Detailed search

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit emberölés és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolnak.

A vádirat szerint a terhelt együtt élt a sértettel és annak előző kapcsolatából született kiskorú gyermekével. Kapcsolatuk konfliktusokkal terhelt volt. 

2022. április 3-án előzetes szóváltást és dulakodást követően a férfi megfojtotta az élettársát annak zuglói lakásában, miközben – általa tudottan – a nő gyermeke is a lakásban tartózkodott.

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, aki interneten keresztül vásárolt meg egyebek mellett lőfegyvereket, hangtompítókat, lőszereket, tudva azt, hogy azokat jogellenesen szerezte és tartotta birtokában. 

Az Esztergomi Járásbíróság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki egy késsel vágta meg a sértettet Dorogon. A gyanúsított büntetett előéletű, a terhére rótt bűncselekményeket különös visszaesőként, ellene garázdaság elkövetése miatt folyamatban lévő büntetőeljárások hatálya alatt követte el, ezért nála a bűnismétlés veszélye fennáll. A végzés nem végleges, a gyanúsított, valamint a gyanúsított gondoka és védője is fellebbezést jelentett be.

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki szexuálisan közeledett a 16 éves sértett felé, majd azzal fenyegette meg a lányt, hogy ha szólni mer a szüleinek, nem engedi őt el. 

A Tatabányai Járásbíróság emberölés bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő ügyben tartott ülésen 2 hónappal – 2024. augusztus 2-ig - meghosszabbította a gyanúsított tartóztatását. A letartóztatás fenntartása a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt indokolt A gyanúsított fellebbezést jelentett be, így a végzés nem végleges.

A Tatabányai Járásbíróság kifosztás bűntette miatt indult ügyben, gyorsított eljárás keretében hozott döntést két román állampolgárságú vádlottal szemben. A bíróság az I. rendű vádlottat 1 év 4 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre és 78.000 forint pénzbüntetésre, a II. rendű vádlottat 1 év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre és 52.000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság P.IV. Csoport csoportvezető-helyettesi 

(313. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Debreceni Törvényszék mint másodfokú bíróság 2025. április 22-én, nyilvános ülésen hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki önkényesen vett el több járművet, amelyekben kárt is okozott.

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság büntető ügyszakos csoportvezető bírói (397. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Tatabányai Törvényszék szexuális erőszak bűntette miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki kiskorú unokáját több alkalommal bántalmazta szexuálisan.

A Debreceni Törvényszék 2025. május 28-án hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki halálra szurkálta a nagymamáját Hajdúszoboszlón.

A törvényszék a vádlottat bűnösnek mondta ki különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, ezért őt 12 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. 

Jelentős mennyiségű, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben a Budakörnyéki Járásbíróság két nyomozási bírája 2025. március 5-én megtartott üléseken elrendelte öt férfi letartóztatását.

Az Ajkai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével közlekedés biztonsága elleni vétség miatt 150.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta azt a 49 éves csabrendeki férfit, aki többmillió forintos kárt okozva törte le egy vasúti átjáró sorompóját járművével. A bíróság a sértett magánfél által érvényesített polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasította.

2024. 04. 24.

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény rendelkezése szerint az ítélőtáblák és a törvényszékek elnökei évente egyszer tájékoztatják az OBH elnökét, a bírákat és az igazságügyi alkalmazottakat a bíróság működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről. A Pécsi Ítélőtáblán és a Pécsi Törvényszéken erre a 2023. május 4-én megtartott összbírói értekezleteken került sor. A bírák számára tartott zártkörű rendezvény előtt sajtótájékoztató keretében a sajtó munkatársai részére is tájékoztatást adott dr. Benkő Imola, az OBH Jogi Főosztályának vezetője, dr. Túri Tamás, az ítélőtábla és dr. Sipos Balázs, a törvényszék elnöke.

Előreláthatóan január 24-én hirdet elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék a 2004-ben a VI. kerületi önkormányzat által értékesített két Andrássy úti palota adásvételi szerződése kapcsán indult büntetőeljárásban. Az ügyészség az akkori önkormányzati képviselő-testület tagjait különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja.
 

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a vonaton fosztott ki egy olyan férfit, aki rosszul léte miatt ellátásra szorult, és a pénztárcája e közben kiesett a zsebéből.