Detailed search

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik a gyanú szerint pénzszerzés reményében támadtak egy idős asszonyra szentistváni otthonában.

A Szegedi Törvényszék bűnösnek mondta ki H. S. vádlottat különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettében, ezért 8 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

A vádlott 2019. július 30-án este egy barátja születésnapját ünnepelte az egyik tatabányai sörözőben, ahol alkoholt fogyasztott, majd gyalog hazament tatabányai lakásába. A férfi otthon megéhezett, ezért elhatározta, hogy autóval elmegy az egyik vértesszőlősi gyorsétterembe. Késő este indult el a gépkocsijával, amivel ittas állapota miatt a Komáromi utcán a szemközti forgalmi sávban közlekedett. Az Álmos vezér utca kereszteződésénél a vádlott érintőlegesen nekiütközött egy épp kikanyarodó személyautónak, majd a helyszínt sietve elhagyta és folytatta útját a gyorsétterem felé.

A Csődtörvény alapján indított felelősség megállapítási perek kétlépcsős eljárások, melynek során az első lépcsőben a felszámolás alá került adós gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselőjének felelősségét vizsgálja a bíróság, és kizárólag a felelősség fennállásáról vagy fenn nem állásáról dönt.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. november 21-én zárt tárgyaláson hozott végzésével megszüntette Sz. S. vádlott letartóztatását, akit a még folyamatban lévő büntetőügyben folytatólagosan tizenkettedik életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel vádolnak.

A rendőrök 2020. április 20-án Tatabányán ellenőriztek egy csomagkézbesítőt, akinél kábítószert találtak. A megalapozott gyanú szerint a férfi - aki maga is kábítószer-fogyasztó - több alkalommal vásárolt kannabiszt azért, hogy tovább értékesítse ismerősei részére, ezzel egészítve ki jövedelmét. A férfinél elfogásakor csaknem 20 gramm, a lakóhelyén pedig további 272 gramm növényi törmeléket találtak a rendőrök.

 

A Veszprémi Járásbíróság  - legfeljebb egy hónapra - elrendelte annak a várpalotai férfinak a letartóztatását, aki ellen kapcsolati erőszak és más bűncselekmények miatt indult eljárás. A gyanú szerint a férfi verbálisan és fizikailag is bántalmazta édesanyját és élettársát. 

A Debreceni Járásbíróság 2020. május 15-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén egy hónapra elrendelte annak a 42 éves kazincbarcikai férfinak a letartóztatását, aki ellen a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és többrendbeli becsületsértés vétsége miatt folytat nyomozást. 

 

A vádlott 2018. szeptember 3-án reggel autózott Tatabányán, a Környei úton a városközpont irányába. A vádlott nem fokozott óvatossággal közelítette meg a Környei út kereszteződésében kialakított, fénysorompóval biztosított vasúti átjárót, ezért nem vette észre, hogy a fénysorompó piros jelzést ad, és ráhajtott a sínekre. Eközben a vasúti átjáróhoz ért a Környe irányából Tatabánya felé, körülbelül 50 utassal szabályosan közlekedő személyvonat.

2019. szeptember 30-án a nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben felmentő ítéletet hozott a Nyíregyházi Járásbíróság. 

A Debreceni Járásbíróság 2021. június 4-én hirdetett ítéletet annak a három vádlottnak az ügyében, akik hét sértettet kiraboltak, kifosztottak Debrecenben. A vádlottak idős nőket szemeltek ki maguknak, akik már nehezen mozogtak és sejteni lehetett, hogy védekezni sem tudnak a támadókkal szemben, így ők könnyű szerrel megszerezhették a táskáikat.

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság (B II. Csoport) büntető ügyszakos csoportvezetői (287. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy büntető ügyszakos csoportvezető-helyettesi bírói (307. számú) álláshely betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a tényleges működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. március 11-én tartott ülésen jogerős végzésében 2 hónappal meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt van eljárás folyamatban.

A Fővárosi Törvényszék 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint rongálás vétségével vádolt az ügyészség. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. május 17-én az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban egy hónapra elrendelte B.Sz. gyanúsított letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint 2021. május 14-én, az esti órákban a gyanúsított férfi Mátészalka egyik parkjában szóváltásba keveredett a sértettel. Ennek során a gyanúsított a nála lévő késsel több alkalommal mellkason és hasba szúrta a sértettet, életveszélyes sérüléseket okozva neki.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa a 2021. december 9-én tartott nyilvános ülésen megváltoztatta a Nyírbátori Járásbíróság elsőfokú ítéletét és bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt 5 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre súlyosbította I. rendű B.J.  vádlott büntetését.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2021. szeptember 23-án miskolci otthonában tettleg bántalmazta az idős sértett nőt. 

A Szerencsi Járásbíróság 2021. november 11-én megtartott előkészítő ülésen ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2018. november 19-én Szerencsen okozott halálos kimenetelű közlekedési balesetet.

A Szerencsi Járásbíróság szabálysértési eljárás keretében figyelmeztetésben részesítette azt a férfit, aki 2021 szeptemberében úgy vett részt a közúti forgalomban önálló hajtásra képes elektromos kerékpárjával, hogy annak vezetéséhez szükséges engedéllyel nem rendelkezett.

Az eljárás alá vont személy a szabálysértés elkövetését beismerte és elmondta, hogy nem tudott arról, hogy járművét csak vezetői engedéllyel vezetheti.