Detailed search

A Komáromi Járásbíróság a 2021. május 14-én tartott ülésen, az embercsempészés bűntette miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte egy román állampolgárságú férfi letartóztatását. A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be.

A bíróság a letartóztatás elrendelésénél figyelembe vette a nyomozás kezdeti szakaszát, illetve azt is, hogy a gyanúsítottnál szabadlábra helyezése esetén fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye is.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a húszas évei végén járó, büntetett előéletű fiatalembernek a büntetőügye, aki 2019. december 14-én délután egy óra körül Kenderesen, a nyílt utcán bántalmazta élettársát. Ököllel 4-5 alkalommal arcon ütötte az asszonyt, aki 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést és arczúzódást szenvedett.

Az Encsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel döntött annak a csenyétei férfinak az ügyében, aki beismerte a kiskorú veszélyeztetése bűntette és lopás vétsége elkövetését. 

A Tatabányai Járásbíróság 2021. szeptember 28-án, bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet 4 férfivel szemben, szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt.

A Mohácsi Járásbíróság a 2021. szeptember 14-én megtartott nyilvános tárgyaláson C. G. román állampolgár vádlottat ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége (gépi meghajtású úszólétesítmény) miatt 180.000 forint pénzbüntetésre és 3 év vízijármű vezetéstől eltiltásra ítélte.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi 2017. november 24-én 8 óra 25 perc körüli időben a szlovák lobogó alatt közlekedő géphajó személyzeteként beléptető vizsgálatra jelentkezett a Duna 1449 folyamkilométer jobb partján található Határkikötőnél.

A Mezőkövesdi Járásbíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki a 3. számú főút egyik kereszteződésében gondatlanságból egy ember halálát okozta.

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésében megállapította, hogy a vádlott bűnös közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, ezért kettőszázezer forint pénzbüntetéssel sújtotta és két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. 

A Pécsi Járásbíróság 2017. november 24-én elrendelte egy abonyi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, több embernek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette alapos gyanúja miatt.
 
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Szekszárdi Járásbíróság azt a paksi terheltet, akit a szövetséges fegyveres erőn kívüli, fegyveres összeütközésben résztvevő szervezetbe belépéssel elkövetett tiltott toborzás bűntettével gyanúsítanak.
 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. február 22-én tartott előkészítő ülésen 1 év 2 hónap börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra, és 119.990 forint vagyonelkobzásra ítélte azt a férfit, aki segédmunkásként egy családi ház felújítása alatt értékes tárgyakat lopott az épületből.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája ülésen kívül, iratok alapján 2 hónappal – 2022. április 28-ig - meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki társával együtt 2 ukrán állampolgárt bántalmazott Tokodaltárón. A végzés nem végleges.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. április 5-én tartott előkészítő ülésen, társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt az I. rendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt, 1 év 4 hónap börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra, míg a társát 10 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte. A bíróság mindkét férfi esetében 12.496 forint vagyonelkobzást is elrendelt. Az ítélet jogerős.

A Lenti Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki hamis általános iskolai bizonyítvánnyal jelentkezett egy gépjárművezetői tanfolyamra.

A bíróság ítéletében megállapította, hogy a szerb állampolgárságú vádlott ismeretlen személy megbízásából, sikeres szállítás esetén személyenként 200 euró díjazás ígérete ellenében, 2021. június 19-én a reggeli órákban Magyarország területén, a magyar-szerb államhatár térségében, az általa bérelt személygépkocsiba összesen 7 szír állampolgárságú, Szerbiából Magyarországra jogellenesen, érvényes útiokmányok, valamint beutazási és tartózkodási engedély nélkül, embercsempészek segítségével érkezett személyt vett fel azzal, hogy őket Ausztriába szállítja. 

A Tatabányai Járásbíróság a mai ülésén elrendelte két belga állampolgárságú, embercsempészéssel gyanúsított férfi egy hónap időtartamra történő letartóztatását. 

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa a 2022. március 8-án tartott nyilvános ülésen helybenhagyta a Fehérgyarmati Járásbíróság elsőfokú ítéletét, melyben G.É. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete és kapcsolati erőszak bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. május 11-én tartott tárgyaláson, közúti veszélyeztetés bűntette, és ittas járművezetés vétsége miatt indult ügyben, 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra, és 10 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte távollétében azt a büntetett előéletű férfit, aki az autópályán tolatva okozott balesetet.  

A Kecskeméti Járásbíróság 1 év 4 hónap - végrehajtásban 3 év próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre, valamint 2 év járművezetéstől eltiltásra ítélte azt az 59 éves kecskeméti férfit, akivel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, valamint közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte azon terheltek letartóztatását, akik a megalapozott gyanú szerint kábítószernek minősülő anyagokat szereztek meg, majd azt Miskolcon és vonzáskörzetében értékesítették. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi a megszerzett anyagokat a közösen lakott lakásukban tárolták, alkalmanként onnan is árulták, máskor különböző helyszíneken, az utcán szolgálták ki a fogyasztókat.

Az eddig beszerzett adatok szerint a gyanúsítottak - és a velük együtt élő barátnőik is – rendszeresen fogyasztottak a kábítószernek minősülő anyagokból.

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság azon vádlottak ügyében, akik a megállapított tényállás szerint 2023 áprilisában közös italozást követően Miskolc belvárosában figyeltek fel későbbi áldozatukra. A terheltek a Búza tér környékén szólították le a gyalogosan közlekedő sértettet, akitől cigarettát próbáltak kérni, azonban ő ennek nem tett eleget, hanem folytatta útját az aluljáró irányába. A vádlottak követték a sértettet, akitől ekkor már a nála lévő üveges szeszesitalt is megpróbálták elkérni, eredménytelenül. Ekkor az I. rendű vádlott megragadta a férfi kezét, a II.