Az emberölés bűntette miatt B. Á. F. és társa ellen indult perújítási eljárásban a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak az alapítélet hatályon kívül helyezéséért és a terheltek büntetőjogi felelősségének megállapításáért bejelentett ügyészi fellebbezést, ezért a mai napon kihirdetett végzésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság perújítást elutasító végzését. Ezzel hatályban maradt az alapítélet, amely bizonyítottság hiányában felmentette az ügy két terheltjét az ellenük emelt vád alól.
Detailed search
„Egy tábla csoki, sok-sok szeretet” – a Miskolci Törvényszék idén sem feledkezett meg a gyermekekről
A Miskolci Törvényszék számára a december hónap a mindennapi feladatok ellátása mellett az adományozás hónapja is, így ezévben is csatlakozott az Észak-Magyarország napilap „Egy tábla csoki, sok-sok szeretet” Mikulás napi akciójához.
A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban megtartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2024. február 29-én kelt ítéletét megváltoztatta: a vádlott büntetését súlyosította. Így a bíróság S. K. vádlottat közúti veszélyeztetés bűntette miatt jogerősen egy év hat hónap börtönre – melynek végrehajtását négy évi próbaidőre felfüggesztette – és öt év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A vádlottat a cserbenhagyás vétségének vádja alól jogerősen felmentette.
A Nógrád megyei bíróságok elmúlt évi működéséről, munkájáról és elért eredményeiről összbírói értekezlet, és az ahhoz kapcsolódó sajtótájékoztató keretében számolt be dr. Tatár-Kis Péter, a Balassagyarmati Törvényszék elnöke május 29-én a törvényszék épületében.
Idén tizedik alkalommal hívták össze az Infotér szervezői az ország legbefolyásosabb szervezeteit, közintézményeit és gazdasági társaságait, hogy egymás előtt is bemutassák legújabb fejlesztéseiket, jövőbe mutató újításaikat.
2020. november 26-án a Belügyminisztérium, az Állami Számvevőszék, a Gazdasági Versenyhivatal, a Közbeszerzési Hatóság, a Kúria, a Legfőbb Ügyészség, a Magyar Nemzeti Bank és az Országos Bírósági Hivatal a Magyar Nemzeti Bank szervezésében – a járvány miatt ezúttal online formában – tartott eseményen értékelték a korrupció megelőzése és visszaszorítása érdekében végzett tevékenységük eredményeit.
Az Országos Bírói Tanács 2017. február 13-án Pécsett tartott kihelyezett ülést. A Tanács tagjait először Dr. Rendeki Ágnes, a Pécsi Törvényszék elnöke köszöntötte, aki röviden bemutatta a törvényszék és az illetékességébe tartozó járásbíróságok munkáját és eredményeit. Ezt követően Dr. Sipos Balázs, a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elnöke és a Dél-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium kollégiumvezető-helyettese tartott tájékoztatót a Regionális Kollégium munkájáról, majd Dr.
A polgári perrendtartásról szóló törvény 148.§-a alapján minden évben, így idén is, július 15. és augusztus 20. napja között ítélkezési szünetet tartanak a bíróságok. Nem képeznek kivételt ez alól Jász-Nagykun-Szolnok vármegye „törvényházai”: a Szolnoki Törvényszék, valamint a Jászberényi, Karcagi, Kunszentmártoni, Mezőtúri, Szolnoki és Tiszafüredi Járásbíróság sem.
Az ítélkezési szünet tartama alatt a bíróság csak kivételes esetben tart tárgyalást.
A polgári eljárásokban megállapított határidőkbe néhány kivétellel nem számít bele az ítélkezési szünet időszaka. Ilyenek egyebek mellett a soron kívüli eljárás, az előzetes bizonyítás, valamint egyes végrehajtási perek és nemperes eljárások.
Büntető ügyekben a határidők számítását az ítélkezési szünet nem érinti. A bíróság az ítélkezési szünet ideje alatt is eljár az előállításos ügyekben, valamint a kényszerintézkedések alkalmazása esetén.
A bírósági kezelőirodák az ítélkezési szünet ideje alatt is nyitva tartanak, így az ügyfelek változatlanul benyújthatják beadványaikat a bíróságnak és betekinthetnek bírósági ügyeik irataiba. Az egyes bíróságok nyári ügyfélfogadási rendjéről az érintett bíróságokon tudnak tájékozódni.
Szolnok, 2024. július 3.
Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya
Elindult a Szeghalmi Járásbíróság épületének belső rekonstrukciója. Az átalakítás célja, hogy megfelelő tereket alakítsanak ki az ügyfeleknek és a dolgozóknak egyaránt. Ennek érdekében az összes tárgyaló termet, illetve kapcsolódó tereiket a földszinten helyezik el, így a bíróságra érkezők könnyebben meg tudják közelíteni őket. Az emeletre kerül többek között a könyvtár, az irodák és külön egy gondnoki iroda is.
A tanúgondozás országos programként 2013-tól működik, legfőbb célja a tanúk támogatása a vallomástételben. A program 2015-től egészült ki az áldozatvédelemmel, hiszen a bűncselekmények és szabálysértések áldozatait szinte kivétel nélkül tanúként hallgatják ki az eljárásokban. Az új büntetőeljárási kódex a tanúgondozók, a bírák és bírósági titkárok figyelmét fokozottan az áldozatokra irányította 2018-ban.