Pécsi Ítélőtábla - enyhítés életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete ügyében

Szervezeti egység
Pécsi Ítélőtábla
A jogerősen megállapított tényállás szerint P.N. I.r. vádlott 2015. április 4. napján egy művelődési házban szórakozott, amikor egy szintén ott tartózkodóval vitába keveredett. Közöttük dulakodás, lökdösődés alakult ki. A II.r. vádlott felszólítására az I.r. vádlott távozott a helyszínről, de rövid idő elteltével visszajött és a magával hozott fa léccel a táncparketten tartózkodó emberek felé legyező mozdulatokat tett, így közülük többen sietve távoztak is. 
 
Az I.r. vádlott a távozó tömeg után indult és a rendezvény területén kívül tartózkodó, neki háttal álló sértettet egy alkalommal, nagy erővel, egy, az élet kioltására is alkalmas tárggyal a fején megütötte, aki ennek következtében arccal a földre került. (A sértett 8-10 héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, amelyeknél reális lehetősége volt az életveszélyt eredményező sérülés kialakulásának, csupán a véletlennek volt köszönhető ennek elmaradása.) A II.r. vádlott észlelte a sértett állapotát és segítő szándékkal felé indult, amikor a háta mögött elhelyezkedő I.r. vádlott egy alkalommal a feje felé ütött, amely a II.r. vádlott védekezésképpen felemelt kezét is eltalálta. A II.r. vádlott bántalmazás következtében elszenvedett sérüléseinek gyógytartama 4-6 hét volt.
 
Az I.r. vádlott a helyszínről távozni akart, ezért beült egy gépkocsiba, amelynek ajtaját a II.r. vádlott kinyitotta és legalább két alkalommal, kis erővel, az öklével megütötte az I.r. vádlottat a fején.
 
A P.N. I.r. vádlottat az elsőfokú bíróság, mint többszörös erőszakos visszaesőt életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete, súlyos testi sértés bűntette és garázdaság bűntette miatt halmazati büntetésül 8 év 6 hónap fegyházra és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy az I.r. vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. 
A II.r. vádlottat a bíróság garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt 2 évre próbára bocsájtotta. Az ítélet a II.r. vádlott vonatkozásában jogerőre emelkedett.
 
A fellebbezések folytán eljárt Pécsi Ítélőtábla dr. Makai Lajos vezette büntetőtanácsa az I.r. vádlott büntetését 7 év 6 hónap fegyházra enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet jogerős. 
 
 
Pécs, 2016. augusztus 30.
 
A Pécsi Ítélőtábla Sajtóosztálya