Szekszárdi Törvényszék - Jogerős ítélet csalás bűntettében

Szervezeti egység
Szekszárdi Törvényszék

A Szekszárdi Járásbíróság a 2020. december 15-én megtartott előkészítő ülésen 2 rendeli csalás bűntettében és 13 rendbeli csalás vétségében mondta ki bűnösnek azt a férfit, aki 2016. és 2017. években különböző internetes oldalakon, különféle felhasználóneveken számítástechnikai eszközöket, szoftvereket kínált eladásra, azonban az áruk ellenértékének kifizetését követően azokat a sértettek részére nem küldte meg, illetve a pénzt sem juttatta vissza részükre.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott az interneten kínált áruk ellenértékének kifizetését a vevőktől előre utalással kérte, melyhez a saját nevén vezetett, illetve a vádlott által használt, de más személyek nevén vezetett számlaszámot adott meg. A vádlott a sértettek által megrendelt termékekkel nem rendelkezett, azokat az ellenérték utalását követően a sértettek részére nem küldte meg, a kifizetett pénzösszegeket három esetben, a sértettek által tett feljelentést követően utalta részben vissza. A terhelt a fenti cselekményeit rendszeres haszonszerzésre törekedve követte el.

Az elsőfokú bíróság a bűncselekményt a váddal egyezően beismerő, a tárgyaláshoz való jogáról lemondó vádlottat – halmazati büntetésül – 1 év 1 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A büntetés kiszabása során a bíróság nyomatékos enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott nyomozás során, valamint az előkészítő ülésen tett beismerő vallomását, megbánó magatartását, valamint azt, hogy a sértetteknek okozott valamennyi kárt megtérítette. További enyhítő körülményként értékelte az időmúlást, valamint, hogy a vádlott állandó munkahellyel és jövedelemmel rendelkezik, illetve két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. 
Ugyanakkor a járásbíróság súlyosító körülményként értékelte a vádlott büntetett előéletét, korábban hasonló jellegű bűncselekmények elkövetését, valamint azt, hogy a terhelt a cselekményeit felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el.

Az ítélet jogerőre emelkedett. 

Szekszárd, 2020. december 16. 

Szekszárdi Törvényszék Sajtóosztály