Detailed search
Exportcikk lesz a Digitális Bíróság – erről kötött együttműködési megállapodást az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Külgazdasági és Külügyminiszterrel. Az aláírást követő sajtótájékoztatón bejelentették: máris megvan az első ország, ahol a Digitális Bíróság vívmányaival korszerűsítik az ottani igazságszolgáltatási rendszert.
Az Országos Bírósági Hivatal az átlátható és nyitott igazságszolgáltatás jegyében 2012. év őszén „Nyitott bíróság” címmel programot hirdetett, amelynek elsődleges célja volt, hogy a fiatal korosztály betekintést nyerjen az igazságszolgáltatás munkájába, alapvető jogi ismereteik bővüljenek, az alapvető jogi fogalmakkal tisztában legyenek az élet minden területén a későbbi könnyebb boldogulás céljából.
A „Nyitott Bíróság” Országos Programként való működését az Országos Bírósági Hivatal elnöke a 23/2020. (VII. 10.) OBH utasításával 2020. július 11. napjával megszüntette, azonban a Miskolci Törvényszék a középiskolák, és a felsőfokú tanintézmények esetében egyedi jelentkezés alapján továbbra is lehetőséget biztosít az alábbi programokban való részvételre:
1./ Osztályfőnöki óra keretében előre egyeztetett időpontban egy-egy kollégánk egy-két órás előadást tart a diákoknak a magyar igazságszolgáltatás rendszeréről, a bíróságok szervezeti felépítéséről, működéséről. Az előadás során – beszélgetés keretében - ismertetésre kerülnek azok a jogi helyzetek, amelyekkel minden nap találkozhatnak a fiatalok, így pl.: szerződéskötés, kezesség, jótállás-szavatosság, letölthetek-e filmet netről, mit oszthatok meg a „facebook-on”, avagy az internet veszélyei stb.
2./ Bírósági épület és tárgyalás látogatása: előre egyeztetett időpontban, iskolaidőben a diákok egy pedagógus kíséretében megtekinthetik a Miskolci Járásbíróság és a Miskolci Törvényszék épületét, megtekinthetnek egy tárgyalást (ami leginkább megfelel életkori sajátosságaiknak), majd lehetőségük nyílik a látottak megbeszélésére.
Az előadásokra, valamint az épület- és tárgyaláslátogatásokra a Miskolci Törvényszék birosag@miskolcit.birosag.hu publikus e-mail címére küldött levéllel lehet jelentkezni.
A bíróságok felvételt hirdetnek bírósági fogalmazói álláshelyekre
Pályázati határidő: 2025. január 24. 14 óra
A Digitális Bíróság fejlesztéseivel a magyar bírói szervezet csillaga a digitális égbolton is fényesen ragyoghat – mondta dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Digitális Nyílt Nap road-show következő állomásán, a Tatabányai Törvényszéken 2018. november 23-án. Hozzátette, a digitalizáció terén nagyon nagy a verseny, a bíróságok nem maradhatnak le.
Balassagyarmatra, Egerre és Zalaegerszegre is elért a Digitális Bíróság road-show. A törvényszékeken Digitális Nyílt Nap alkalmával mutatták be a bírósági szervezetet érintő informatikai fejlesztéseket, innovációs újdonságokat és a Digitális Bíróság Projekt legfontosabb mérföldköveit.
PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:
Ki pályázhat?
✓ cselekvőképes
✓ magyar állampolgár
✓ aki egyetemi állam- és jogtudományi diplomával rendelkezik, és
✓ hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény 11. § (4) és (5) bekezdésében meghatározott körülmény vele szemben nem áll fenn.
Hová kell benyújtani a pályázatot?
Az Országos Bírósági Hivatalhoz
- személyesen (1055 Budapest, Markó u. 9.) vagy postai úton (1363 Budapest Pf.: 24.)
- igazságügyi alkalmazott esetében a munkáltatói jogkör gyakorlójának egyidejű tájékoztatásával
- 1 példányban
FIGYELEM!
A pályázatnak legkésőbb 2024. június 21-én 14 óráig meg kell érkeznie az Országos Bírósági Hivatalhoz!
TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:
https://birosag.hu/eletpalya/palyazatok/birosagi-fogalmazoi-palyazatok
Hetedik alkalommal rendezi meg az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Bíróság és Kommunikáció nemzetközi konferenciát 2019. október 10-11-én a Magyar Igazságügyi Akadémián.
Részletes információk a bíróságok központi honlapján, az alábbi linken érhetők el:
Bírósági fogalmazói pályázatok
Az Országos Bírósági Hivatal 2019. márciusában indította el a bírósági eljárásokhoz kapcsolódó eljárási illetékek és egyéb költségek – többek között perköltség, bírság jellegű befizetések - elektronikus úton történő megfizetésének támogatására a Bírósági Fizetési Portált.
Az Országos Bírósági Hivatal „Bírósági Iránytű” sorozata közérthetően magyarázza el a bíróságokkal, bírósági eljárásokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
A sorozat Digitális bíróság c. epizódja a bírósági ügyintézést megkönnyítő elektronikus fejlesztéseket és ügyintézési szolgáltatásokat ismerteti. Bemutatja többek között a pertartam kalkulátor, a Bírósági Elektronikus Tájékoztató és Figyelmeztető Rendszer, az E-akta és a Bírósági Fizetési Portál használatának előnyeit.
A bíróságok felvételt hirdetnek bírósági fogalmazói álláshelyekre. A jelentkezéssel kapcsolatos részletek a mellékletben találhatók.
Néhány lelkes bíró kolléga szervező munkájának köszönhetően a veszprémi bíróságokon tartott nyilvános tárgyalásoknak már hosszú évek óta rendszeres „vendégei” a középiskolás osztályok, valamint az egyetemisták. Ugyancsak több éves hagyománya van annak – korábban még az igazgatási vezetés közreműködése nélkül –, hogy bírák rendhagyó osztályfőnöki óra keretében előadásokat tartanak az igazságszolgáltatás működéséről és a bírói hivatásról.
A fentiekre is figyelemmel magától értetődő volt, hogy a Veszprémi Törvényszék is csatlakozott az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által az átlátható, nyitott igazságszolgáltatás jegyében a középiskolákban indított „Nyitott Bíróság” programsorozathoz.
Honlapunkon e menüpontban olvashatóak a programmal kapcsolatos legfrissebb híreink, illetőleg itt kerültek elhelyezésre az ÁROP program keretében megvalósított tájékoztató kiadványok:
- Rejtett kincsek (a veszprémi Várbörtön története)
- A bíróságról másképpen (információs füzet diákok számára)
A programokra az alábbi elérhetőségeken várjuk a jelentkezést:
dr. Varga Erika bíró (Veszprémi Járásbíróság)
telefon: 88/590-220
Nyitott bíróságok: egy tavaszi várbörtön-látogatás képei
Azokat a kompetenciákat igyekszünk mérni a fogalmazói felvételi eljárás során, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a leendő bírók magas színvonalú munkát végezzenek – mondta el dr. Gyarmathy Judit, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese az Inforádió Paragrafus című műsorában 2019. január 31-én.
2021. március 6. napján kihirdetésre került a Kormány 112/2021. (III. 6.) rendelete a veszélyhelyzet során érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedések újbóli bevezetéséről.
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2024. július 15-én, a Bíróságok Napján - amely az ország összes bíróságán munkaszüneti nap - az ügyfélfogadás szünetel.
Ezen a napon a Nyíregyházi Törvényszék épületeiben a személyes ügyfélfogadás szünetel, az ügyfelek postai vagy elektronikus úton, illetve papír alapon a bírósági épületek előterében található gyűjtőládába helyezve juttathatják el a beadványaikat.