Detailed search

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2018. június 5-én elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. 
 

Jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Budaörsi Rendőrkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. április 17-én megtartott ülésén elrendelte egy férfi letartóztatását.

Kapcsolati erőszak vétsége és más bűncselekmény miatt nyomoz a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság az ellen a terhelt ellen, akinek letartóztatását 2025. június 18-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte.

2016. június 10-én (pénteken) központi oktatás miatt elmarad a panasznapi ügyfélfogadás
az Egri Járásbíróságon.
 
Eger, 2016. június 7.
 
Az Egri Törvényszék Sajtóosztálya

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2018. július 11-én halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban elrendelte F. L. gyanúsított letartóztatását.

 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2008. május 3. és május 5. közötti időben nyíregyházi lakásukban testszerte ütötte, rugdosta élettársát, aki a bántalmazás következtében eszméletlen állapotba került. A sértettet május 5-én egyik ismerőse találta meg a lakásban, és értesítette a mentőket. A szakszerű orvosi ellátás ellenére a sértett nő 2008. május 11-én a kórházban elhalálozott.

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben  rablás bűntette miatt nyomoz az Egri Rendőrkapitányság. A rablás 2018. július 9-én, hétfőn délután 15.00 óra körül történt az Iskola utcai lépcsősoron.

 

A bíróság a gyanúsított letartóztatását 1 hónapra rendelte el, 2018. augusztus 12. napjáig. A végzés rögzíti, hogy a gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye is.

A Pécsi Járásbíróság 2018. július 20-án elrendelte két pécsi férfi letartóztatását kábítószer-kereskedelem bűntette és kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.

 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon megtartott ülésen elrendelte az előzetes letartóztatását annak a két személynek, akiket a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettével gyanúsít.

Felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság azt a férfit, aki az ítélet szerint gyógyszertől bódult állapotban, menetjegy váltása nélkül szállt fel a Sátoraljaújhelyről Szerencsre közlekedő vonatra. A menetjegyét ellenőrizni kívánó kalauz kérdésére kést rántott, hadonászni és életveszélyesen fenyegetőzni kezdett, hogy megöl mindenkit. A kalauz kihátrált a kocsiból és a többi utast is átterelte egy másik kocsiba.

A Mátészalkai Járásbíróság 2018. november 14-én kifosztás bűntette miatt az I. rendű fiatalkorú vádlottat 1 év 8 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett szabadságvesztére, II. rendű vádlottat pedig 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

 

A Miskolci Járásbíróság a mai napon letartóztatta azt a férfit, akivel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárás.

 

A gyanú szerint a férfi az elmúlt években több alkalommal adott el marihuánát olyan személynek, aki azt továbbértékesítette. A beazonosítását követően megállapítást nyert, hogy a terhelt nem tartózkodik bejelentett lakcímén, az országot éppen el akarta hagyni, pontos tartózkodási helye sem volt ismert, egy étterem parkolójában fogták el.

 

A Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírája 2019. február 26-án az ország területére behozatallal elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt indult eljárásban elrendelte K. S. letartóztatását. 

A Pécsi Járásbíróság 2019. június 26-án kihirdetett ítéletével a vádlott férfit zsarolás bűntette, három rendbeli közveszéllyel fenyegetés bűntette és lopás vétségének kísérlete miatt 3 börtönbüntetésre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A bíróság ítélete szerint a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Pécsi Járásbíróság 2017. február 7-én kelt ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntette és testi sértés vétsége miatt, ezért őt 2 év börtönre ítélte, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette.
 
A Pécsi Járásbíróság 2017. február 10. napján elrendelte egy férfi előzetes letartóztatását egy hónapra súlyos testi sértés bűntette alapos gyanúja miatt.
A Pécsi Járásbíróság, 2015. szeptember 10-én elrendelte egy férfi előzetes letartóztatását tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére, hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt egy hónapra.
 
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított nevelt gyermekét olyankor, amikor felügyeletére volt bízva rendszeresen fogdosta, tapogatta, simogatta, nemi szervét a gyermekéhez érintette.

Az elmúlt héten négy ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban.

Költségvetési csalás vétsége miatt jogerősen 1 évre próbára bocsátotta a bíróság a vádlottat.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2015. június 12-én előzetes letartóztatását rendelte el annak a gyanúsítottnak, aki a megalapozott gyanú szerint egy miskolci bérelt lakásban masszázsszalont működtetett, ahol valójában prostitúciós tevékenység folyt. A hölgyek profilja több szexuális szolgáltatást hirdető internetes portálon jelent meg, melynek üzemeltetését a gyanúsított végezte, emellett biztosította a helyiségeket és az eszközöket a szexuális tevékenység elvégzéséhez.
A Miskolci Járásbíróság 2016. szeptember 12-én előzetes letartóztatásba helyezte azt a gyanúsítottat, aki egy társával együtt különböző kábítószernek minősülő anyagokat (marihuána, speed por, extasy stb.) szerzett meg, melyeket közösen anyagi haszonszerzés céljából ismeretségi körükben Miskolcon, Sajószentpéteren és Kazincbarcikán értékesítettek már hosszabb ideje.
 
A Mohácsi Járásbíróság az állatkínzás bűntette miatt B. A. ellen indított büntetőügyben 2016. február 18-án megtartott nyilvános tárgyaláson a vádlottat bűnösnek mondta ki az állatnak különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás bűntettében, ezért őt 5 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.