Detailed search
Ezzel a gondolattal kezdte köszöntő beszédét dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke az Óbudai Bíróság 2019. február 26-i átadó ünnepségén. Hangsúlyozta: az álmok megvalósításáért sokaknak együtt kell tenni, hogy teremtsünk és alkossunk.
Dr. Bodnár Szilárd a Kaposvári Törvényszék bírája, polgári ügyszakban a Nagyatádi Járásbíróságon ítélkezik. Fiatalon, hirtelen elhunyt felesége, kisfiának édesanyja szintén a Kaposvári Törvényszék bírája volt. Fakönyv című műve terápiának indult, hét év után a barátok biztatására levélregény lett belőle.
Immár hatodik alkalommal hirdette meg az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Fókuszban a bíróság fotópályázatot. A felhívásra ezúttal 40 pályázótól csaknem 400 kép érkezett, a második legtöbb alkotás az eddigi pályázatok sorában - mondta az OBH elnöke a díjátadó ünnepségen.
Angol nyelven is elérhetők a bírói és a bírósági vezetői pályázatok elbírálásáról szóló tájékoztatók
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, dr. Handó Tünde 2018-ban 284 bírói és 47 bírósági vezetői álláshelyre kiírt pályázat elbírálásában vett részt. Az OBH angolul is megjelentette az erről szóló tájékoztatókat.
Több mint 60%-kal emelkednek a bírói illetmények - jelentette be közös sajtótájékoztatón Varga Judit igazságügyi miniszter, Répássy Árpád, az OBH elnökhelyettese és Polt Péter legfőbb ügyész.
Jogos elvárás a bíróságokkal szemben, hogy gyorsan és hatékonyan, a jogkereső állampolgárok számára minden segítséget megadva végezzék a munkájukat. Az OBH ezt szem előtt tartva határozta el, hogy új, egységes arculatú, digitális eszközökkel felszerelt, egyszóval modern ügyfélközpontokat alakít ki. Az elsőket már tavaly átadták és a beruházások folytatódnak – derült ki az OBH elnökhelyettesének szavaiból, a Veszprémi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.
A two-day long international conference titled ‘Judicial Cooperation with Candidate and Neighboring Countries of the European Union’ was organized by the Ministry of Justice and the European Public Law Organization (EPLO) for the judicial organizations on 19-20 June 2019 in Budapest.
Az elmúlt évben megújult a polgári, közigazgatási perrendtartás, valamint a büntetőeljárási kódex és kiszélesedett az elektronikusan intézhető eljárások köre - mindezek az Országos Bírósági Hivatal 2018 I. féléves angol nyelvű beszámolójában is olvashatóak.
Last year, a new Code of Civil Procedure, Code of Administrative Litigation and Code of Criminal Procedure entered into force and the scope of court cases to be dealt with by electronic means was also extended – recounted the English-language report of the National Office for the Judiciary on the court system in the first half of 2018.
The importance of family relations, the alteration of the child’s habitual residence, the arrangements for visiting rights and child support obligations where the main topics at the National Conference on Child-Centered Justice, organized by the National Office for the Judiciary (NOJ) with the participation of one-hundred judges working in the field of family law and criminal law.