A Zalaegerszegi Törvényszék sajtóközleménye

Szervezeti egység
Zalaegerszegi Törvényszék

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája a Zalaegerszegi Járási Ügyészség indítványának helyt adva a mai napon – 2013. július 9-én – egy hónapra elrendelte annak a két 16. életévét betöltött fiatalkorú gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akik 2013. július 6-án Söjtörön rablást és testi sértést követtek el egy 92 éves idős asszony sérelmére.

A gyanúsítottak 2013. július 6-án 23.00 óra körüli időben behatoltak a sértett családi házába, a  fejét, arcát ököllel ütötték, arcára párnát szorítottak, pénzt követelve tőle. A lakás átkutatása eredményeként 457.000,- forint készpénzzel távoztak, melyen megosztoztak.

A gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését beismerték, azonban O. R. beismerő nyilatkozata nem cseng egybe B. L. beismerő vallomásában elmondottakkal és több lényeges mozzanat tekintetében eltérnek a sértett vallomásától. A gyanúsítottak előzetes letartóztatását az indokolta, hogy szabadlábon hagyásuk esetén összebeszéléssel, illetve a sértett megfélemlítésével, befolyásolásával  nehezítenék vagy veszélyeztetnék a büntetőeljárást, emellett fennáll – korábban sorozatjellegű lopások elkövetésére figyelemmel – részükről a bűnismétlés veszélye. Az előzetes letartóztatásuk a bűncselekmény különös tárgyi súlya, büntetési tételében is kifejeződő társadalomra veszélyessége és az elkövetés gátlástalansága miatt is szükséges volt.

A bíróság határozatát az ügyész és az I. r. gyanúsított törvényes képviselője  tudomásul vette, ellene a gyanúsítottak és védőik fellebbezést nyújtottak be, így a végzés  nem jogerős.

Zalaegerszeg, 2013. július 09.

A Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztály