Detailed search

Az első fokon eljárt Miskolci Járásbíróság 2015 decemberében Sz. A. vádlottat csődbűncselekmény miatt 800.000.-Ft pénzbüntetésre ítélte. A másodfokon eljárt Miskolci Törvényszék 2016 májusában az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az eljárást megszüntette. Az ítélet ellen pótmagánvádló fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint A vádlott 2001 májusától 2011 szeptemberéig ügyvezetője volt egy építőipari gazdasági társaságnak. 2003 júniusában generálkivitelezői szerződést kötött B. J.

Image

Az Octogon Magazin májusi különszámában mutatja be az elmúlt évek legjelentősebbet bírósági épületfejlesztéseit. A Debreceni Járásbíróság új épületét, a teljes rekonstrukción és bővítésen átesett Egri Törvényszék és Heves Megyei Főügyészség 110 éves épületét, illetve a 2012-ben átadott Soproni Járásbíróságnak, illetve Járási Ügyészségnek helyet biztosító új épületegyüttest.

Image

Élen jár a jó példával az Országos Bírósági Hivatal az autista fiatalok foglalkoztatása terén. Az OBH az elsők között, még 2013-ban csatlakozott az AURA Egyesület kezdeményezéséhez. Az OBH jelenleg két Asperger szindrómás fiatalnak ad munkát. A napokban workshopon ismertették a foglalkozás-rehabilitációs program jó gyakorlatait.

Image

A távmeghallgatási rendszer kiépítése során elért eredményekért a Belügyminisztérium is elismerését fejezte ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) részére, egyúttal támogatásáról tájékoztatta a további eredményes működés érdekében tett intézkedéseket érintően.

Év: 2020 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Pályázási határidő

Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2021

Az Országos Bírósági Hivatal 

 

pályázatot hirdet 

 

a bíróságok részére, a bírósági történelem és hagyományápolás témájában. 

 

A pályázati lehetőség megteremtésével az Országos Bírósági Hivatal a bíróságok történetiségével és hagyományőrzésével kapcsolatos tevékenységét kívánja támogatni. 

1. A pályázat tárgya: 

A Budai Központi Kerületi Bíróság elutasította azt az ügyészi indítványt, amely a súlyos testi sértéssel gyanúsított férfiak letartóztatására irányult.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján a három gyanúsított 2020. augusztus elején a egy IX. kerületi szórakozóhelyen bántalmazta a két sértettet. A bántalmazás során az egyik sértett súlyos, míg társa könnyű sérüléseket szenvedett.

 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS  

„RÁTH GYÖRGY BÍRÓSÁGI TÖRTÉNELEM ÉS HAGYOMÁNYÁPOLÁS PÁLYÁZAT 2025”

Az Országos Bírósági Hivatal  

Image

A Központi Statisztikai Hivatal elnöke 2019. március 26-i döntésével az Országos Bírósági Hivatalt (OBH) a Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagjaként akkreditálta.

Image

Egymást érik a kerek évfordulók Miskolcon: 120 évvel ezelőtt adták át a Törvényszék épületét, 110 éves a város törvényhatósági joga és 100 évvel ezelőtt indult el a jogászképzés Miskolcon. Emiatt, valamint a Bíróság napja alkalmából a Diósgyőri várban rendeztek egy bíróságtörténeti kiállítással egybekötött összbírói értekezletet, ahol a hazai és a miskolci ítélkezés elmúlt 150 évének legjelentősebb pillanataira is emlékeztek.

Pályázási határidő

A Gyulai Törvényszék elnöke

 pályázatot hirdet



a Gyulai Törvényszék területén 1 bírósági titkári álláshely betöltésére.

A pályázatok beérkezésének határideje:

2018. december 15. napja.

A pályázatok beadásának helye

Gyulai Törvényszék Elnöki Titkársága (5700 Gyula, Béke sgt. 38.).

Image

Az "Év infokommunikációs projektje a közigazgatásban" díjjal ismerte el az Országos Bírósági Hivatal, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Legfőbb Ügyészség, illetve a NAV távmeghallgatási rendszerek kiépítésében végzett munkáját a NISZ Nemzeti Infokommunikáció Szolgáltató Zrt.. 

Az alapítvány adatai:

Megnevezés: Dr. Nánási Illés Alapítvány a Bírósági Dolgozókért
Nyilvántartási szám: 16-01-0001249
Székhely: 5000 Szolnok, Kossuth út 1.
Adószám: 19225359-1-16
Bankszámlaszám: OTP Bank Nyrt. 11745004-24514909

 

Az alapítvány története:

Az alapítvány Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnökének kezdeményezésére jött létre 2019. decemberében. Névadója dr. Nánási Illés, a Szolnoki Törvényszék 2017. augusztusában tragikus hirtelenséggel elhunyt volt elnöke, aki 22 éven át töltötte be ezt a tisztséget. A kezdeményezéshez alapítóként csatlakozott a néhai özvegye, dr. Nánásiné dr. Szabó Róza, a Szolnoki Törvényszék nyugalmazott tanácselnöke. 

Az alapítvány célja:

Az alapítvány célja a Szolnoki Törvényszék és az illetékességi területéhez tartozó bíróságok betegség, tartósan munkaképtelen állapot miatt segítségre szoruló dolgozóinak egyszeri vagy folyamatos segélyezése, részükre adomány gyűjtése és továbbítása.

Az alapítvány elsődlegesen bírósági dolgozók és azok hozzátartozói részéről számít személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásokra, illetőleg a bankszámlájára utalható pénzbeli támogatásra. 

Az alapítvány beszámolói:

2023. évi beszámoló
2022. évi beszámoló
2021. évi beszámoló
2020. évi beszámoló
2019. évi beszámoló

 

Az alapítvány kuratóriumi üléseinek dokumentációja:

2024. június 14-ei kuratóriumi ülés Meghívó
  Jegyzőkönyv
Jelenléti ív
2024. évi pénzügyi terv
  Támogatás iránti kérelem nyomtatvány
2024. július 5-ei kuratóriumi ülés Meghívó
  Jegyzőkönyv
  Jelenléti ív

 

 

 

 

 

Image

A közigazgatási bírósági rendszer bevezetésének határidő nélküli elhalasztását kezdeményezi a kormány az Országgyűlésnél - jelentette be 2019. május 30-án Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. 

A Debreceni Törvényszék eredményesen indult az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás 2024. évi pályázatán. 

A megítélt támogatásból a törvényszék folytatja az egy évtizedre visszanyúló azon törekvését, hogy a vármegye igazságszolgáltatásának múltját tudományos igénnyel feltárja.

Az elmúlt évek során hat bíróságtörténeti kiadványban Debrecen (I-II), Berettyóújfalu, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló és Püspökladány jogszolgáltatásának krónikáját sikerült feltérképezni. 

A Debreceni Törvényszék gondozásában most készülő hetedik könyv Derecske, Hajdúnánás és Polgár hajdanán működött bíróságai múltjának bemutatásával kívánja teljessé tenni a bíróságtörténeti sorozatát.