Detailed search

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2018. január 10-én életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban elrendelte Sz. M. gyanúsított előzetes letartóztatását. 
 
A Kaposvári Járásbíróság 2018. február 9-án elrendelte az előzetes letartóztatását az iharosi emberölés miatt őrizetbe vett gyanúsítottnak. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018. február 4-én több napos italozást követően késsel szúrta meg a sértettet, aki a helyszínen életét vesztette.
 

A Pécsi Járásbíróság 2024. május 31-én elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntettének kísérlete és súlyos testi sértés bűntette megalapozott gyanúja miatt.

Több esetben osztott meg gyermekpornográf tartalmakat az a férfi, akinek ügyében 2024. december 11-én nyilvános előkészítő ülésen a Tatabányai Törvényszék ítéletet hozott.

A Tatabányai Járásbíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben tartott ülésen, 1 hónapra – 2025. február 24-ig – elrendelte 3 ukrán gyanúsított, köztük egy fiatalkorú letartóztatását. A fiatalkorú gyanúsított letartóztatása a bűncselekmény különös tárgyi súlya folytán szükséges, letartóztatását büntetés-végrehajtási intézetben rendelte végrehajtani a bíróság. A letartóztatás elrendelése a bizonyítás eredményének veszélyeztetése, illetve a szökés, elrejtőzés veszélye miatt indokolt.

Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki rendőrnek adta ki magát, úgy próbált meg pénzt szerezni az idős sértettől. 

A Szombathelyi Járásbíróság súlyos testi sértés bűntette miatt - mint erőszakos többszörös visszaesőt - 3 év 10 hónap fegyházra ítélt egy férfit azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Kötelezte továbbá mintegy 368.000 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 16 éves fiatalkorú férfinak, akit rablással gyanúsítanak.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a bátonyterenyei férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható garázdaság vétségével.

A Körmendi Járásbíróság segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében és járművezetés ittas állapotban vétségében mondta ki bűnösnek azt a férfit, aki 2024 júniusában lakott területen kívül közepes fokban ittasan vezetett személygépkocsit. 

A bíróság halmazati büntetésül 1 év 6 hónap – végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre, 280 napi tétel pénzbüntetésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a vádlottat. A pénzbüntetés napi tételét 1.500 forintban állapította meg a bíróság. 

A Tatabányai Járásbíróság rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben tartott ülésen, egy hónapra – 2025. július 18. napjáig - elrendelte egy mongol állampolgárságú férfi letartóztatását. A letartóztatás elrendelése a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bizonyítás veszélyeztetése miatt indokolt. A végzés nem végleges, a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be.

2023. 03. 22.

A vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt dr. T. P. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét valamennyi vádlott esetében megváltoztatta. Az I., II., III. és IV. rendű vádlott bűncselekményeit társtettesként elkövetettnek és részben eltérően minősítette. A III., IV. és VI. rendű vádlottak bűnösségét az ügyészi fellebbezésnek megfelelően további vesztegetési cselekményekben is megállapította. Az I., II., III. és IV. rendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát 2 évre súlyosította. Szabadságvesztéseik végrehajtását ugyanakkor – a közügyektől eltiltás büntetés egyidejű mellőzésével – 3 év próbaidőre felfüggesztette. Az V. és VI. rendű vádlott szabadságvesztésének próbaidejét 2 évre mérsékelte. Az I., II., III. és IV. rendű vádlottakat kizárólag a játékvezetői tevékenység gyakorlásától ítélte végleges hatályú eltiltásra. Az I. rendű vádlottal szemben mellőzte a vagyonelkobzás alkalmazását, míg annak összegét a II. rendű vádlottal szemben felemelte, az V. rendű vádlottal szemben pedig mérsékelte. A másodfokú ítélet ellen a III., IV. és VI. rendű vádlottak és védőik, valamint az ügyész jelenthet be fellebbezést.

Az Egri Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntettének kísérlete, szeméremsértés vétsége és garázdaság vétsége miatt folytat nyomozást R. M. gyanúsított ellen. Az Egri Járási Ügyészség a bűnismétlés veszélyére figyelemmel indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését.
 
A Tatabányai Járásbíróság jogerősen elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását 2015. április 8-án, akit emberölés bűntette miatt 2015. április 6-án vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a vádlott előzetes letartóztatása 30 napig tart. 
 
A Miskolci Járásbíróság 2016. február 18-án ítéletet hirdetett a B.B. ellen hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben.
 

A Budapest Környéki Törvényszék 2018. augusztus 23-án megtartott nyilvános tárgyalásán emberölés bűntettének kísérletében bűnösnek mondta ki a vádlottat és 2 év börtönbüntetéssel sújtotta 5 év próbaidőre felfüggesztve. 

 

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája a Zalaegerszegi Járási Ügyészség indítványának helyt adva a mai napon – 2013. július 9-én – egy hónapra elrendelte annak a két 16. életévét betöltött fiatalkorú gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akik 2013. július 6-án Söjtörön rablást és testi sértést követtek el egy 92 éves idős asszony sérelmére.

Állatkínzás miatt állt bíróság előtt az a (elkövetéskor) 24 éves fiatalember, akinek az ügyéebn ma hirdetett ítéletet a Budakörnyéki Járásbíróság.

A bíróság ítélete szerint K. N. vádlott bűnös folytatólagosan elkövetett állatkínzás vétségében, ezért a bíróság 11 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.
A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 1 év próbaidőre felfüggesztette.

A Pécsi Járásbíróság 2016. október 18-án kelt ítéletével N. L. I.r. vádlottat, mint visszaesőt, és S. L. II. r. vádlottat, mint különös visszaesőt bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett rablás bűntettében. Ezért az I.r. vádlottat 4 év szabadságvesztésre, 4 év közügyektől eltiltásra, a II.r. vádlottat 5 év szabadságvesztés és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság az I.r.

A Pécsi Törvényszék 2019. január 28-án kihirdetett ítéletével a holland állampolgárságú férfit,  L. R. vádlottat forgalmazással elkövetett kábítószer kereskedelem bűntettének kísérlete és kábítószer birtoklása bűntettének előkészülete miatt 12 év fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.