Pécsi Törvényszék - Jogerős ítélet közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntette és más bűncselekmény miatt

Szervezeti egység
Pécsi Törvényszék
A Pécsi Járásbíróság 2017. február 7-én kelt ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntette és testi sértés vétsége miatt, ezért őt 2 év börtönre ítélte, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette.
 
A tényállás szerint 2014. december 5-én délután, egy baranyai településen a sértett egy 10-15 km/h sebességgel haladó kisteherautóról gázpalackokat árult, eközben a gépjárműre szerelt hangszóróból zenés hangjelzés szólt. 
 
A vádlott egy közeli házban tartózkodott, nehezményezte a hangjelzést, először szidalmazta a sértettet, majd egy kalapáccsal odaugrott a lehúzott ablakú járműhöz és a gépkocsivezetőt az ablakon benyúlva, ruhájánál fogva maga elé húzta, majd a kezében lévő kalapáccsal a fejére ütött, ezután visszament a házba. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
 
A bíróság ítélete jogerős.
 
Pécs, 2017. február 7.
 
Pécsi Törvényszék Sajtóosztály