Detailed search

A Fővárosi Törvényszék 2016. március 18-án másodfokú, jogerős végzésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, amelyben dr. D. I. és H. K. vádlottakat bűnösnek mondta ki kényszerítés bűntettében és megrovásban részesítette őket.
 
A jogerősen megállapított tényállás szerint P.N. I.r. vádlott 2015. április 4. napján egy művelődési házban szórakozott, amikor egy szintén ott tartózkodóval vitába keveredett. Közöttük dulakodás, lökdösődés alakult ki. A II.r. vádlott felszólítására az I.r. vádlott távozott a helyszínről, de rövid idő elteltével visszajött és a magával hozott fa léccel a táncparketten tartózkodó emberek felé legyező mozdulatokat tett, így közülük többen sietve távoztak is. 
 

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ALKOTMÁNYJOG

Hámori Antal (2023): A „magzat” alkotmánybírósági és alaptörvényi védelme. Jogtudományi Közlöny, 78. évf., 7-8. sz., 346-355.

A Szolnoki Törvényszéken 2019. december 6-án jogerősen lezárult annak a húszas éveiben járó férfinak a büntetőügye, aki két éve „feltörte” a Magyarországon működő egyik legnagyobb telekommunikációs cég szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett információs rendszer vagy adat megsértése bűntette miatt 600.000 Ft pénzbüntetésre ítélték. 

A Szigetvári Járásbíróság a 2019. július 3-án megtartott tárgyaláson B.L.  fiatalkorú vádlottat társtettesként elkövetett kifosztás bűntettében, társtettesként elkövetett könnyű testi sértés bűntettében 3 rendbeli – 2 esetben társtettesként, 1 esetben folytatólagosan elkövetett – testi sértés vétségében, társtettesként elkövetett zaklatás vétségében bűnösnek mondta ki.

Competitions

György Mailáth Scientific Competition

Image

Könnyen alakulhatnak úgy bárki körülményei, hogy mással együtt válik tulajdonossá, ilyenkor érdemes tudni, mit lehet megtenni a közös dologgal, vagy miként lehet megszüntetni a továbbiakban már nem kívánt közös tulajdont. A témában dr. Kocsis Zoltánt, a Nyíregyházi Törvényszék bíráját kérdeztük. 

A Debreceni Ítélőtábla annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy mindhárom vádlott bűnösségét előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében is megállapította. A felnőttkorú vádlottak feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját 25 évre, illetve 35 évre emelte fel. Az ítélet jogerős.

Image

Mindig betartottam a törvényeket, állok bármilyen vizsgálat elé, mert azt fogja visszaigazolni, hogy tisztességesen végeztem a munkámat - fogalmazott dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a miskolci összbírói értekezleten az OBT tegnapi lépésére reagálva. Az Országos Bírói Tanács szerdán úgy döntött: az országgyűléshez fordul, hogy a parlament mentse fel hivatalából az OBH elnökét.

A Debreceni Törvényszék ítéletet hozott annak a három vádlottnak a büntetőügyében, akik 2015. decemberében hajléktalanokat bántalmaztak Debrecenben.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa a Miskolci Törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
 
A Nyíregyházi Törvényszék dr. Bodnár Zsolt vezette büntető tanácsa a mai napon befolyással üzérkedés bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte I. rendű Sz. Sz. vádlottat. Társát, II. rendű N. Á. vádlottat hivatali vesztegetés bűntette miatt 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a törvényszék.
 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2021. november 17-én tartott nyilvános ülést annak a három vádlottnak az ügyében, akik 2018 januárjában több nőt is megtámadtak Debrecenben, akiktől elvették az értékeiket.

Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság azt a terheltet, aki ellen a Dabasi Rendőrkapitányság testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt indított eljárást.

A Pécsi Járásbíróság 2021. november 2-án elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra önbíráskodás bűntettének kísérlete és garázdaság vétsége alapos gyanúja miatt.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 43 éves férfinak, akivel szemben többrendbeli zaklatás vétsége miatt indult büntetőeljárás.

Image

Elindult a Szeghalmi Járásbíróság épületének belső rekonstrukciója. Az átalakítás célja, hogy megfelelő tereket alakítsanak ki az ügyfeleknek és a dolgozóknak egyaránt. Ennek érdekében az összes tárgyaló termet, illetve kapcsolódó tereiket a földszinten helyezik el, így a bíróságra érkezők könnyebben meg tudják közelíteni őket. Az emeletre kerül többek között a könyvtár, az irodák és külön egy gondnoki iroda is. 

Pályázási határidő

640.E/2018. (IX. 14.) OBHE

határozat

a Kaposvári Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői állásának

pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

644.E/2018. (IX. 14.) OBHE

határozat

a Győri Ítélőtábla elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Győri Ítélőtábla elnökhelyettesi tisztségére pályázatot hirdet.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának és a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő

751.E/2018. (X. 19.) OBHE

határozat

a Budapest Környéki  Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői állásának

pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Budapest Környéki Törvényszék Büntető  Kollégiumának kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.