Detailed search

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 44 éves férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint motoros láncfűrésszel támadt egy férfira Dunavecsén.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2019. január 18-án 15 óra körüli ittasan megjelent a dunavecsei önkormányzati szükséglakásban, ahol a vele azonos címen, de külön lakrészben élő, ágyában fekvő sértetthez odament és a nála lévő láncfűrésszel az arcába vágott. A férfi a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló vágott sérüléseket szenvedett el.

Az Érdi Járásbíróság nyomozási bírája „unokázós csalók” letartóztatását rendelte el. Az Érdi Járási Ügyészség összesen három gyanúsított vonatkozásában indítványozta a legsúlyosabb személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés elrendelését. A bíróság a gyanúsítottakat meghallgatta, majd elrendelte letartóztatásukat.

A Pécsi Járásbíróság 2019. február 26-án egy hónapra elrendelte K. J. és H. J. gyanúsítottak letartóztatását különösen jelentős mennyiségű kábítószerre, tartással elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette megalapozott gyanúja miatt. 

A Pécsi Járásbíróság a 2017. május 5-én kihirdetett ítéletével S.B. vádlottat szexuális erőszak bűntettének kísérlete és testi sértés bűntette miatt 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon, 2020. augusztus 17. napjáig elrendelte annak az apának a letartóztatását, akivel szemben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás. 

A Fővárosi Törvényszék a vádlottat elsőfokú ítéletében 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, valamint 100 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság   4 év próbaidőre felfüggesztette. A pénzbüntetés egy napi tételének összegét 10.000 Ft-ban állapította meg azzal, hogy az összességében 1.000.000 Ft meg nem fizetése esetén börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni. Ezt meghaladóan a törvényszék a vádlott vonatkozásában 80.000 Ft összegű vagyonelkobzást rendelt el. 

A bíróság bűnösnek mondta ki a román vádlottat embercsempészés bűntettében, ezért 2 év 8 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte.

A Pécsi Járásbíróság 2017. május 25-én elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt egy hónapra.
 
Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a két férfinek az előzetes letartóztatását, akiket a szerdai, hevesi rablás elkövetésével gyanúsítanak.
 

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen társtettesként, veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt az I. rendű vádlottat 40 nap elzárásra, a II. rendű vádlottat 6 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte. A bíróság mindkettő vádlottal szemben 3.182.175 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

Tatabányai Járásbíróság a 2022. március 21-én tartott ülésen, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indult ügyben újabb 2 hónappal meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki egy tatabányai buszmegállóban hason szúrt egy másik embert. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottal szemben továbbra is fennáll a bűnismétlés, a szökés, elrejtőzés, valamint a tanúk befolyásolásának a lehetősége, ezért a letartóztatás meghosszabbítása indokolt. A végzés nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be.

A Komáromi Járásbíróság a 2022. március 29. napján tartott tárgyaláson, 2 év 10 hónap börtönbüntetésre, 3 év járművezetéstől eltiltásra, és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki az őt ellátó mentőápolóra támadt. Az ügyész három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, a vádlott és a védője fellebbezést jelentett be. 

Jelen ügyhöz egyesítésre került korábban a vádlott ellen ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt indult ügy is, ezért a bíróság az ítéletben erről is döntött.

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság elsőfokon 4 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit különös visszaesőként 3 rendbeli nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével, kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen, nemesfémre elkövetett lopás bűntettével, valamint szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen elkövetett lopás vétségével vádolt az ügyészség. A bíróság kártérítés fizetésére is kötelezte a vádlottat, illetve a sértettek polgár jogi igényéről is rendelkezett. 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2021. február 10-én közúti baleset okozásának vétsége miatt 5 év fogházbüntetésre és 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte S.L.S. vádlottat.

A Szegedi Törvényszék rablás, kényszerítés és lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette miatt – nem jogerősen – 6 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki egy postából és egy virágüzletből próbált meg fegyverrel értékeket szerezni 2020 májusában Szegeden.

A vádlott és védője fellebbezése folytán másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2021. szeptember 28-án tartott nyilvános ülésen a Szigetvári Járásbíróság 2021. február 22-én kelt ítéletét helybenhagyta, így N. L. vádlottat halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt jogerősen 2 év 6 hónap börtönre, 4 év járművezetéstől eltiltásra és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Szerencsi Járásbíróság 2017. augusztus 25-én első fokon 8 hónap börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a vádlottat, aki a tavalyi, 2016. augusztus 27-én megrendezett Csokoládéfesztiválon tanúsított kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást.
 

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. május 23-án tartott ülésen, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indult ügyben újabb 1 hónappal – 2022. június 25-ig – meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki egy tatabányai buszmegállóban hason szúrt egy másik embert.

Az Esztergomi Járásbíróság 2022. május 25-én, nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt indult ügyben, a vádlott távollétében hozott ítéletet.  

A bíróság a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek és ezért őt 2 év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. Amennyiben a szabadságvesztés végrehajtását később elrendelik azt börtönben kell végrehajtani és a vádlott a büntetés 2/3 részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság az elkövetés eszközéül használt sújtókés elkobzását is elrendelte és a vádlottat kötelezte a bűnügyi költség megfizetésére.