megye harmadik legnagyobb településén, Törökszentmiklóson történt. 
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a két, 19 éves nagykőrösi férfinak az előzetes letartóztatását, akiket a Budapestről Szegedre közlekedő vonat utasának kirablásával gyanúsítanak.
 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. március 8. napján tartott ülésen a felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki az oroszlányi dohánybolti rablás elkövetését követően külföldre távozott, őt európai elfogatóparancs alapján Németországból hozták haza, mely után a nyomozó hatóság őrizetbe vette.

A Zalaegerszegi Járásbíróság a 2021. május 6-án megtartott előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki több mint 13 millió forint kárt okozott a munkaadójának. 

Az ügyben másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék a Jászberényi Járásbíróság ítéletét megváltoztatva 2 év végrehajtandó börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra súlyosította annak a 60 éves jásziványi férfinak a büntetését, aki egy egész fegyverarzenált, egyebek mellett 3 db gépkarabélyt, 7 db pisztolyt, 4 db puskát és mintegy 3.800 db lőszert tartott engedély nélkül. Az ítélet jogerős. 
 

A Lenti Járásbíróság jogerős ítéletet hozott, annak a két férfinek az ügyében, akik 29, érvényes úti okmányokkal nem rendelkező személyt csempésztek át a határon úgy, hogy egy teherautó platójába épített csapóajtó mögött kialakított búvóhelyen rejtették el a migránsokat. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú gyanúsítottnak a letartóztatását, akivel szemben a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akikkel szemben rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás.

Pályázási határidő

Pályázat a Veszprémi Törvényszék illetékességi területén 2 bírósági titkári álláshely betöltésére

Munkavégzés helye: 

-    Veszprémi Járásbíróság

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. július 31. napja

A pályázat beadásának helye:

Veszprémi Törvényszék elnöke (8200 Veszprém, Vár u. 19.)

 

Image

A 2017-ben meghirdetett Fenntartható Fejlődés Program 2 (FFP 2) a 2016. november 1. - 2018. október 31. közötti időszakot vizsgálta az ügyforgalmi eredmények megtartása érdekében. A programban a bíróságok az ügyforgalmi, az időszerűségi és megalapozottsági mutatók felhasználásával mutatták be az eredményeiket.
A 2016-os Fenntartható Fejlődés Programban a bíróságok jelentős eredményeket értek el a magas színvonalú, időszerű ítélkezés, az életpálya és az ügyfélkapcsolatok, valamint a kommunikáció

A Balassagyarmati Járásbíróság a vádlottat kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt – tárgyalás mellőzésével – pénzbüntetésre ítélte. A bíróság végzésével szemben a vádlott és az ügyészség sem fellebbezett így az jogerős.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 17 éves fiatalkorú fiúnak, aki a gyanú szerint 2019. februárja és júniusa között kerékpárokat, autókból, ingatlanokból és egy temetőből különböző értékeket tulajdonított el Kiskunhalason.

A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája nem jogerősen egy hónap időtartamra elrendelte annak a 61 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. december 20. napja és 2017. március 7. napja között a sértetteknek – hiszékenységüket és idős korukat kihasználva –  darabonként 27.000.-Ft összegért olyan füst- és szén-monoxid jelző készülékeket adott el, amelyek valójában füstérzékelő riasztók voltak. Ezek csak tűz esetén érzékelik a füstöt, azonban szén-monoxid és gáz érzékelésére alkalmatlanok.

A Komáromi Járásbíróság 2022. március 31-én tartott nyilvános tárgyaláson garázdaság bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet. 

Egy hónapra letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság azt a gyanúsítottat, aki ellen a Ceglédi Rendőrfőkapitányság nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indított eljárást. 



2021. szeptember 9-én, az éjszakai órákban a gyanúsított bement egy szolgáltató cég telephelyére, ahol a lakatot leverve behatolt a raktárépületbe. Ott – 1.000.000 forint értékben – különböző kábeleket tulajdonított el. Ezek egy részét egy fémátvevő telephelyén értékesítette, míg a többi eszközt elrejtette.