Detailed search

Az emberölés bűntette miatt Gy. T. és társa ellen folyamatban levő büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2024. június 4-én meghozott végzésével az elsőfokú bíróság határozatát megváltoztatva elrendelte Gy. T. elsőrendű vádlott bűnügyi felügyeletét a másodfokú eljárás befejezéséig. Az elsőrendű vádlott engedély nélkül Magyarország közigazgatási területét nem hagyhatja el, lakó- és tartózkodási helyét nem változtathatja meg. Köteles továbbá hetente egy alkalommal a lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon személyesen jelentkezni.

Az elmúlt héten tizenkettő ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Hat ügyben költségvetési csalás vétsége miatt jogerősen 1-1 évre próbára bocsátotta a bíróság a vádlottakat. 
 

A Gödöllői Járásbíróság az elmúlt napokban 3 esetben hozott ítéletet egy orosz, két lengyel és két olasz állampolgár ügyében, akiket soron kívül állítottak bíróság elé kisebb értékre elkövetett lopás vétsége, illetve kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt.

A Debreceni Járásbíróság 2022. február 8-án határozatot hirdetett abban a perben, amely szerint a felperes Magyar Állam kártalanítás visszafizetése iránt indított perében 20 millió forintot követel az alperes B. F.-től. 

A Debreceni Járásbíróság a felperes keresetét alaposnak találta.

A Fővárosi Ítélőtábla 2021. április 6-án tárgyaláson kívül hozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, amely alapján az I. rendű alperes helyreigazítás közzétételére, míg a II. rendű alperes az első- és másodfokú perköltség viselésére lett kötelezve.

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt jogerősen összesen 590.000 Ft pénzbüntetést szabott ki a bíróság négy ügyben és minden esetben eltiltotta a vádlottakat a járművezetéstől.
 
Társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt jogerősen I. rendű vádlottat 2 év, míg II. rendű vádlottat 3 évi időtartamra próbára bocsátotta. 
 

A Ceglédi Járásbíróság a 2020. szeptember 11-én bíróság elé állítás keretében megtartott nyilvános tárgyaláson ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, akit rablás bűntette miatt a bíróság 2 év – végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt.

A Debreceni Törvényszék ma nyilvános ülést tartott a fiatalkorú K.E. ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőügyben.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság döntését ítéletében megváltoztatta, a vádlottat kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség teljes összegének megfizetésére. Egyebekben a Debreceni Járásbíróság ítéletét helybenhagyta.

Az Egri Járásbíróság a 2015. május hó 13. napján kihirdetett elsőfokú ítéletével K. K. I. I.
A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság lakhelyelhagyási tilalmat elrendelő végzését és az ügyészség előzetes letartóztatás elrendelésére irányuló indítványát elutasította.
 

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt Sz. D. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. A bűncselekmény elkövetésekor büntetlen előéletű vádlott jogerős büntetése így életfogytig tartó fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés lett, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a bíróság 30 évben határozta meg. 

A bíróság meghosszabbította a két hajléktalan megölésével vádolt tatabányai fiatal előzetes letartoztatását.
 
Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és 2 rendbeli kifosztás bűntettével vádolja a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség fk. M. A.-t, aki 2017. április 30-tól őrizetben volt, 2017. május 3- tól pedig előzetes letartóztatásban van. 
 

Az elmúlt héten négy ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban.

Költségvetési csalás vétsége miatt jogerősen 1 évre próbára bocsátotta a bíróság a vádlottat.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 4 év 4 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, aki ellen védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emeltek vádat. 

Az ítélet szerint a vádlott 2019. október 29-én az éjjeli órákban bemászott egy belvárosi első emeleti lakás nyitva hagyott ablakán és az ott alvó, védekezésre képtelen állapotban lévő sértettet megerőszakolta.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa a 2020. december 4-én meghozott ítéletével csupán annyiban változtatta meg az elsőfokú bíróság ítéletét, hogy egy vádlott korrupciós cselekményét  eltérően minősítette, néhány járulékos rendelkezést pontosított, az ellentétes irányú ügyészi és a védelmi fellebbezéseket azonban nem találta alaposnak, ezért a törvényszék ítéletét egyebekben helybenhagyta.

Év
2018
Időszak
I. féléves
Ülésterv

Állatkínzás miatt állt bíróság előtt az a (elkövetéskor) 24 éves fiatalember, akinek az ügyéebn ma hirdetett ítéletet a Budakörnyéki Járásbíróság.

A bíróság ítélete szerint K. N. vádlott bűnös folytatólagosan elkövetett állatkínzás vétségében, ezért a bíróság 11 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.
A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 1 év próbaidőre felfüggesztette.

A viharos időjárás okozta kármentés alatt tulajdonított el ingóságokat az külföldi állampolgárságú vádlott, akit bíróság elé állítás keretében megtartott nyilvános tárgyalásán mondott ki bűnösnek a Gödöllői Járásbíróság.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája 2014. május 9-én megszüntette egy kábítószeres ügy gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. A bíróság a védelem indítványának helyt adva nem jogerősen megszüntette a terhelt személyi szabadságát korlátozó legsúlyosabb kényszerintézkedést, egyidejűleg elrendelte 1 hónap időtartamra a gyanúsított házi őrizetét, akként hogy a házi őrizet előírásainak megtartását a rendőrség a gyanúsított mozgását nyomon követő technikai eszközzel is ellenőrizze.
 
A Szolnoki Járásbíróság a mai napon bíróság elé állítás keretében E. Zs. eljárás alá vont személlyel szemben járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt 8 nap szabálysértési elzárást szabott ki. Az eljárás alá vont személy Kengyelen közlekedett a saját tulajdonát képező segéd-motorkerékpárral, melynek során rendőri ellenőrzés alá vonták. A vezetői engedély nyilvántartásból megállapításra került, hogy az eljárás alá vont személyt a bíróság korábban ittas járművezetés vétsége miatt 2016. szeptember 10.