Pécsi Törvényszék - Ítélet zsarolás bűntette és más bűncselekmények miatt

Szervezeti egység
Pécsi Törvényszék

A Pécsi Járásbíróság 2019. június 26-án kihirdetett ítéletével a vádlott férfit zsarolás bűntette, három rendbeli közveszéllyel fenyegetés bűntette és lopás vétségének kísérlete miatt 3 börtönbüntetésre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A bíróság ítélete szerint a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.

A cselekményei következményeinek felismerésében csekély fogban korlátozott, hajléktalan vádlott férfi 2017. szeptember 17. és december 28. napjai közötti időszakban, különböző pécsi telefonfülkékből négy alkalommal hívta fel a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Igazgatóság Tevékenység Irányítási Központját, illetve a 112-es segélyhívót és ezen alkalmak során pénzt követelt. A követelések nem teljesítése esetén terror-, élet és testi épség elleni támadásokkal fenyegetőzött.

A vádlott ezen kívül 2018. május 8-án egy pécsi bevásárlóközpont divatáru üzletéből fehérneműt próbált meg eltulajdonítani úgy, hogy arról az árúvédelmi etikettet letépte és azt a ruházata alá rejtette. A biztonsági személyzet a vádlottat tetten érte.

Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbeztek. A bíróság határozata nem jogerős.

Pécs, 2019. június 27.