Detailed search

Több céghez hatolt be az a két terhelt, akik néhány nap alatt több millió forint értékű kárt okoztak a sértetteknek.  2022. szeptember 23-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a két férfit, akik ellen a Nagykátai Rendőrkapitányság nagyobb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.

A Debreceni Törvényszék 2023. január 11-én nyilvános ülésen hirdetett határozatot annak a letartóztatásban lévő férfinak a büntetőügyében, aki megöléssel fenyegette a rendőröket Hajdú-Bihar vármegyében.

A másodfokú bíróság a Berettyóújfalui Járásbíróság ítéletét helybenhagyta. A járásbíróság a férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt 2 év 8 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A döntés jogerőre emelkedett. 

A Jászberényi Járásbíróság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 7 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a negyvenes éveiben járó nőt, aki tavaly februárban egy családi veszekedés során előbb lökdösni kezdte ittas élettársát, majd egy konyhakéssel többször a férfi mellkasa felé szúrt. Az ítélet jogerős. 
 
A Szolnoki Járásbíróság ittas járművezetés vétsége miatt többszázezer forint pénzbüntetésre és fél év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a negyvenes éveiben járó férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint tavaly karácsonykor enyhe fokban ittasan ült volán mögé és felborult autójával az egyik tiszaroffi kereszteződésben. 
 
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 27 éves kecskeméti férfinak a letartóztatását, akit rablás elkövetésével gyanúsítanak.
 
A Kunszentmártoni Járásbíróság garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt 240 óra közérdekű munkára ítélte azt az ötvenes éveiben járó férfit, aki egy hónapja Öcsödön, az egyik dohányboltban összeverekedett egy másik férfival, majd betörte a férfi üzlet előtt parkoló kocsija szélvédőjét. 
 

A Szekszárdi Járásbíróság a 2020. december 15-én mondta ki bűnösnek azt a férfit, aki 2016. és 2017. években különböző internetes oldalakon, különféle felhasználóneveken számítástechnikai eszközöket, szoftvereket kínált eladásra, azonban az áruk ellenértékének kifizetését követően azokat a sértettek részére nem küldte meg, illetve a pénzt sem juttatta vissza részükre.

A Pápai Járásbíróság 2020 novemberében hozott ítéletével ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt két év hat hónap börtönbüntetésre, öt év közúti járművezetéstől eltiltásra és három év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte azt a 21 éves pápai férfit, aki vezetői engedély nélkül, ittasan vezetve okozott halálos balesetet. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Az I. rendű vádlott volt élettársa szerette volna közös gyermekeiket megával vinni, azonban a feldühödött vádlott és fia ököllel, valamint egy pajszerrel betörte a volt párja jelenlegi élettársa autójának szélvédőit.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 31 éves kunszentmiklósi férfi letartóztatását, akit lopássorozattal gyanúsítanak.

A Debreceni Járásbíróság 2021. április 28-án, előkészítő ülésen távmeghallgatás útján hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki légpuskájával több állatot is elejtett Debrecen külterületén.

Katalizátort vágott ki a kiszemelt kocsiból a négytagú bűnbanda. A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsítottak bűnügyi felügyeletét rendelte el, az ügyben pedig az Érdi Rendőrkapitányság nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt nyomoz.



A Berettyóújfalui Járásbíróság 2022. október 10-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki végzetesen bántalmazott egy kutyáját egy hajdú-bihari településen.

A bíróság bűnösnek mondta ki a férfit állatkínzás bűntettében, ezért őt 1 év 2 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Lenti Járásbíróság a 2022. november 8-án tartott előkészítő ülésen nem jogerős ítéletet hozott azon letartóztatásban lévő férfiakra, akik egy Szlovákiából Olaszországba tartó kamiont fosztottak ki.

A Balassagyarmati Járásbíróság 1 év 8 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki nem a jó gazda gondosságának megfelelően járt el lovainak takarmányozása és ivóvízzel történő ellátása során, amely az állatok szenvedését okozta.

Békéltetőként lépett ismerőse és a gyanúsított közé a sértett. Később a terhelt egy késsel próbált végezni vele. 2023. október 31-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomoz.

A gyanúsított és a sértett egy településen éltek, látásból ismerték egymást, de korábban semmilyen konfliktus nem volt köztük. 

Kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt a Gödöllői Rendőrkapitányság indított eljárást az ellen a férfi ellen, akit 2023. november 15-én a Budakörnyéki Járásbíróság letartóztatott.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik megalapozottan gyanúsíthatóak lopás bűntettének elkövetésével. A rendelkezésre álló adatok szerint a terheltek előzetes megbeszélést követően 2023. december 25-én a hajnali órákban betörték egy miskolci cipőbolt udvarra néző ablakát, oda egyikőjük bemászott és magához vette az asztalon talált lemezkazettát, melyben 300.000 Ft készpénz volt, továbbá elvett a fiókban lévő pénztárcából további 200.000 Ft-ot, valamint egy laptopot. E cselekménye közben társa az udvaron figyelt.  

A Nagykanizsai Járásbíróság 2018. május 8-án hozott nem jogerős ítéletet azzal a két budapesti nővel szemben, akik valótlan tartalmú orvosi recepteket váltottak be a dél-zalai város gyógyszertáraiban.
 

A Mezőkövesdi Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki egy idős sértettre támadt annak otthonában.