Tatabányai Törvényszék - Két koccanás egy este alatt – bíróság elé állt a tatabányai ittas sofőr
A vádlott 2019. július 30-án este egy barátja születésnapját ünnepelte az egyik tatabányai sörözőben, ahol alkoholt fogyasztott, majd gyalog hazament tatabányai lakásába. A férfi otthon megéhezett, ezért elhatározta, hogy autóval elmegy az egyik vértesszőlősi gyorsétterembe. Késő este indult el a gépkocsijával, amivel ittas állapota miatt a Komáromi utcán a szemközti forgalmi sávban közlekedett. Az Álmos vezér utca kereszteződésénél a vádlott érintőlegesen nekiütközött egy épp kikanyarodó személyautónak, majd a helyszínt sietve elhagyta és folytatta útját a gyorsétterem felé. A vacsora megvásárlása után a férfi a parkolóban tolatni kezdett, melynek során az autója hátsó részén rögzített vonóhoroggal érintőlegesen nekiütközött a mögötte szabályosan várakozó személygépkocsi elejének. A vádlott az újabb ütközés helyszínét is az adatai hátrahagyása nélkül hagyta el, hazament, ahol a rendőrök éjfél után a részes járművezetők bejelentései és a térfigyelő kamera felvételei alapján intézkedés alá vonták.
A vádlott a cselekmények elkövetésekor a közepes fokú alkoholos befolyásoltságot megközelítő alkoholos befolyásoltság alatt állt.
A Tatabányai Törvényszék 2019. október 11-én bíróság elé állítás keretében ittas járművezetés vétsége miatt 500.000.- forint pénzbüntetésre ítélte a vádlottat, valamint 1 év 2 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől.
Az ítélet jogerős.
Tatabánya, 2019. október 11.
Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály