Detailed search

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akivel szemben egy miskolci hotelben elkövetett rablás miatt indult eljárás.

A férfi és a nő 2017 tavaszától 2018 őszéig egy pár voltak. A kapcsolatnak a sértett vetett véget, amit a férfi nem akart elfogadni, ezért a nő folyamatos elutasítása ellenére igyekezett őt rávenni, hogy béküljenek ki. A vádlott 2018. szeptember 3-tól 2019. január 2-ig 118 alkalommal hívta fel telefonon volt párját, és több üzenetet is küldött neki, amelyekben öngyilkossággal, illetve a nő lányainak bántalmazásával fenyegetőzött.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség kereskedéssel, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja a terheltet.

A történeti tényállás szerint a vádlott 2017 decemberétől 2018. január végéig Budapest területén kábítószerek – elsősorban marihuána – kereskedelmével foglalkozott. A kábítószereket a lakásán tárolta, ahol 6-7 tőből álló kenderültetvényt is gondozott abból a célból, hogy további értékesíthető marihuánához jusson. 

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája 2021. december 15-én elrendelte annak a 32 éves férfinak a letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsítanak. A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított a bizonyítást veszélyeztetné, mivel a sértett befolyásolásának ténye fennáll, feltehetően a tanúkat is jogellenesen befolyásolná. Ezenkívül a gyanúsított többszörös visszaeső, így szabadlábon hagyása esetén feltehetően újabb élet vagy testi épség elleni bűncselekményt követne el a sértett sérelmére.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. január 5-én tartott tárgyaláson, kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt, távollétében 4 év börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint 522.721 forint vagyonelkobzást szabott ki azzal a nővel szemben, aki úgy okozott kárt a hoteleknek, hogy a szállások költségeit nem fizette ki, az nem is állt szándékában. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a védő fellebbezést jelentette be ellene, így az nem jogerős.

A Nyíregyházi Törvényszék 2022. január 20-án ítéletet hirdetett a csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folyamatban lévő eljárás hat vádlottjával szemben.

Az Ózdi Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki Ózd-Szentsimonban egy idős nő házába betörve készpénzt vett magához.

A Miskolci Járásbíróság 2022. február 21-én ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

Az ítéleti tényállás szerint a férfi 2021 májusában és júniusában Miskolcon egy benzinkút és két dohánybolt kasszájából vitt el összesen mintegy 700 ezer forintot, úgy, hogy az ott dolgozó alkalmazottakat mindhárom alkalommal a nála lévő késsel fenyegette meg.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban az ügyben, amelyben egy férfit életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádol az ügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék 1 év 10 hónap – 3 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre, 1.050.000 forint pénzbüntetésre, valamint gazdasági társaságban betöltött tisztségviselő foglalkozástól eltiltásra ítélte egy költségvetési csalás bűntette miatt indult eljárás II. rendű vádlottját.  

A Balassagyarmati Járásbíróság – meghallgatás mellőzésével – pénzbírsággal sújtotta azt az eljárás alá vont személyt, aki magából kivetkőzve azzal fenyegette meg szomszédját, hogy vasvillára fogja tűzni azért, mert az bejelentéssel élt a rendőrségre az eljárás alá vont nő házából kihallatszó hangos zeneszó miatt.

A két gyanúsított 2020. június 17-én késő este egy komáromi ingatlanban súlyosan bántalmazták a sértettet, ütlegelték, rugdosták. A bántalmazás következtében kialakult súlyos belső vérzések miatt az idős férfi a helyszínen életét vesztette.

A gyanúsított 2020. június 23-tól letartóztatásban van. Az ügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság mai ülésén további két hónappal meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását arra tekintettel, hogy szabadon hagyása esetén szökésétől, elrejtőzésétől kellene tartani, és fennállna a bűnismétlés veszélye is. 

A büntetett előéletű gyanúsított nő 2019. július és december között, majd 2020. március 27-ről 28-ra virradóan surrant be komáromi apartmanházakba, munkásszállásra és hotelbe, ahonnan koreai és mongol állampolgárok értékeit, pénztárcát, készpénzt, iratokat, bankkártyákat vitt el. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság négy hónappal meghosszabbította annak a hajóskapitánynak a bűnügyi felügyeletét, akit a 2019. május 29-i budapesti hajókatasztrófával kapcsolatban segítségnyújtás elmulasztásának vétségével gyanúsítanak. A bűnügyi felügyelet ideje alatt a terhelt köteles minden hónapban egy előre meghatározott időpontban személyesen jelentkezni a Budapesti V. kerületi Rendőrkapitányságon.

A Komáromi Járásbíróság a 2022. április 4-én tartott előkészítő ülésen, kapcsolati erőszak bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 2 év, végrehajtásában 4 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki gyermeke érzelmi fejlődését is veszélyeztette azzal, hogy élettársát rendszeresen bántalmazta, megalázta. Az ítélet jogerős.

A vádirat szerint a vádlott több mint 20 éven át foglalkozott Ausztriában ingatlanok felújításával, fő tevékenysége a munkaszervezés volt, a szakipari- és segédmunkát magyar alkalmazottak végezték. Ezen tevékenység során ismerkedett meg a későbbi sértettekkel, az osztrák-magyar állampolgárságú és a mosonmagyaróvári villanyszerelő vállalkozó férfival. A vádlott egyéb tartozásai miatt nem tudta fizetni az alkalmazottait, és saját nevére nem bérelhetett gépeket sem.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint október 11-én Miskolcon, miután sikertelenül kért pénzt egy járókelőtől, követni kezdte és kirabolta.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2020. január 15-én tartott nyilvános ülést annak a négy vádlottnak az ügyében, akik egy 660 milliós állami támogatás megtartása érdekében valótlan elszámolást nyújtottak be, így a költségvetésből származó pénzzel kapcsolatban elszámolási, tájékoztatási kötelezettségüket elmulasztották.

A vádlottak 2020. január 17-én Magyarország területén 4 szír és 8 iraki állampolgárt vettek fel az egyik elkövető ukrán rendszámú kisbuszába, amelyben a vezető ülés melletti ülésen utazott a másik férfi elkövető. A szándékuk az volt, hogy a migráns személyeknek segítséget nyújtsanak a magyar – osztrák államhatár illegális átlépéséhez, őket jogellenesen Ausztriába szállítsák. A rendőrök délután hat órakor az M1-es autópályán, Tata térségében intézkedés alá vonták a  kisbuszt, ekkor az elkövetőket és a migráns személyeket előállították.

A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében B. G. vádlottat előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt tizenhárom év – fegyházban végrehajtandó – szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.