Az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt B. Z. és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével az elsőrendű vádlott terhén megállapított emberölés bűntettét a különös kegyetlenség mellett a törvényszéktől eltérően, az elhárításra fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetettnek minősítette, a feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját 25 évre mérsékelte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött.
Detailed search
Dr. Senyei György, az OBH elnöke 2023. november 14. napján számolt be az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága előtt a bíróságok 2022. I. félévi, valamint a 2022. évi általános helyzetéről és igazgatási tevékenységéről.
Az OBH elnöke beszámolójában elmondta, hogy 2022-ben is általános célkitűzés volt a minőségi, időszerű, hatékony igazságszolgáltatás. Prioritás az elhúzódó pertartamú ügyek számának csökkentése.
A 2022-es év adatait tekintve dr. Senyei György hangsúlyozta, hogy országosan 2,8%-os ügyérkezés csökkenés volt tapasztalható az előző év adataihoz képest, mely csökkenő érkezésszám a befejezések számára is kihatással volt. Hangsúlyozta azonban, hogy a befejezések száma mind 2022. I. félévében, mind 2022-ben minden szinten meghaladta az érkezési ügyszámot, csökkentve ezáltal az ügyhátralékot.
Az elhúzódó peres ügyek számában folytatódott a csökkenés, melynek mértéke 2021. I. félévéhez képest 19,3% volt.
Képviselői kérdésre kiemelte, hogy az ügyek elhúzódásához nagy részben bíróságon kívüli okok vezetnek, adott esetben az eljárásjogi szabályok – büntetőeljárásban az eljárás megismétlése –, valamint egyes területeken jelentős problémát okoz a szakértőhiány, illetőleg a Covid járvány is jelentősen nehezítette és számos esetben kizárta az eljárások időszerű befejezésének lehetőségét. Hangsúlyozta, hogy az új eljárásjogi normák alapvetően segítették az eljárások gyorsítását, de az esetleges hiányosságok kiküszöbölése is időszerűvé vált, ugyanis az összes körülmény feltárásával kell az eljárások elhúzódásához vezető objektív és szubjektív okokat megvizsgálni. Az esetleges bírói mulasztások monitorozása és a kapcsolódó következmények levonása folyamatos.
Hozzátette, hogy a fontosabb ügyforgalmi mutatók tekintetében továbbra is jól teljesítenek a bíróságok: a perek 88%-a az adott ítélkezési szintre érkezéstől számított egy éven belül befejeződött, míg járásbírósági szinten civilisztikai ügyszakban az ügydöntő határozatok mintegy 93%-a első fokon jogerőre emelkedett.
A digitális megoldások tekintetében az OBH elnöke beszámolt arról, hogy az informatikai fejlesztések folyamatosak.
A központi képzések keretében szakmai tárgyú, a bírói kar által javasolt, kifejezetten az igényeikre szabott, valamint a bírói hivatásra felkészítő képzésekre került sor.
Az Igazságügyi Bizottság a 2022. I. félévi beszámolót – 7 igen szavazattal, 3 ellenszavazat mellett és tartózkodás nélkül – elfogadta, míg a 2022. évi beszámoló tekintetében javaslatot tett annak elfogadására az Országgyűlés plenáris ülése felé.
Az OBH elnökének 2022. I. félévére vonatkozó beszámolója a mellékelt pdf-ben érhető el.
https://birosag.hu/sites/default/files/2023-11/obhe_2022_i_feleves_beszamolo.pdf
Az Országos Bírósági Hivatal által kiadott eredeti tájékoztatás az alábbi linken érhető el:
https://birosag.hu/hirek/kategoria/birosagokrol/az-orszaggyules-igazsagugyi-bizottsaga-elfogadta-az-obh-elnokenek-2022-i-felevi-beszamolojat
Miskolc, 2023. november 15.
A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2025. január 30-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben a vádlottat többek között a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás, továbbá kisebb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, több közokirat és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, közokirattal és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségével vádolja az ügyészség.
Rögtön a versenyt követően még nem gondolt a sikerre. Izgult néhány váratlan fordulat miatt és a dolgozatát sem érezte tökéletesnek. Aggodalma azonban alaptalannak bizonyult, mivel ezüstéremmel tért haza az 52. INTERSTENO Kongresszus és Világbajnokságról. Kollárikné Terjéki Krisztina, a Budapesti XVIII-XIX. Kerületi Bíróság tisztviselője jegyzőkönyvvezetésben remekelt a nagyszabású világversenyen.
A Komáromi Járásbíróság nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt indult ügyben tárgyalás mellőzésével, ügyiratok alapján döntött azzal a két férfivel szemben, akik a cég tehergépkocsijával vitték ki a telephelyről a lopott szigetelőanyagot. A bíróság a vádlottakkal szemben jogerősen 1 év – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki.
A Tapolcai Járásbíróság egy év nyolc hónap – végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a 30 éves sümegi férfit, akivel szemben hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt folyt büntetőeljárás. Kötelezte a bíróság a vádlottat a büntetőeljárás során felmerült több mint 260 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.
Élen jár az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az autista fiatalok foglalkoztatásában, fogalmazott az Aura autistákat támogató egyesület elnöke azon a workshopon, amelyet a jelenlegi és a jövőbeli munkáltatók számára tartottak a Magyar Igazságügyi Akadémián.
Komoly próbatétel várt a bírói pályára készülő jogászokra a Magyar Igazságügyi Akadémián (MIA) 2019. szeptember 4-én. Több mint hatvanan gyűltek össze, hogy részt vegyenek az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által kiírt fogalmazói vizsgán.
Dr. Tatár-Kis Pétert, a Balassagyarmati Törvényszék elnökét bízta meg egy évre a Fővárosi Törvényszék vezetésével az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Az FT új elnöke már túl van az első munkanapokon, és úgy érzi, kifejezetten kedvező fogadtatásban volt része.